Kezdőoldal » Ezotéria » Álomfejtés » Mit jelenhet az hogy álmomban...

Mit jelenhet az hogy álmomban öngyilkos lettem?

Figyelt kérdés

Álmomban egy épületben voltam és volt velem valaki, talán egy másik lány de pontosan nem tudom. Öngyilkos akartam lenni. Emlékszem hogy lassan és zörögve jött a lift, sütött a nap kb délelőtt lehetett és iszonyatosan reszkettem a félelemtől. Meg említésre került hogy az az épület 20 emeletes. A liftben alkoholt ittam aztán bevettem rá valami tablettákat hogy csökkenjen a félelmem, mert iszonyatosan reszkettem. Aztán a következő emlékem az az hogy valami tetőtéri helyiségben ülünk a földön egy nyitott ablak mellett nagyon magasan és beszélgetünk, órák hosszat de arra már nem emlékszem hogy miről. Arra viszont emlékszem hogy aki velem volt többször is megkérdezte hogy biztosan ezt akarom-e. Mindig igent mondtam de folytattam a beszélgetést mintha valójában nem akarnám. Aztán egyszer megkérdezte már sok óra eltelhetett akkor is mondtam hogy igen, felírtam a mellettünk lévő falra a példaképem rendszámát aki szintén öngyilkos lett a valóságban évekkel ezelőtt (csak nem ilyen módon) és megtettem, leugrottam. Egy pillanatig éreztem a beton keménységét amin fekszem aztán hirtelen felébredtem.

A valóságban is vannak ilyen gondolataim de azt gondolom hogy ilyen durva módon hogy leugorjak valahonnan sosem tudnék véget vetni az életemnek.


Szerintetek mit jelenhet ez az álom?


24/N



2021. febr. 10. 07:50
 1/9 anonim ***** válasza:
90%

Kipróbáltad kockázat nélkül, mert néha napközben is eszedbe jut.

Nincs értelme, és nem szabadna szerintem ezt választani.

Vedd úgy, hogy ez is megvolt, és menj tovább előre 🙂

2021. febr. 10. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
64%
Pszichés betegséget jelent.
2021. febr. 10. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 Grimfox ***** válasza:
75%

Álomba is beszivároghatnak az éber gondolatok, de álomban ez inkább azt jelenti, hogy egy élethelyzetnek, vagy a jelenlegi haladási irányodnak akarsz véget vetni, csak félsz megtenni, mert ez egy megszokott, berögződött dolog, vagy csak egyszerűen mélyen gyökerezik a gondolataid között. Még az is lehet, bár nem mondható biztosra, hogy annak a gondolkodásmódnak, érzelmi, vagy élethelyzetnek akarsz véget vetni, ami az öngyilkos gondolatokat generálja ébren. Azaz az álombeli öngyilkosság jelentheti az éber öngyilkosság elleni szándékaidat is.

A hosszas beszélgetés előtte egyfajta belső szembesülés a saját szándékaiddal. A leírtak alapján nem próbált meg elbizonytalanítani, csak a szándékaidról győződött meg, mert látta, hogy habozol. Mivel cselekedtél álmodban, és a belső párbeszéd is megvolt előtte, előfordulhat, hogy már elkezdtél változtatni, megkezdődött az a változás, amit álmodban a halálod szimbolizált, csak még nem vetted észre, vagy nem kötötted össze a változással. Egy ilyen helyzet lehetőséget ad egy előnyösebb életút, vagy élethelyzet kialakítására(erőbefektetéssel). Próbáld végiggondolni, mi az, amire utalhatott az álom, és a legtöbbet kihozni a lehetőségekből.

2021. febr. 10. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Tudatalatti latens sucid hajlamra utal.
2021. febr. 10. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 Grimfox ***** válasza:
Nem lehet látens, ha ébren is vannak ilyen gondolatai.
2021. febr. 10. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 Bviktor1 válasza:
59%
KÉRLEK NE FÉLJ. EZ CSAK EGY ÁLOM VOLT, ami nagyon nagy hatással volt rád.én foglalkoztam sokat ezzel a témával és a segítségre van szükséged akkor segítek neked. Itt is tudsz nekem írni vagy a személyes e mail címemet amit megadok neked akkor hogyha tényleg komolyan szeretnél erről beszélni!
2021. febr. 11. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Grimfox

Jogos, de álmában nem lehet tudatos.

2021. febr. 11. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 Grimfox ***** válasza:
Valóban. Álmában ritkán tudatos az ember, főleg ilyen jellegű álmoknál. Álomban a mélytudati tartalom jön felszínre. De ha ébren is gondol ilyenekre, akkor valamennyi ebből talán felszivárog a tudatos szintre is. Gondolom egy álomban még így is erősebb.
2021. febr. 11. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Éled valakivel az életed(épületben voltam) és a téma a nőiességed, szépséged(volt velem..lány), amiben bizonytalan vagy(pontosan nem tudom). Utálod magadat(öngyilkos akartam lenni). Mert már immel-ámmal(lassan), nem olyan olajozottan(zörögve) megy a szerelem(jött a lift). Boldog voltál(sütött a nap) fiatalon(délelőtt) meg iszonyatosan reszkettél a félelemtől. Mert tudtad(említésre került), hogy a pasid(épület) nagyon gazdag, befolyásos(20 emeletes) és bizonytalan a helyzeted(2). Ezért a szerelemi élet(liftben) elviselése érekében menekültél a félelmeidtől(alkoholt ittam) és nyugtattad magad(bevettem rá tablettákat). Aztán feleslegessé váltál, elhasznált(tetőtéri helyiségben), amibe beletörődtél küszködve(ülünk), mert ez az igazság(földön) és nyilvánvaló(nyitott ablak mellett). Ez nagyon a hatása alatt tart(magasan). És gondolsz a szépségedre(beszélgetünk) sokat(órák hosszat). Amit nagyon akarsz(többször is megkérdezte..akarom-e), igen(Mindig..mondtam). Ez a legfontosabb számodra(folytattam..akkor is mondtam hogy igen), mindenkinek azt mondod(felírtam a mellettünk lévő falra) követed a példaképedet(..rendszámát). Szakítasz(megtettem, leugrottam) ezzel az életmóddal. Sziklaszilárdan elhatároztad(éreztem a beton keménységét), hogy nem foglalkozol a világgal(fekszem).
2021. febr. 17. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!