Csirkecombból szeretnék holnap vmit készíteni. Van vmi jó ötletetek?
Tejszínes-gombás csirkecomb
Hozzávalók:
# 1 nagyobb fej vöröshagyma
# 0,5 dl olaj
# 6 csirkecomb
# só
# bors
# 25-30 dkg gomba (konzerv)
# 2 dkg liszt
# 2 dl tejszín
# petrezselyem
Elkészítés: Az apróra vágott hagymát az olajon megfonnyasztjuk, majd beletesszük a csirkecombokat. Ízesítjük sóval és borssal, hozzátesszük a szeletelt gombát kevés lével együtt, és 20 percig pároljuk. Elkeverjük a lisztet a tejszínnel,hozzáöntjük a húshoz, és készre főzzük. Petrezselyemmel meghintve tálaljuk.
Megjegyzés:
Tésztával kínálom.
Sörben sült csirkecomb
Hozzávalók:
# csirkecomb
# húsleveskocka
# sör (combonként 1 dl)
Elkészítés: A megtisztitott csirkecombokat tepsibe helyezzük, mellérakjuk a húsleveskockákat, ráöntjük a sört. Alufóliával letakarjuk, és előmelegített sütőbe rakjuk. Fél óra után eltávolítjuk a fóliát, és további 30 percig sütjük, majd megfordítjuk a combokat, és további 30 perc alatt a másik oldalát is ropogósra sütjuk. Kruplipürével vagy zöldséges főtt burgonyával tálaljuk. Jó étvágyat kívánok!
Megjegyzés:
1. Gyerekek is fogyaszthatják, a sörnek kevés az alkoholtartalma, és a sütés végére elpárolog.
2. Semilyen zsiradék nem kel hozzá.
3. Könnyen elkészíthető és nagyon finom, ropogósra sült csirkecombokat készithetünk.
4. Kitűnő vendégváró étel. Míg elkészül, a háziasszony nyugodtan társaloghat a vendégekkel.
Csirkecomb pikáns zöldségágyon
Hozzávalók:
# csirkecombok
# mustár
# szezámolaj (+ esetleg szezámmag)
# só
# bors
# ételízesítő
# méz
# fokhagyma
# Erős Pista
# citrom
# rozmaring
# esetleg bazsalikom
# zeller
# répa
# brokkoli
# gyömbér (karikára vagy kis darabokra vágva)
# alma
# narancs
# ananász
# szerecsendió
# fahéj
# chilipor
Elkészítés: A csirkecombokat mustárral megkenjük, megsózzuk, megszórjuk borssal, ételízesítővel, és jénai tálba fektetjük. Szezámolajjal meglocsoljuk, szezámmaggal és rozmaringgal megszórjuk. Egy kevés mézet citromlével, zúzott fokhagymával és Erős Pistával elkeverünk, ezzel leöntjük a csirkecombokat. A zöldégeket, gyümölcsöket összeaprítjuk, és feltöltjük velük a tálat. Legfelülre lehetőleg az alma kerüljön. Megszórjuk fahéjjal, szerecsendióval és kevés chiliporral. Alufóliával lefedjük, és kb. 1 óra alatt megsütjük. Az utolsó 10 percre eltávolítjuk a fóliát. Jó étvágyat!
Sajttal töltött csirkecomb
Hozzávalók:
# 4 db csirkecomb
# 15 dkg reszelt sajt (márvány vagy füstölt)
# 2 tojás
# 2 dl tejföl
# 1 dkg vaj
# 1 mokkáskanál curry
# só
# bors
# liszt
# zsemlemorzsa
# olaj
Elkészítés: A combokat kicsontozzuk. A reszelt sajt egyharmadát 1 tojássárgájával, 1 evőkanál tejföllel, sóval, borssal, curryvel összekeverjük, és a comb egyik felére kenjük, majd a másik felét ráhajtjuk. Hústűvel összefogjuk, lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatjuk, bő forró olajban, zakaréklángon pirosra sütjük, majd lecsepegtetve egy hőálló tálba szedjük.
A maradék reszelt sajtot, a vajat, a tejfölt sóval, borssal összekeverjük, majd rákenjük a megsült combokra. Annyi időre tesszük a forró sütőbe, hogy a sajtos mártás éppen csak ráolvadjon a húsra (pirítani már nem szabad). Párolt vajas zöldséggel vagy rizzsel, saláta kíséretében tálaljuk!
Hagymás csirkecomb
Hozzávalók:
# 1 kg csirkecomb
# 30-40 dkg vöröshagyma
# 6 gerezd fokhagyma
# só
# bors
# paprika
# étolaj
# alufólia
# tepsi a sütéshez
Elkészítés: A csirkecombokat megtisztitás után besózzuk, majd sorban tepsibe rakjuk, és kb. 2 dl olajat öntünk rá. A tepsi tetejét jól lezárjuk alufóliával, majd kb. 1-2 órára a hűtőszekrényben állni hagyjuk. Ezt követően az alufóliát leszedve a csirkecombokat borssal és fűszerpaprikával megszórjuk úgy, hogy előtte a hagymakarikákat félretesszük, majd fűszerezés után ismét betakarjuk a hagymával, és a cikkekre vágott fokhagymával is megtűzdeljük. A tepsit újra visszazárjuk a fóliával, majd sütőben, a legmagasabb hőfokon megsütjük (sütési idő. kb. 20-30 perc).
Megjegyzés:
A hagymás csirkecombot burgonyapürével és franciasalátával tálalom, de a rizsköret is kiválóan illik hozzá.
Csirkecomb mustármártásban
4 csirkecomb,
# 2 dl tejszín,
# 4 evőkanál csípős mustár,
# 2 evőkanál olaj,
# ízlés szerint só, bors.
Előkészítése: a combot a forgónál kettévágom, bőrét lehúzom. Megsózom és megborsozom. A mustárt és a tejszínt kevés sóval, borssal összekeverem.
Elkészítése: serpenyőben felforrósítom az olajat, és a csirkedarabok mindkét oldalát lepirítom. Ráöntöm a mustáros keveréket, és befedve puhára párolom. Párolt rizs a hozzávaló köret, amit azalatt készítek el, amíg a csirke párolódik.
Fűszeres csirkecomb
4 nagy csirkecomb vagy 8 felsőcomb
# 5 dkg vaj
# 2 gerezd tört fokhagyma
# 3 csokor összevagdalt petrezselyem
# csipetnyi só
# néhány csepp citromlé
# 4 nagy szelet húsos füstölt szalonna (sliced bacon)
A fokhagymát a vajon megfonnyasztjuk, majd az összevagdalt petrezselymet beleforgatva sóval, citromlével ízesítjük. Addig kevergetjük a tűzön, amíg a petrezselyem meg nem fonnyadt. A combokat a forgónál az alsó felük felől bevágjuk, hogy a felsőcomb csontjától elváljon, és a felső combcsontot éles kis késsel kibontjuk. (Ezt a csontot a fagyasztóba rakjuk, hogy majd egyszer levesbe főzzük.) Ha felsőcombból készítjük, akkor az alsó fele felől könnyen kicsontozhatjuk. A petrezselymet a felsőcomb csontja helyére tömködjük, a húst ráhajtjuk, és fogvájóval összetűzzük. Utána a combokat szalonnába tekerjük, és a bőrös felükkel felfelé tűzálló tálra egymás mellé rakjuk. Forró (200 oC-os, gázsütőnél: 6. fokozat) sütőbe toljuk, és addig sütjük, amíg a szalonna ropogós piros nem lett. Rizzsel és többféle salátával tesszük asztalra.
remélem valamelyik elnyerte a tettszést :DD
Nagyon szépen köszönöm. A hagymás és a fűszeres tetszik így első olvasásra legjobban. az előbbi épp jó, mert megyünk márc. 15-i ünnepségre, és előtte össze tudom készíteni, aztán meg hamar megsül.
További kellemes hétvégét!
Olcsó és egyszerű receptek. Bármely alkalomra, diétás,,,stb
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!