Jól csinálom? 16L

Amióta komolyabban elkezdtem foglalkozni a témával, minden napom olyan, hogy izgatottan kelek fel, készülődés közben boldog vagyok, szinte táncolok, tehát jól indul a napom. Aztán minden reggel 1 órát utazom, az alatt a boldogság és a szeretet túlcsordul bennem, annyira "felspannolom" magam a képzeletemmel. Napközben a suliban mindenkivel jól elvagyok, órákon aktív vagyok, vagy álmodozok. Hazafele és itthon is, folyton csak jó dolgokon jár az eszem és mindig jól érzem magam. A legfontosabb, amit "be szeretnék vonzani", az a szerelem, hogy összejöjjek valakivel komolyan. Még nem volt ilyen kapcsolatom, ami komoly, illetve nincs a környezetemben nagyon senki, akire konkrétan rákoncentrálhatnék, hogy "legyen abból valami", hanem a semmiből kell előteremteni ezt majd, de nem baj, semmi sem lehetetlen. Magabiztos vagyok, elégedett vagyok magammal, de folyton tökéletesítgetem magam. Csak nem bírok várni. Tudom, hogy a képzelődés és az erős szeretet nem elég, hanem el is kell hinnem, hogy megvan, ezért van egy pasi akit elképzelek magamnak, névvel, kinézettel, és a suliban pl úgy képzelem el hogy suli után hova mennénk, akkor miket mondanánk stb, vagy ha kicsit jobban bele tudom magam élni akkor odaképzelem magamhoz, tehát eljátszom, átérzem az egészet. És folyton szerelmeseket látok a buszon, akiket ha látok nem irigység fog el, hanem örülök, vagy folyton szerelmes számok mennek, amikor nagyon benne voltam ebben, bekapcsoltam a rádiót és erről ment egy műsor (az igazi megtalálásáról, kitartásról, stb). És érzem, hogy lesz valaki valamikor, de nem bírok várni! Nem tudom hol a határ a rágörcsölés és az egészséges tervezgetés között? Meg érzem, hogy akkor fogok találkozni ezzel a személlyel, amikor emelkedett hangulatban vagyok valahol, fel vagyok dobva, de nem jár semmin az eszem hanem "jelen vagyok". És ez majd valamikor elér.

Az életben ezen kívül teljesen boldog vagyok, sok barátom van, akikkel most egyre jobb és teljesebb a kapcsolatom, elégedett vagyok magammal, szeretem/űzöm a művészeteket. Csak úgy érzem, olyan sokat tudnék adni magamból és tudnék szeretni valakit, hogy ekkor lennék a legboldogabb, és nem csak azt akarom, hogy engem szeressenek (ezt is) hanem hogy én is tényleg törődhessek valakivel, teljesen megnyíljak neki és mint legjobb barátok szerelmesnek lenni...