A rizst abba a vizbe kell beletenni ami már fől vagy rogton mikor tesszuk fel a gazra? És honnan tudom hogy megfott? Hogy nez ki akkor?
Na, jó lenne tudni, hogy milyen. Zacskós vagy sima.
Csak a zacskósról tudok nyilatkozni, én azt szeretem, persze bizonyos kajákba nem az a jó megoldás, de én azt úgy szoktam készíteni, hogy elkezdem forralni a vizet, öntök bele egy kis vegetát, ez ad neki egy kis ízt és forrásban lévő vízben egy fakanál segítségével belelógatom a két tasakot, majd 20-25 percig főzöm. Jól megdagad a tasakban, végül hideg víz alatt kiöntöm a zacskókat és egy tálba öntöm, lefedem, hogy a gőz alatt még puhuljon egy picit.
Van , aki úgy főzi a rizst, mint a tésztát. akkor vizet forralsz, teszel bele sót, (ez attól is mennyi rizst főzöl ) és amikor gyöngyözve forr, akkor öntöd bele a rizst. kb 10-15 perc alatt megfő.Hogy elég puha-e, azt egy kóstolással eldöntheted. ha jó, akkor leszűröd, ha akarod egy kevés olajon vagy vajon átfuttatod, ha kell utánsózod, fűszerezed, pl egy kis borssal.
A másik, ( én is így készítem ), a kevés zsiradékon való lepirítás, addig míg az üvegesnek látszó rizs fehéredni kezd.Ekkor kétszeres mennyiségű forró vízzel felöntöd, és fedő alatt, takaréklángon megfőzöd.Sót tegyél bele.
A lángelosztó platni nagyon hasznos . Egyszer átkevered, majd, ha már a vizet felszívta, leveszed a gázról, betakarod egy konyharuhával, és még hagyod kb 10-15 percig a saját gőzében puhulni.
Szépen pergő nem ragacsos rizs az eredmény.
Persze olyan is van, aki kissé ragacsosan, teljesen puhán szereti. Ízlés, szokás, háztartás kérdése.
Ahogy már írták, sokféleképpen lehet. Mi beáztatjuk négyszeres vízbe, majd valamikor megfőzzük. Beszívja és teljesen jó, puha, ragacsos, később tömbbé összeálló lesz (ekkor már nem szeretem, de a páromnak készül, ő boldog vele).
Nem a kinézete számít, bár mire majdnem beszív ennyi vizet, addigra jól megfő (állás közben szívja be a többit. a barnának mintha kevesebb kellene, de az nálunk szinte sosem készül). Meg is lehet kóstolni, az a tuti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!