Írnátok csoki recepteket?
Egyet tudok, de az nagyon finom!
1,5 dcl. vizbe először belefőzök /kb.3-5 percig/ egy kis darab vanilia rudat, majd kiszedem belőle. Ezután 3 evőkanál cukorral 3 percig forralom, majd beleteszek 10 dkg. tejfehéritő port /nem tejport, mert azzal nem olyan finom és drágább is/, ezzel is főzöm 3 percig. Majd lassan elkeverek benne 10 dkg. holland kakaót és ezzel is 3 percig főzöm. Ezután félrehuzom a tüzről és beleszeletelek 10 dkg. teavajat. Jól összedolgozom. Az állaga így nem lesz teljesen kemény. Kis üvegtálkákba öntöm és kiskanállal fogyasszuk. Nagyon-nagyon finom.
Hozzávalók:
50 dkg darált keksz
3 evőkanál kakaó
25 dkg sütőmargarin (olvasztva)
2 dl langyos tej
25 dkg cukor
rumaroma
2 evőkanál olaj
10 dkg étcsokoládé (pl. Katica)
Elkészítés
A kekszet a kakaóval összekeverem, beleöntöm a rámát, majd a langyos tejbe kevert cukrot és rumaromát (ízlés szerint). Ezt a masszát úgy 25x35-40 cm tálcára, vagy jénai tepsibe terítem egyenletesen, majd fakanállal lenyomkodom, hogy sima legyen a teteje. Forralt vízen felolvasztom az étcsokit az olajjal, amit az előzőleg elkészített masszára öntök és elsimítom. 20 percig hűtőbe rakom, utána 3x3 centis kockákra vágom (vagy bármilyen méretűre).
Rizses csoki
Hozzávalók:
40 dkg cukor
5 dkg kakaó
1 dl víz
10 dkg vaj
5 dkg tejpor
1 csomag puffasztott rizs
Elkészítés:
A cukrot a kakaóval és a vízzel sziruposra főzzük.
A vajat a tejporral kikeverjük.
Ha kihült a szirupos massza,hozzáadjuk a vajas keveréket, és a puffasztott rizst.
Őzgerincformát folpackkal bélelni,bele a masszát, és 2-2.5 órán át dermesztve legyen.Margarin nem annyira jó hozzá, mert sok benne a víz, s folyós lesz tőle.
Milyen a puffasztott rizs?
mi a folpack?
Bocsi de nem Magyarországi magyar vagyok és mi biztos más kifejezést használunk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!