Ha valaki álmodott már tudatosan, le tudná írni az élményét?

én féltem a tűztől és egyszer régen beszélő tűzzel álmodtam, és le akartam győzni, és legyőztem, meg többször álmodtam zuhanós álmot, de nem akartam gyorsan "földet érni"

és "meghalni" ezért mindig nagyon lassan majd észrevettem hoyg az ágyamban vagyok.

Többször is irányítottam már az álmom, de mindig csak közben döbbenten rá, hogy ez nem a valóság. Ekkor általában elkezdtem kedvemre formálni az eseményeket, de sajnos a legtöbbször igen hamar felébredtem a felismerés után, pedig...

A két kedvencem (amire emlékszem még most is):

Egy nagyon valósághű álomban voltam, valahogy mégis rádöbbentem ennek a tényére, így azt is tudtam, hogy bármit megtehetek. Az is eszembe jutott, hogy ilyenkor hamar felébredek, ezért elkezdtem rohanni/repülni. A szülőfalum utcáján voltam, és kb a harmadik házba mentem be, és tudtam, hogy bent lesz egy velem egykorú, csinos, vonzó, kedves leányzó (természetesen a valóságban abban a házban csak egy idős pár lakott, de ebben a világban én határoztam meg a dolgokat akkor már). Varázslatos volt a dolog, szó szerint álomszerű :P Nem is vesztegettük az időnket szavakra, elég volt egymás szemébe nézni, és tudtuk, most csak egymásra vágyunk. A többiről úriember nem beszél :)

Ebben voltam aktív a leghosszabb ideig ("végigéltem" amit akartam), miután felismertem, hogy ez álom, és eddigi életemben ez volt a legkellemesebb is. És nem, reggel nem volt nedves a lepedő :P

Az egyik ilyen az volt, amikor egy barlangban védtem embereket, miközben valami árnyék-démon-varázsló szerű lény közeledett (hozzáértőknek: aquir), akik tudvalevőleg kegyetlen teremtmények, és morbid örömüket lelik mások minél több szenvedéssel való elpusztításának. Én is egy halandó voltam, mint a többiek, hiszen ekkor még nem tudtam, hogy álmodok. De azért bátorítottam a többieket, tartsanak ki, maradjanak csendbe, nem biztos, hogy megtalál. Akkor lettem ideges, amikor egy az a megkeseredett típusú idősebb asszony teljesen bepánikolt, és hisztériásan elkezdett óbégatni, mindenkit halálra ítélve ezzel. Közel voltam ahhoz, hogy mielőtt ideér az aquir én magam ölöm meg, de aztán erőt vettem magamon, és inkább arra gondoltam, elébe megyek az iszonyatnak, hátha valahogy megmenthetem a többieket. Egy ilyen rácsos kapun át kezdtem el vele kommunikálni - amiről tudtam, hogy egy pillanatig sem tartsa fel, ha ölni készül -, és megpróbáltam észérvekkel meggyőzni, hogy mi nem jelentünk számára semmit, csak el akarjuk hagyni a barlangot, semmi haszna a birkaként való lemészárlásunknak. Erre kárörvendő, gusztustalan vigyorral a rovar arcán azt "mondta", hogy hisz tudom, hogy soha nem engedne el minket. Na ezen a kegyetlenségen olyan szinten feldühödtem, hogy nekitámadtam. És ez volt az a pillanat is, hogy rádöbbentem, álmodom. Nos, az én képzeletemben lényegében véve én vagyok az Isten, így egy csapásra a nemlétbe taszítottam a bestiát. Azonban sajnos, mielőtt visszaértem volna az emberekhez, hogy megmondjam nekik minden rendben, nem kell félniük, felébredtem. Azért jó élmény volt.