Mi lehet az oka, hogy egyszerre álmodtuk ugyanazt?
Aki nem hisz ebben vagy hisz, de csak addig jut, hogy "semmit", az kérem most ne írjon. Én se az a típus vagyok, aki megkérdőjelezés nélkül mindent elhisz, én az a típus vagyok, aki legyint ezekre, hogy butaság, majd foglalkozik a saját dolgával. Pontosan ezért nem megy ki a fejemből a dolog.
Tíz évvel ezelőtt, hárman voltunk barátok, de elszakadtunk egymástól egy 5-6 éve. Hárman, három különböző helyen élünk. Az egyikünk az ország szélén, én a közepén, a harmadikunk pedig külföldön.
Külföldlány és én tartjuk a kapcsolatot messengeren, rendszeresen beszélünk. Országszélelányról viszont évek óta nem tudunk semmit. Egyik nap mégis róla álmodtunk, ráadásul ugyanazt, ugyanazon a napon.
A történet elég rövid: Országszéle eljött hozzánk és elmondta/megmutatta, hogy a férfi, akivel összeházasodott, fizikailag bántalmazza őt.
Az az érdekes még az álomban, hogy a színvilág is hasonló volt: lila, fehér, fekete, szürke.
Két hete történt az esemény, azóta "csend" van, de még mindig nem tudjuk hová tenni. Mind a ketten nagyon kötődtünk ehhez a lányhoz, ő is hozzánk, igazán bizalmas kapcsolata csak velünk volt akkoriban. Viszont mint írtam, évek óta nem beszélünk vele. Hirtelen pedig ugyanazon az éjszakán megjelenik álmunkban, egy igen súlyos üzenettel...
Mennyire lehet ezt komolyan gondolni? Egyáltalán hogy lehetséges ez, hogy ugyanazt, ugyanakkor álmodjuk? Van még itt valaki, hasonló történettel?
Nem tudjátok valahogy felvenni vele a kapcsolatot?
Lehet ez részéről szubjektív üzenetküldés. Valahogy találjátok meg, én hiszek ebben.
Ezen morfondíroztunk mi is. Hogy lehet, hogy tényleg baj van a házasságában. Ha nem is fizikailag, lehet lelkileg bántja, - nem tudom. Ha pedig így van, akkor valószínű, hogy nincs kiben bíznia, így gondolatban a múltba fordul.
A barátnőm próbál telefonszámot szerezni, hátha.
Egyébként a lány ahol csak tudott, tiltott minket az interneten. Nehéz eset.
Én emberek halálát álmodtam meg és 1-2 évre rá beigazolódott.
De vannak pár hetes történeteim is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!