Kezdőoldal » Ezotéria » Agykontroll » Alternatív gondolkodású agy?...

Alternatív gondolkodású agy? Betanítható másképp?

Figyelt kérdés
Pontosan nem tudom melyik kategóriába kellett volna ezt írnom. Szóval 20 éves vagyok, és eddig az életem folyamán mindig azt tapasztaltam, hogy valamiért más vok mint az átlag többség. Teljesen más az érdeklődésem a világ dolgai iránt. Valamint sok minden nem érdekel ami a többséget igen. És akkor engem hülyének néznek, amikor hosszasan 1 adott dologról beszélek, pedig engem az akkor lelkesen foglalkoztat, de akkor abban az időszakban csakis az az 1 adott téma. Ha ez számít valamit nem tudok egyszerre több felé figyelni, és lassú is vagyok eléggé ami a logikai gondolkodásomat illeti főleg. Itt erre úgy kell gondolni, hogy ha pl. megpróbálok valamit programozni, akkor nekem le kell akár a zenét is állítani ami éppen szól, mert ha próbálok nem is koncentrálni rá bezavar nem kicsit. Akkor a 8 év általános iskola alatt olyasmit tapasztaltam, hogy bár nagyon gyenge vok matekból, de néha-néha akadtak éppen olyan részek, amit én valamiért probléma nélkül felfogtam, megértettem, és arra lettem figyelmes hogy az osztály többsége viszont pont azzal küszköd jobban (na pontosan itt gondolkodtatott el engem ez az alternatív gondolkodás/felfogás elmélete). Ha ez még számít valamit, az a fajta vagyok akinek az auditív memóriája lényegesen erősebb mint a vizuális, ha megsaccolnám akkor kb. ilyesmit érzek hogy 20%:80% a hang/zene/stb. javára. És még valami, az egyensúly zavar és tériszony. Utóbbi sok embernél előfordul, de én a következőkre is figyelmes lettem. Egy lábon álláskor, azt hiszem akkor ha csak a jobbikkal állok, akkor el akarok elég könnyen esni. Másik hogy bicikli hajtáskor a következő vettem észre, ha megpróbálok csak egy kézzel egyensúlyozni vagyis: ha csak a bal kezemmel fogom a kormányt és a jobb kezem lógatom, akkor nincs semmi baj, ha viszont elengedem a balt, és csak a jobbikkal próbálok egyensúlyozni egyből kiterülnék az úttestre balra. Amiket fel soroltam nem tudom mik, és mennyi között van összefüggés, azt szeretném megtudni, hogy ilyenkor mi a helyzet, tényleg máshogy működik az agy? Ugye ez nem valami komolyabb betegség amiről nem is tudok? Vagy ha az is lenne hát már megszoktam az évek alatt, csak érdekelne. Mert azért nem mindegy szerintem hogy ezt valaki kiskora óta érzi hogy más eset, vagy pedig nem.
2011. nov. 27. 05:32
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
0%

Nagyon unhatod az életed, ha ilyeneken gondolkozol. :O

Minden ember azt érzi, hogy ő más, különleges, nem olyan, mint a többi, kivéve ha önértékelési zavarokkal küzd. Tanulj biológiát, pszichológiát, neurológiát, vagy bármi értelmes dolgot ami tisztázza ezeket a dolgokat és ezt a sok zöldséget felejtsd el. Semmi értelme.

2011. nov. 27. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 A kérdező kommentje:

Na pont hogy nem az ilyen jellegű válaszra voltam kíváncsi.


(Látom tényleg elszúrtam a témanyitásnál a kategóriát, talán inkább az egészséghez kellett volna besorolni mert nagyon félreérthettél valamit)


Tudod sokakkal ellentétben, az, hogy én részletesen megírom a kérdésemben amit akarok, attól még nem unatkozom, csak szeretek pontos lenni.

Ez NEM JÓ ÉRTED? És csöppet sincs köze ennek önértékelési zavarhoz, meg különleges képességekhez, ezek egész más dolgok, talán az egészséghez van köze és nálam negatívan jelentkeznek. Én egész másról beszélek, ezek inkább a mindennapi, esetleg tudatalatti reflexszerű képességeimre vonatkoznak. És komoly válaszokra vagyok kíváncsi, és nem zöldség hidd el. Tudom mit beszélek, no meg az életben sosem unatkozom, mindig le tudom magam kötni, ez pusztán csak érdekel, hogy miért van így ahogy. Mert nem egy ember megszólta már ezeket, pl, hogy lassú vok az több téren, meg ez az egyensúly zavar is. Tudod ez nálam rengeteg mindent elronthat ha esetleg valami komolyabb. Akár munkahely, akár egy komolyabb szórakozás, akármi.

2011. nov. 27. 07:12
 3/17 A kérdező kommentje:
Rövidebben ne keverjük össze a kérdésemet egy mentális egészség kategóriával, mert ez egészen más akar lenni ha elolvasod elejétől végig értelmesen.
2011. nov. 27. 07:15
 4/17 anonim ***** válasza:
Szokott lenni dührohamod, esetleg rosszul leszel, ha nem értesz valamit?
2011. nov. 27. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Nem mindig mutatom ki, de van, hogy egy apróságtól felmegy a pumpám, ha pl. nem találom meg egyből hova tettem a mobilom, vagy valami elfogyott, amit én szerettem volna nagyon enni, vagy inni, van amikor ezt nyugisabban magamban le tudom kezelni, de van amikor elkezdek rögtön így veszekedni, kiabálni mással, mert hogy mért kellett elveszíteni, amit kölcsönadtam, vagy mért használták el. Tehát rosszul nem vagyok, csak ideges, dühös.
2011. nov. 27. 07:46
 6/17 A kérdező kommentje:
Az meg ha valamit szimplán nem értek, azt többnyire magamban le tudom kezelni vagy feldolgozni. De ha hosszabb távon nem értem, és nagyon szükségem volna rá, akkor elkezdek bizony magamban szentségelni. xd
2011. nov. 27. 07:48
 7/17 anonim ***** válasza:
Ritmusérzék, tánc, jobb-bal megkülönböztetés, térkép olvasás, játékszabályok megértése? Ezekkel hogy állsz? :)
2011. nov. 27. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim válasza:
Szerintem nekem is hasonló problémáim vannak :SS
2011. nov. 27. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
pedig az első jól mondta: NEM VAGY KÜLÖNLEGES. A dolgok 90% amit leírtál rám is igaz, meg még több millió emberre. Tökéletesen átlagos vagy, csak ilyen tipus.
2011. nov. 27. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:

Utolsó, mert neked aztán van róla fogalmad, főleg hogy nyilván nem diagnosztizáltak nálad semmit. Annyira imádom, hogy idejöttök okoskodni, amikor a kérdezőnek pont az lenne a segítség, ha kiindulhatna valamiből.


Az én esetem kb 80%-ban fedi a kérdezőjét meg még van mellette más is és papírom van róla, hogy egy rendellenesség enyhe változatáról van szó. Nem különlegesség, nem lehet vele mit csinálni, de ettől függetlenül orvosi értelemben igenis definiálva van.

2011. nov. 27. 10:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!