Sracok help? Vegasag?
Mivel eleve húsos a kaja, jobb, ha gondoskodsz magadról.
Gondolom, előre elkészített. A konyhás nénik meg megkeseredett kofák, nem szoktak önként főzögetni senkinek.
Kérj engedélyt, és vegyél magadnak valamit. Biztos van arra valami Coop vagy Aldi, ahol kapsz sajtot, húsmentes péksüteményt, néhány szem zöldséget, amit összevághatsz hozzá (paradicsom, uborka).
Vegetáriánus vagyok több, mint 20 éve, és pont ezért soha nem alapoztam iskolai menzára.
Rengetegszer megfeledkeztek rólam, amikor nem, minden áldott nap rántott dolgokkal és krumplival tömtek volna, ami minden, csak nem egészséges.
Az lett a “harci helyzet”, hogy egy hétre való ételt lefőztünk otthon, amit a mélyhűtőből fagyasztva vettem elő ott.
Sok menzán annyira idióták az emberek, hogy azt se tudják, mit jelent a vegetáriánus étel.
Pl. simán beírják a HALAT vega opciónak (ha azt hiszed, hogy majd marinált patisszonból sütögetik neked, tévedsz, igazi lesz az 😟). Kaptam már olyan lencsefőzeléket is, ami tele volt szalonnával. Természetesen amint észleltem a problémát, odaadtam valakinek, SOHA nem ennék bele húsos ételbe, mert undorodom tőle. Ő jól járt, én viszont egész nap éheztem.
Utolsó két posztot MIÉRT értékelték le a kedves mindenevő fórumozók?
Igazat írtak: a magyar menzákon vegák számára eléggé ehetetlen szarokat adnak
Ezenkívül sokszor a halat is vegának gondolják vagy az ételne esetleg szalonnát kevernek. Számtalanszor láttuk már ezt, ez is csak azt bizonyítja, hogy még egy ilyen kérést sem tudnak becsülettel teljesíteni.
"Utolsó két posztot MIÉRT értékelték le a kedves mindenevő fórumozók?"
Kemény 1 darab ember értékelte le, te pedig úgy mondod, mintha húsz ember nyomta rá a pirosat. xD
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!