Miért ment ilyen felemásan az edzés? Ezen miért kellett ennyire fent akadni?
Abba, hogy ki mit tolerál, ne menjünk bele.
Tömegeléshez olyan vegán étrend jó, ami az adott embernek megfelel és hatásos. Amiben a neki szükséges makrókat viszonylag könnyen össze tudja hozni, a szükséges tápanyagbevitellel együtt. A vegánok sokszor más mennyiséget gondolnak fehérjeminimumnak, mint a testépítők, de úgy tudom, a vegán sportolók és erőemberek azért nem alacsonyan tartják. Nem véletlenül tolják a szóját és a fehérjeport. Én az elsőt speciel hanyagolnám.
Sok növényben van sok fehérje a szóján túl is, igazán nem nehéz bevinni, amit kell s ez szinte minden tápanyagra igaz, de aki edz, az szinte mindig úgyis szed mindenféle kiegészítőket (most leginkább a mikrotápanyagokra gondolok, de az esszenciális zsírokra is), úgyhogy szavuk se lehet, ha egy vegán is szed párat.
A vegán étrend alapból nem akadály a testépítésben, de nyilván van ember, akinek kicsit sem való, az ne csinálja.
Főleg, ha az elvei miatt sem kell.
Mivel a vegán étrend új volt a számodra, nem csodálom, ha nem ment jól már az elején, ebbe azért bele kell jönni.
Mitől több benne a kalória? S ki eszik húst hússal? A testépítők se visznek be 2000 kcalt húsból, az energiájuk szénhidrátból szokott jönni (a kisebbségnek zsírból)...
A növények nagyon tömény kalóriaforrások tudnak lenni, gondoljunk a gabonákra, egyes gyümölcsökre, olajos magvakra, növényi zsírokra. Az energiával aztán igazán nem lehet gond növényi étrenden, csak enni kell. Ami az emberek nagy részének túlságosan is jól megy, amit segít, hogy nem kalóriaszegény ételeink vannak, pedig még azzal is lehet akár hízni is, csak sok ideig kell enni naponta (gondoljunk a legelésző állatokra).
Jaaaaj azt a cúnya húst ne eszikéld,mert rettentően megnő
a ...tesztoszteronod tőle ami egy férfihormon..fúj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!