Az Ős Sámánok igazat mondtak a világról? A kvantumfizika igazolja a spirituális, tudat működtedte anyagi világot?

Hű, hát jól megleptetek a válaszok sokszínűségével :-D.

Spirituális előérzetemnél fogva sejtettem, hogy mindenki feladja a vitát és végül veled fogok vitázni és egyben részletes magyarázatokba fogni neked a kvantumfizikáról. Vajon ez az eddig szerzett információkból determinisztikusan következik-e és a 9-es fizikuskollegámnak van igaza, miszerint nincsen szabad akarat vagy pedig a saját spirituális tudatom "előérzete" ez ?

Döntsétek el, Ti !

*

kedves Pedró !! Jogosak a felvetéseid, ezeket minden laikus felvetné és ezért miattad és más olvasó számára ezeket megmagyarázom. Problémát okoz azonban az, hogy valószínűleg nem fogadnátok el a magyarázatomat, hacsak nem linkelek ide forrást.

Sajnos az a helyzet, hogy Én ezt egyetemen, továbbá olyan speciális papír alapú folyóíratokból szedtem össze, amiket most ide nem tudok kipakolni, így sajnos neten kell összeollózgatni nektek :S

Sajnos ez nem egyszerű feladat, mert lehet nem hiszitek el ha magyarúl van és spirituális oldalon van fennt és angolúl nem biztos hogy értitek. További nehézséget okoz az, hogy ha elmagyarázom nagyvonalakban vagy részletesen, akkor nem értitek meg, ha az adott kísérlet más eszközökkel vagy más kvantumrészecskével illetve másképpen lett kivitelezve, ezért most mivel úgyis sok dolgom van, de ennek ellenére próbálom a felllelt netes anyagokat elmagyarázva bemutatni a kvantumfizikát.

*

Gyorsan reagálok a személyeskedő kérdésekre.

Karbonát NEM ! Sajnos te nem értesz a kvantumfizikához. Neked sajna halvány lila gőzöd sincsen róla, azt hiszed ugyanolyan logika szerint működik mint a klasszikus fizika és így akarod megérteni. Elmondom EZ NEM IGAZ !

Tom Benko többet tanultam egy év alatt egyetemen mint te egész életedben, de mindegy.

Pedró és mások a kvantumfizika nem a mikrorészecskék fizikája hanem teljesen más. Gyakorlatilag még azt sem tudjuk, hogy miért, illetve hol a határa. A lényeg az, hogy a kvantumfizika valami teljesen más logikai elvek szerint működik mint a megszokott klasszikus világ. atomok, molekulák is lehetnek kvantumosak, sőt egy focilabda a szoba falán is átmehet a falon, mert hullámfüggvénye zérótól nagyobb értéket vesz fel a fal túloldalán és át is menne a falon, ha kivárnánk, ugyanis többet kellene rá várni, mint az univerzum eddigi kora pl.

*

Pedró ! Kölcsönhatás nélkül lehet mérni. Pl úgy, hogy összefonódott kvantumrészecskék kvantumállapotát olvasod le az egyiken, ezzel kölcsönhatás nélkül ismerni fogod az összefonódott párjának állapotát, akár helyét, de impulzusát is.

Kollegáim akarták tudni, hogy ha egyetlen elektron de akár atom vagy molekula megy két résen keresztül akár egyenként akkor is kirajzolódik az interferencia ami hullámokra jellemző. de miért ? Egymással nem ütköztek. Tudják hova kell becsapódi egymás után ? Bármi lehet.

John Arcibald Wheeler kiötlött érdekes kísérleteket melyekkel a részecske útja megtudható anélkül hogy mérést végeznénk a részecskén, azaz nem lépünk kölcsönhatásba vele csak összefonódásokon keresztűl következtetünk az útjára. A végkövetkeztetés sokkoló volt : Amikor tudásunkra jutott ismeretünk nyílt arról, hol halad át, melyik résen a fény, elektron, akkor összeomlott az interferencia kép, de amint már az információt eldobtuk ujra visszatért az interferencia. Azaz a mi tudatunk, az infó ugrasztotta össze a hullámot. Kényszerűlt egyetlen állapotba.

*

Kifejtése :

"A fizikusokat először csak meglepte, de még nem sokkolta ez a jelenség. Hiszen köztudott, hogy bármilyen "mérés" valójában kölcsönhatás a megmért objektum és a mérőeszköz között; ez pedig megváltoztatja mindkettőjük állapotát, jellemzőit. Az interferencia-kép összeomlását azzal magyarázták, hogy a mérés (például a repülő elektronok fotonokkal, vagyis fénnyel való megvilágítása) olyan mértékben zavarta a parányi részecskéket, hogy azok nem voltak képesek eredeti pályájukon zavartalanul tovább haladni, és így érthető, hogy nem tudtak az ernyőn "interferálni".

Ez a magyarázat egy ideig tartotta magát, de később kiderült, hogy interferencia-kép kialakítására nem csak fotonok vagy elektronok, hanem jóval összetettebb és nagyobb tömegű struktúrák - mint például atomok, vagy molekulák - is egyaránt képesek. A 90-es évek elején elvégzett kísérletekben a tudósok trükkös megoldást találtak a "melyik-rés" kérdés kísérleti érzékelésére anélkül, hogy a mérés az atomokat elvben jelentősen zavarhatta volna repülési útvonalukon, bármi is legyen az. Konkrétan, lézerrel vagy mikrohullámú sugárzással gerjesztették az atomokat, még mielőtt elérték volna a réseket, így azok a felvett energiát fény (vagyis egy-egy foton) kisugárzásával kénytelenek voltak leadni. Az érzékelőket úgy állították be, hogy ne magukat az atomokat, hanem az általuk kibocsájtott fény-részecskéket érzékeljék. Így végső soron, indirekt módon tudomást szerezhettünk volna a repülési útvonalról (tehát, hogy melyik résen haladt át éppen az adott atom), viszont az interferncia-képnek is illett volna megmaradnia.

Mondanunk sem kell, hogy nem ez történt. Az interferencia-kép ugyanúgy összeomlott, pedig a közvetett "mérés" atomokra gyakorolt hatása olyan elképesztően csekély volt, hogy elvileg nem okozhatott volna semmilyen érzékelhető eltérést.

Még néhány ezer újra és újra elvégzett kísérlet, trükkösebbnél trükkösebb mérés és érzékelési mód után a kutatók már kezdték úgy látni, hogy fizikailag NEM maga a mérés omlasztja össze az interferencia-képet. Hát akkor micsoda?

És innentől válik nagyon-nagyon kényessé a kérdés a fizikusok számára.

Mint azt már említettük, a kutatók kezdték egyre inkább úgy látni, hogy a "melyik-rés", vagy "melyik-útvonal" közvetlen vagy közvetett megismerésével - vagy talán még megismerés nélküli, műszeres érzékelésével is - óhatatlanul összeomlik az interferencia-kép, mindegy, mennyire jelentéktelen a mérés fizikai hatása az interferáló részecskékre nézve.

Ekkor felvetődött, hogy mit történne, ha "megjelölnénk" vagy térben elkülönítenénk a szabadon mozgó részecskéket, de mielőtt megpróbálnánk a jelölés alapján kitalálni az útvonalukat, ismét "összekevernénk" őket, és így vetülnének a képernyőre.

Más szavakkal, mi történne, ha lehetőséget teremtenénk a "melyik-rés", vagy "melyik-útvonal" megismerésére, de végül nem használnánk azt ki? Mi lenne, ha "eltörölnénk" ismereteinket, mielőtt azok birtokába juthatnánk?

Ennek egy nagyon egyszerű módja az, ha például másként polarizáljuk az egyik, illetve a másik résen áthaladó fotonokat (függőlegesen vagy vízszintesen), de mielőtt az ernyőre vetülnének, egy ellentétes, de szimmetrikus polarizációs szűrővel ismét összekeverjük őket. (A polarizációs szűrők ma már meglehetősen hétköznapiak, olyannyira, hogy a kísérletet "házilag" is el lehet végezni; a 3-dimenziós mozikban is ilyeneket használnak a két szemünk számára a képek szétválasztására).

Nos, a Kvantumradír kísérletek újabb meglepő eredményt hoztak; noha a részecskéket megjelöltük a polarizációval, vagyis "megmértük" őket, de aztán eldobtuk a mérési eredményt, mielőtt azt megismerhettük volna, így az interferencia-kép újra megjelent az ernyőn. Egy újabb, kristálytisztának tűnő érv amellett, hogy nem a mérés, hanem mi magunk - a megfigyelők - omlasztjuk össze a hullámfüggvényt, ha "kikényszerítjük" az egyértelmű eredményt.

Ekkor azonban a fizikusoknak egy ördögi ötlete támadt - mi lenne, ha kigúnyolnánk az éppen rajtunk nevető világegyetemet, és saját maga ellen fordítanánk ezt a tényt? Mi lenne, ha a megfigyelést akkor végeznénk el, amikor a részecskék már nem tudnak ellene semmit sem tenni? Ez vezetett az ún. "Késleltetett választásos kvantumradír-kísérletekhez" - amelyek - mint az sejthető - nem várt és elképesztő eredménnyel zárultak.

A tanulság, hogy a világegyetemet nem lehet csak úgy "kigúnyolni", úgy tűnik, bármennyit is csavarunk és trükközünk, mindig előáll valamivel, amire senki nem számított.

A késleltetett választásos kvantumradír-kísérlet

A trükk, amivel a tudósok próbálkoztak, valóban elismerésre méltó, és hatástalanságában is rendkívüli. Nagyon leegyszerűsítve, az alapelképzelés a következő volt.

Állítsuk össze a klasszikus kétrés-kísérletet, de az interferencia-ernyő legyen tetszés szerint elmozdítható, vagyis "kivehető" a fény, a fotonok, vagy a különálló elektronok útjából. A kivehető képernyő mögé pedig helyezzünk két optikai érzékelőt (mikroszkópot, távcsövet, stb.), amely közül az egyik például csak a jobb oldali, a másik csak a bal oldali résre fókuszál.

Tegyük a helyére az interferencia-ernyőt, és lőjük ki egyesével a fotonokat vagy elektronokat, majd várjuk meg, amíg áthaladnak valamelyik (vagy mindkét) résen, és várjunk egészen addig, amíg majdnem elérik az interferencia-ernyőt.

Ekkorra már réges-régen elvileg el kellett, hogy dőljön, hogy a részecske melyik résen haladt át, vagy esetleg mindkettőn egyszerre (hiszen fénysebességgel vagy közel fénysebességgel halad, és a következő pillanatban becsapódik, ill. becsapódna az ernyőbe), mi viszont még mindig dönthetünk, hogy hagyjuk-e ezt megtörténni. Ha a helyén hagyjuk az ernyőt, akkor szépen hullámzó interferencia-képet kapunk. Ha viszont hirtelen kiemeljük az ernyőt - a másodperc milliárdod része alatt - akkor a résekre fókuszáló optikai érzékelők valamelyike látni fogja a fotont, és tudhatjuk, hogy melyik résen haladt át igazából.

Tudjuk, hogy ahhoz, hogy az ernyőn inteferencia-képet kapjunk, a fotonnak vagy elektronnak egyszerre kell áthaladnia mindkét résen; térben, időben vagy ezek valamilyen kombinációjában. Viszont a kísérleti eredmények szerint, ha kivesszük az ernyőt, SOHA nem látjuk őket egyszerre mindkét résen áthaladni. Mindig az egyik VAGY a másik "távcső" látja a felvillanást, de a kettő együtt sohasem.

Itt egy látszólagos paradoxonnal kerülünk szembe; hiszen mi az interferencia-ernyőt csak a leges-legutolsó pillanatban, akkor emeltük ki a rendszerből, amikor az már nem hathatott volna arra, hogy a részecskék melyik utat (vagy utakat) választották.

Ez látszólag olyan, mintha a mi későbbi döntésünk visszamenőleg megváltoztatta volna a múltat; vagyis ha a helyén hagyjuk az inteferencia-ernyőt, akkor interferencia-képet kapunk (mindig), pedig az csak a hullámfüggvény szabadsága esetén lehetséges; ha viszont az utolsó pillanatban kivesszük, mindig csakis az egyik résen látjuk beérkezni a részecskét. Márpedig ha mindig csak az egyik résen haladna át, nem okozhatna interferencia-képet. A döntést a kiemelésről viszont minden egyes esetben csak jóval azután hoztuk meg az ernyő kiemeléséről, miután már régen áthaladtak a résen, vagy réseken...

Vagy, ha nem a jelen változtatta meg a múltat, akkor honnan tudhatták volna "előre" a fotonok, vagy elektronok, hogy mi milyen döntést fogunk hozni? Honnan tudhatták volna, hogy átrepülhetnek-e mindkét résen, vagy csak az egyiken? Honnan tudhatták volna, hogy mi kikényszerítjük-e majd a döntést az egyértelmű útvonalukról, vagy hagyni fogjuk őket szabadon interferálni?

Hogy még jobban megértsük mindezt, képzeljük el ugyanezt a kísérletet nagyban. Nagyon nagyban, hogy pontosak legyünk."

Odaírtam az előző linkemben idézetben hogy : "Fontos megjegyezni, hogy a szuperpozíció (akár a hullám-függvény) csakis abban az esetben omlik össze, amint tudomást szerzünk az anyag (elektron, atom, molekula) állapotáról. Közvetlenül maga a mérés nem omlasztja össze a szuperpozíciót (hullámfüggvényt), csakis az, ha a mérés eredményét megtudjuk; tehát ha a mérés eredményét azelőtt eldobjuk, hogy megtudnánk, a szuperpozíció megmarad! Ez kényszerűen valamelyik állapotba taszítja az anyagot, ami Schrödingernél döglött, vagy élő macskát eredményez, de sosem egyszerre a kettőt. "

szerinted Pedró, miért írták oda, hogy nem a mérés, hanem az információ omlasztja össze az állapotot ???????? Tudományos oldal.

Ok. Ez egy fizikuskollegám tudományos oldalon található magyar nyelvű írása : [link]

idézet " Amikor egy kvantummechanikai rendszeren mérést végzünk, akkor egyúttal az eredeti állapotát szét is roncsoljuk: a mérés mindig a mérõrendszer sajátállapotába ugrasztja a rendszert és az eredeti állapot visszavonhatatlanul elvész. Lehetséges-e egyetlen ilyen mérési eredmény alapjan a teljes eredeti kvantumállapotot rekonstruálni? Ezzel a kérdéssel foglalkozik a teleportáció elmélete és a nemrégen elvegzett interferenciakisérletek a kérdésre hangos igennel válaszoltak.

Talán ennél is érdekesebb a komplementaritás problémaköre. Interferenciát akkor figyelhetünk meg, ha ugyanaz a végállapot két úton érhetõ el, de nem tudjuk, hogy a rendszer melyiket választotta. Ha biztosan tudjuk, hogy a rendszer melyik utat valasztotta, akkor az interferencia eltünik. Kitörölhetõ-e a rendszerbõl az út-információ és visszaállítható-e az interferenciakép? A kvantumradír éppen ezt teszi: kitörli az út-információt a kvantumrendszerbõl és helyreállítja az interferenciát. A jelenség külön érdekessége, hogy az interferencia akkor is visszanyerhetõ, ha a fotont rég detektáltuk, tudhatjuk, hogy merre ment és semmiféle interferenciát nem tapasztaltunk. Amikor az útinformációt kiradírozzuk, az interferenciakép újra megjelenik.

A fenti, paradoxnak ható jelenségek mechanizmusába ad betekentést az elõadás. Egyúttal megmutatjuk, hogy a komplementaritás kvantitatívan is jellemezhetõ: az interferenciakép láthatósága és az interferáló utak kvantummechanikai megkülönböztethetõsége egy, a Heisenberg féle határozatlansági relációhoz hasonló, egyenlõtlenséget elégít ki. Ennek és hasonló alapvetõ összefüggéseknek a kísérleti igazolása a talán nem is olyan távoli jõvõ feladata."

Odaírta a kollega, hogy TUDJUK hogy merre megy, akkor az információ miatt omlik a hullámfüggvény össze !

Ok. Találtam neked más TUDOMÁNYOS forrást is !

[link]

Ezt még nekem is mérnem kellett laboratóriumban. Ott van a kép alatt : A kvantumradír elnevezést O.

Scully és munkatársai javasolták.

Ha kitörlöm a pályáról szerzett

információt, akkor evvel helyre

állítható az interferencia. A mérés

során ezt szemléltetni fogjuk, bár

a mi mérésünk klasszikusan is

megmagyarázható.

FIGYELEM !! 1.1 FEJEZET ALJA : Fontos hangsúlyozni,

hogy az interferencia már akkor eltunik, ha az elvi lehetosége megvan annak, hogy kitaláljuk az útvonalat,

nem volt szükséges a mérést végrehajtani, és nincs is megfigyelore szükség! Ez a folyamat megszünteti az

interferenciát, de az a szép az egészben, hogy nem vezet dekoherenciára. Ha a mérést kiegészítjük egy újabb

berendezéssel, ami valamilyen módon úgy összekeveri az útvonaljelölo állapotait, hogy nem tudjuk többé

megmondani, hogy a részecske melyik útvonalat választotta, akkor az interferencia helyreáll. Optikai kísérletekben

útvonaljelölo berendezésként általában keresztezett polárszuroket alkalmaznak, ami elvileg az ernyore

becsapódó részecskék polarizációjának mérése által lehetové teszi azt, hogy megmondjuk honnan érkezett a

részecske. Ha az ernyo elé egy olyan polárszurot helyezünk, ami a két polárszuro irányának felezojébe mutat,

akkor ez az információ elvész (kiradíroztuk) és az interferencia helyreáll.

Én így tanultam anno egyetemen !

Ez a 7.oldal : 1.3.4. Késleltetett kvantumradír

A kísérlet során eddig a pontig elobb detektáltuk a p-fotont, majd az s-fotont. Az útvonaljelölés kitörlése a p

ág megváltoztatásával, majd az s-fotonok detektálásával történt. Ez az elrendezés arra a józan következtésre

vezethet, hogy valamiféle kommunikáció van a két foton között: a p-foton jelez, amikor a polárszurot eléri,

amibol az s-foton eldönti, hogy létrejöhet-e interferencia vagy nem. Módosítsuk most a p-ágat úgy, hogy

az hosszabb legyen, mint az s-ág, a p-fotonok csak azután érnek a Dp detektorba, hogy az s-fotont már

detektáltuk. A korábbiakhoz hasonlóan most is megjelenik az interferenciakép, amint a 6. ábra bal oldalán

látható. A =4-es lemezek beiktatása ismét tönkre teszi az interferenciát, amint az a 6. ábra középso részén

látható. Végül a kvantumradírozást is megnézhetjük. Az s-fotonokat azelott detektáljuk, hogy a p-fotonok

elérik a polárszurot. Ennek ellenére az interferencia mintázat ismét megjelenik. Úgy tunik, hogy az s-

foton tudja, hogy a jelölést ki fogjuk törölni, anélkül, hogy a p-foton valamiféle titkos jelet küldhetett volna

számára. Mi történt most? Nyilván semmi értelme sincs feltételezni, hogy a p-foton messzirol észrevette a

polárszurot, és azelott küldött az s-fotonnak jelet, hogy elérte azt. Ha mégis, akkor akár s-foton maga is

észlelhetné messzirol a p ágban lévo polárszurot. Abszurd ez a felvetés!

*

OLVASD EL ! 1.3.5. Felfogni a felfoghatatlant

Ebben a kísérletben nyilvánvalóvá vált, hogy az s-fotonok interferenciáját az útjelölo rontotta el, de a felcímkézés

kitörlésével, az összefonódott foton pár p-foton tagján végzett manipulációval az interferencia helyreállítható.

Ebben az elrendezésben az útvonaljelölo nem változtatja meg a foton impulzusát, vagy helyzetét. Az

interferencia eltunése annak köszönheto, hogy a két foton összefonódott és a =4-es lemezek megjelenése

megváltoztatta az összefonódást. Az interferencia mintázat helyreállítható a kvantumradírozással, a fotonok

összefonódása valamint a =4-es lemezek és a polárszuro ezen összefonódásra gyakorolt hatásának módja

miatt.

Az összefonódás jelenségével nem találkozunk a hétköznapi életben. A lokalitás feltevése nem érvényes

az összefonódott állapotokra olyan formán, ahogy a mindennapi életben megszoktuk. Megszoktuk, hogy a

dolgoknak van egy adott helye, megadható, hogy itt vannak és itt nincsenek. Sosem tapasztalunk olyat,

hogy valami két helyen van egyszerre. Mindez lehetséges a kvantumrészecskék világában! A két foton egy

összefonódott állapotban akkor is összetartozik, ha kozmikus távolságra eltávolodnak egymástól. Ebben a

kísérletsorozatban minden mérés során megváltozott a fotonok összefonódása. Ez okozta a gyakran meglepo

megfigyeléseket. Szeretjük azt gondolni, hogy a p-foton itt van, az s-foton pedig valahol máshol – tole

elválasztva. De ez nem így van. Úgy kell gondolkodnunk errol a szituációról, ami ellentétes a makroszkopikus

világban szerzett mindennapi tapasztalatainkkal. Az összefonódás nagyon fontos szerepet játszik a

kvantumrészecskék világában, teljesen új módokon kell róla gondolkodnunk.

*

Én gyermekkoromban már olvastam ezt az egész kísérletet, amikor még általánosba jártam a Scientific American, magyar nyelven Tudomány c. folyóíratban volt egy cikk ami ezt részletesen és igen érthetően feltárta. ez volt az [link]

Kedves Pedró barátom !! Ezt olvasd el, mert egy kvantumfizikus így gondolkozik a kvantumfizikáról [link]

*

[link]

Most így nagyvonalakban gyűjtöttem össze a dolgokat. Tehát a késleltett választásos kísérleteket is ajánlom figyelmedbe, mert sajnos enélkül nincsen kvantumfizika.

Ezek után felmerül benned a kérdés :

""A világ úgy alakúl, ahogyan a tudatunkkal tekintünk a világra, az anyagra a valóságra, az ahogy gondolkodunk a világról, az hogy milyen kérdéseket teszünk fel róla, ez befolyásólja a világot, az anyagot, a valóságot."

Érdekes elképzelés. Majd szólj, ha a puszta tudatoddal sikerült alakítani a világon... "

Jó kérdés !!

Miért nem észleled azt, hogy ha spagettire gondolsz, az megjelenik és megeszed?

Mert a világ összetett és összetett dolgokban jelenik meg az akaratod. Az összefonódás eltűnik, redukció után, de ismét lehet összefonódás ugyanazon elektronnal, ha összefonódik később más részecskével.

*

Felvetetted ezt is nekem : "Kvantumfizikai szuperpozíciót nem tudunk mérni összeomlás nélkül,"

...hittük mindeddig.... és azt hittük, joggal.

De tényleg érdemes tájékozódni, néha az ember igen érdekes dolgokra talál, mint például az általad is hivatkozott cikk, vagy ez itt:

[link]

Mielőtt közlöd, hogy milyen szánalmasan elmaradott és gyengeelméjű vagyok a TE fényességes tudásodhoz képest, sietek megjegyezni, hogy azért bennem ezektől a cikkektől még nem oszlottak el a kételyek."

Ok, a baj, ott van hogy kb amit kiolvastál belőle az nemigaz :xD

Ugyanis ezt mondta a cikk : Egy kvantum rendszer konstans, ugyanakkor gyenge méréseivel fizikusoknak sikerült szondázni egy törékeny kvantumállapotot anélkül, hogy megsemmisítették volna, vagyis mintha egy pillantást vetettek volna Schrödinger képletes macskájára, anélkül, hogy megölték volna.

Ez azt jelenti, hogy nem omlott össze a rendszer. NEM hullámfüggvényösszeomlásról van szó ! NEM !

Amit leírtam az igaz, tehát a kvantumfizika klasszikus mérés után omlik össze és az félkalsszikus mérőeszköz volt. Csak homályosan láttak rá az állapotra és speciális körülmények között kikövetkeztetéssel sikerült rájönni, hogy hol lehet, de ettől függetlenül mi tudjuk befolyásólni a redukciókor kapott értéket és ugyanúgy létrejön a redukció. Még az sem igazm hogy ha belenéz ott volt, csak annyi hogy a nyoma alapján ott lenne ha klasszikus lenne, de az kvantumrendszer tehát nem ott van az csak a nyoma.

Nézzük az ismerettségi körömből az ELTÉ-ről a magyarázatot, mert az a cikk sem tudományos : [link]

idézet : Ebben a világban léteznek az elektronok, atommagok, de a belőlük felépült atomok és molekulák, sőt még a gyenge fényben felsejlő fényrészecskék, a fotonok is. A mozgásuk hullámmozgás, aminek talán legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy még egyetlen elektronnak sincs élesen meghatározott helye, hanem a hullám rajzolatán bárhol lehet, ez a hullám szét is szakadhat, és részei egy időben többfelé is mozoghatnak. Az egymástól eltávolodó részhullámok azonban mintázatukba kódolva magukban hordozzák egymás emlékét, amit ki is lehet belőlük olvasni. Ehhez az kell, hogy a részhullámok jól megtervezett csatornák befutása után újra találkozzanak – hogy ezt hogy kell csinálni, arról bőséges előzetes tudásunk halmozódott fel a fényhullámoknál több mint kétszáz éve ismert „interferenciajelenségek” tanulmányozásából.

benne van, hogy egymás emlékét hordozzák és így a nyomából olvassák ki. Ezt most jobban nem tudom elmagyarázni és valószínűleg nem értenéd meg és nem hinnéd el és nem tudom megmutatni netes cikkben sem, hogy mi a különbság a klasszikus és félklasszikus valamint kvantumos mérőeszköz között.

A lényeg, hogy amit linkeltem olvasd el kérlek, mert abban benne van a kvantumfizika és azt olvassa Zoltán is ! :xD

Kilences válaszoló : "A kvantumfizika jelenségeinek egy "népszerű" "értelmezését" láthattuk a kérdezőtől.

Viszont ugyanilyen, filozófiai megközelítéssel van egy másik lehetséges következtetés is (szintén a jelenségek felszínes ismeretéből), mégpedig az, hogy a szabad akarat nem létezik.

Csak ezt a ezósok már nemigen terjesztik."

Nagyon Jó !!!! Igazad van. Most nincsen energiám ezek után ezt kifejteni bővebben, de kérlek hadd jegyezzem meg, hogy a Wheeler féle értelmezés értelmében a Te általad felvetett értelmezésben a redukció irányát nem egy determinisztikus kényszer szabja meg, hanem egy belső tudatos választás így a Te általad felvetett értelmezés ezzel eltűnne.

Bár a szabad akarat értelmezés is lehetséges, de ekkor felesleges ezen vitatkozni kedves 9-es barátom, mert akkor csupán gépek vagyunk.

Még az is lehet, hogy az összes értelmezés valamennyi változata valamennyi valószínűséggel létezik :xD