Földieper receptek érdekelnének. Lehetőleg amiben van piskóta is. Ismertek ilyet? Írnátok néhányat?
Ilyen egyszerű de nagyszerű ötletek érdekelnek:D
Ha nem az az sem baj:p
Köszönöm!! :)
Rumos eper torta
Tészta:
4 tojás,
4 evőkanál cukor,
4 evőkanál rétes liszt,
1 kávéskanál só,
½ csomag sütőpor,
Krém:
2 csomag vaníliás puding por,
6+2 dl tej,
4-5 evőkanál cukor,
2+2 evőkanál rum,
50 dkg eper,
1 csomag babapiskóta,
3 dl tejszín,
a díszítéshez eperszemek,
26 cm átmérőjű tortaformába vékony piskótalapot sütünk, melyet ha kihűlt, ketté vágunk, tálra tesszük és a tortakarimát köré csatoljuk.
A pudingot a 6 dl tejjel a tasakon leírtak szerint elkészítünk, folyamatosan kevergetve hűteni kezdjük, mikor már nem forró belekeverjük a 2 evőkanál rumot és a felaprított epret. A krém felét a piskóta lapra kenjük, majd 2 dl tejbe elkeverünk 2 evőkanál rumot, ebbe mártogatjuk a babapiskótát, amit a krém tetejére rakosgatunk szorosan egymás mellé. A krém másik felét a babapiskóta rétegre kenjük és végül a torta lap másik felét is a helyére tesszük.
Minimum egy éjszakára a hűtőbe kell tenni, az előre felforralt és lehűtött tejszínnel együtt, amit másnap kemény habbá verünk és bevonjuk vele a tortát. Eperszemekkel díszítjü
Ez ugyan babapiskótával készül, de az epres változatát már kipróbáltam és isteni finom(egyébként citromos álom a neve):
0,5l tejföl, 0,5l tejszín,25 dkg babapiskóta,2db citrom, 12 evőkanál porcukor.Tejfölt habosra keverjük a cukorral, belekeverjük a citromok reszelt héját és a levét. Tejszínt habbá verjük a zselatin fix-el.Óvatosan beleforgatjuk a citromos krémbe.Egy tálat kirakunk babapiskótával,rákenjük a fele krémet,majd ismét babapiskóta......míg el nem fogy,díszítjük,egy éjszakára hűtőbe tesszük. Epres változat: 3dl tejszínhab, 3dl tejföl, 10dkg cukor, 40dkg eper,30dkg babapiskóta. Elkészítés menete megegyezik a citromos álommal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!