Mit jelent az álmom?
Még kiskoromban álmodtam, talán 4-5-6 évesen.
Azt hiszem akkor váltak el a szüleim, biztos ez is hatással volt az álmaimra.
Sokszor micimackóékkal álmodtam. De 2 féle visszatérő álmom volt , ami néha összefolyt.
Az egyik az, hogy egy fal, felülről vizszintesen jön felém (és néha volt rajta egy perzsamacska is), és egyre közelebb jött, én meg féltem hogy összenyom. (gondolom ez valamilyen szorongásra utal).
A másik: micimackóék egy valamilyen üreg vagy lyukszerűségen csúsznak le, (olyan mint amilyen az Alice Csodaországban van, de akkor még nem láttam a filmet). Nem lárom ahogy csúsznak, csak amikor leérnek a lyuk végére. Aztán egyszerre elkezdenek kiabálni, hangosabban és hangosabban. Kanga az egyetlen aki nem kiabál, ő próbálja csititani őket, de nem sikerül. Még hangosabban kiabálnak, veszekednek, és csúnyán beszélnek, amit nem értek. Olyan mintha az egész világ kiabálna, elviselhetetlenül hangosan. Néha ez a kiabálás a másik álomban is jelen van.
Igazából kapisgálom, hogy mit jelentenek. Gondolom a kiabálás a szüleim kiabálástz jelenti, pedig csak annyira emlékszem az egész válásból, hogy anyám és apám kiabál aztán mondom apámnak hogy ne kiabálj már!.Ő pedig egyszerre lecsitul, és azt mondja hogy, de te kiabálsz.Aztán anyám bemegy a szobámba és sir. Én pedig odamegyek hozzá és elkezdem vigasztalni. Erre apám becsapja az ajtót és elmegy.
Tehát csak ennyire emlékszem belőle, más kiabálásokra nem.
Gondolom Kangával tudom azonositani anyámat.
A falat már mondtam.
Ezek a megfigyeléseim, de kiváncsi vagyok van e még benne valami.
Bocs hogy ilyen sokat irtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!