Miért sokkal népszerűbb a McDonalds a Burger King-hez képest?
Ahol élek, egymás mellett van egy McDonalds és egy BurgerKing is, már évek óta eszek ott szinte minden hétvégén, de az utóbbi időben már csak a BurgerKing-be járok.
Azt vettem észre, hogy a mekiben sokszor nagyon száraz a kaja (burgerek főleg), meg sokkal kevesebbet is adnak. Pl. egy átlag BurgerKing-es nagy burger szerintem simán van kétszer akkora, mint egy BigMac. És valahogy egészségesebbnek is tűnik, lehet hogy hülyén hangzik, de a mekis kaja valahogy olyan "mű" hatást kelt. Illetve ahogy észrevettem a BurgerKing választéka nagyobb is.
De akkor miért szeretik többen a McDonalds-ot? Vagy csak én vagyok így vele?
Amióta a mi városunkban végre felépült a burger azóta a meki parkolója szinte üres, most amolyan utolsó mentőövként gyorsan bezárták pár hétre felújítani.
Egyébként pedig valóban a marketing.
Pl. a burgerbe soha nem voltak olyan játékok mint a mekibe, így mindegy mennyivel is finomabb a burger ha a gyerek a mekiért nyíg és lehet, hogy a szokás hatalma végett el sem igen jut addig, hogy megkóstolja a másikat még felnőttként sem.
Pl. az én szüleim soha nem ettek burgerbe, gyerekként mindig a mekibe hordtak minket és azóta sem kíváncsiak rá, hogy az előbbi milyen lehet, továbbra is csak a mekiig látnak .
A McDonalds tudatosan szólítja meg a legkisebbeket. Simán lehet náluk foglalni gyerek-szülinapra, adnak ajándékot menühöz, van játszótér a parkoló mellett. Ha meg valamihez jó gyermekkori emlékeid kapcsolódnak, oda felnőttként is szívesebben mész.
Az én gyerekkoromból ez kimaradt, 16 éves voltam, amikor beköltözött a városba a Meki, Burger King azóta sincs, pedig eltelt 20 év. Nem is igazán járok oda, szükség-kajaként eszem, mint például a tasakos levest.
De ha máshol vagyok, ahol van Burger King, akkor inkább én is azt választom.
Magyarorszagon a burger kingnek nagyobb a forgalma éttermenként mint a mekinek.
Mielott nekilattok okoskodno erdemes a tenyeknek utananezni…
6-os most irtam le a tenyeket. A meki 390 millio ft os bevetelt csinal ettermenkent, a burger king 400 milliot.
Ha a forgalom a népszeruseg értékméroje akkor bizony a burger king nepszerubb a mekinél Magyarorszagon.
Mert sokkal több étterme van, jellemzően frekventáltabb helyeken ( pld. nem is tudom van-e Budapesten olyan pláza amiben van B.K., viszont talán mindben van Meki)+ marketing. Én személy szerint jobban szeretem a BK.-t, de a munkahelyem és a lakásom közti 17 Km-en van 1 Bk, és 6(!) Meki.
2-es
"Pl. a burgerbe soha nem voltak olyan játékok mint a mekibe"
Ez nem igaz. Ott is voltak és vannak is. nekem még most is megvan a teljes "Lord of the rings"-es figura sorozat, nemrég ajándékoztam el a Star Wars-os BK-s gyűjteményem.
7-es
"A meki 390 millio ft os bevetelt csinal ettermenkent, a burger king 400 milliot.
Ha a forgalom a népszeruseg értékméroje akkor bizony a burger king nepszerubb a mekinél Magyarorszagon."
Ez nagyon faramuci összehasonlítás.
Meki tavaly 94 volt az országban, B.K. 41, vagyis kevesebb mint a fele. ( És ez az arány Budapesten még rosszabb!)
Vagyis a Meki több mint kétszer annyi üzletben hoz szinte ugyanolyan forgalmat mint a Bk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!