Vegetáriánus életmódra át lehet váltani eggyik napról a másikra?
Én is egyik napról a másikra váltottam át. Mielőtt váltottam, irigyeltem a vegákat az életmódjuk miatt, és éveken keresztül gondolkoztam róla, hogy de szeretnék én is az lenni, de úgy voltam vele, hogy úgy sem bírnám ki, mert biztos hiányozna a rántott csirkefarhát vagy a pörkölt. Aztán 2009 augusztusában volt egy nap, amikor kijelentettem magamban, hogy na esküszöm holnaptól nem eszek többé húst. Jött a "holnap", kinyitom a hűtőt, farkasszemet nézek a párizsival, és azon gondolkodok, hogy de jó volna még ma utoljára pár szeletet benassolni. Aztán becsapom az ajtót, hogy NEM! Másnap megint jött a kísértés, de sikerült ellenállni. Aztán ahogy eltelt pár nap, a kísértés eltűnt, és az idő teltével az ilyen húsos ételek látványa/szaga már inkább irtózatot/undort váltott ki belőlem.
Teljesen fölösleges aggódni az egészséged miatt, mert a legtöbbünknél pozitívak a tapasztalatok egészség terén, hisz a húsos ételek nagyon megterhelik a szervezetet, és ahogy elhagyod, szinte újjászületsz, ha van is valami eü-i problémád, jó eséllyel rövid idő alatt megszűnik. Vitaminhiányod meg aligha lesz, ha naponta fogyasztasz többféle gyümölcsöt! Lakóhelyeden nézz körbe, hogy melyik standon, vagy boltba mit adnak jó áron, mert amit az egyik helyen megkapsz mondjuk 500 Ft-ért, pár száz méterrel odébb meg lehet hogy csak feleannyiba kerül. Változatosan, több fajta gyümölcsöt is egyél, sötét gyümölcsöket a vas-mangán-magnézium-cink stb. tartalma miatt (pl. cseresznye, eper, málna, szilva, áfonya, lila szőlő, sárga gyümölcsök meg az A-vitamin miatt értékesek (barack, s.dinnye, répa, stb.). És persze az olajos magok se maradjanak ki!
Szóval a lényeg, ha nem csak margarinos kenyeren élsz, nem lesz gond.
Vesd össze a pro és kontra hozzászólók jellegét. Akik azt írják, hogy lehetséges, azok a saját tapasztalatukat írják le. Akik azt írják, hogy hús nélkül nem lehet élni, a véleményüket írják le. Szerintem egyértelmű, melyik érvelés áll erősebb lábakon.
Én is egyik napról a másikra váltottam, és már lassan 11 éve vagyok vegetáriánus. Tavaly lettem vegán. Előtte is sokszor próbálkoztam a vegánsággal, de mindig megtörtem valamivel.
A vérképemet ezalatt 2x nézték, és egyszer sem volt vele baj. + egy megjegyzés: vegánként érdemes figyelni a b12 és omega-3 bevitelre.
"Kérdezz meg egy tapasztalt orvost."
Fogorvost jó lesz? Mi köze az orvosnak a táplálkozáshoz? Milyen szintű képzést kapnak a témában az orvosin? Én inkább a vegetáriánus dietetikus ismerősömet kérdezem meg. Vagy elolvasom a tudományos kutatásokat. Pl.:
"Overall mortality is similar for vegetarians and comparable non-vegetarians, but vegetarian groups compare favourably with the general population. The long-term health of vegetarians appears to be generally good, and for some diseases and medical conditions it may be better than that of comparable omnivores."
Attól függ, mennyire szereted, vagy neked mennyire kell az átállás. Én sosem szerettem a húst, egyik napról a másikra hagytam el, mintha mi se történt volna. Egyik barátomnak viszont fokozatos átállás kellett.
Igazából amit előttem is írtak, nézz utána, hogy a vitaminokat, fehérjéket, vasat, különböző tápanyagokat hogyan tudod pótolni vegetáriánus életmód mellett. Vegetáriánusként ez még szinte erőfeszítés nélkül lehetséges, ha egyszer ráállsz. :)
Én egyik napról a másikra lettem vegán, a hús egy pillanatig sem hiányzott, a sajt inkább, de vannak vegán sajtok, amik drágák, de csak párszor vettem eddig. A tej sem hiányzik egyáltalán, a vegán tejeket sokkal jobban szeretem, itthon is szoktam készíteni.
Egyébként a motiváció a kulcsa a vegánná válásnak, sok embert más motivál. Van akit az egészség (azok inkább szerintem csak növényi étrenden vannak, nem biztos hogy pl. vesznek vegán kozmetikumokat, stb.), páromat a környezetvédelem motiválja (sokan nem is tudják ezt a részét, vagy nem is értik, milyen környezetszennyező a nagyüzemi állattartás, vagy mennyire nem fér bele a fenntartható fejlődés fogalmába), én etikai vegán vagyok. Az etikai vegánokra mondják, hogy onnan nincs visszaút. És szerinem akit etikai okok motiválnak, azoknak a legkönnyebb a váltás.
Hozzátenném, hogy a veganizmus nem egy étkezés, nem környezetvédelemről, egészségügyről, és akármiről szól, a veganizmus egy állatfelszabadítási mozgalom, ami elutasítja az érezni képes állatok árucikk státuszát - ami kiterjed a táplálkozásra, szórakozásra, ruházkodásra és a higiéniai termékek választására is. Csak azért mondom, mert volt itt egyszer valaki, aki évek óta vegánnak mondta magát, de nem tudta hogy a kozmetikumokban is lehetnek állati összetevők, illetve hogy állatokon tesztelik őket, és itt szembesült vele először.
Értelmetlen a kérdés , áttérni csak egyik napról a másikra lehet mert ha utána még eszel húst akkor nem tértél át.
Ez olyan mint a leszoktam a cigiről, mostmár csak 10 naponként szívok el egy dobozt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!