Milyen pácot szoktok csinálni husira? Hogyan fűszerezitek, és hány napot áll a pácban?
Az attól függ :) Olaj mindegyikhez kell egy kicsi.
Ha fűszerkeveréked van, akkor szórd meg a husikat, olajat rá és mehet a hűtőbe. Minél többet áll, annál finomabb lesz, de persze évekig nem tárolhatod. 1-2 nap szerintem az úgy jó.
Én még szoktam olyat is, hogy megsózom, borssal mustárral, kevés olajjal, még kisebb fokhagymával megkenem a husikat.
A kedvencem pedig az extra fokhagyis változat: sok fokhagyma (persze összenyomva) borssal, sóval olajjal, jól megkenni husikat állni hagyni. Ezt pedig nem olajban, hanem zsírban kell sütni, úgy hogy rakunk egész fokhagymákat is bele. Ha megdermed isteni zsíros kenyér lesz belőle! :)
legutóbb egész csirkecombokat dobtunk be krumplival a sütőbe.
a pác ez volt: só, bors, majoránna, fokhagyma
vártam vele egy fél-háromnegyed órát, és utána tettük be.
vagy a Fűszerkert-nek jóféle keverékei vannak. a snidlinges-pikáns rostélyos az nagyon finom. akkor is, ha nem rostélyost csinálsz. :D
joghurt, citromlé, fokhagyma, só, bors, rozmaring, zsálya
erős pista, ketchup, naracs leve, majorána, ételizesitő, száritott petrezselyem,
méz, citromlé, mustár, egész bors-boroka bogyó kissé összetörve, só
Én azért nem szoktam egy párórát, vagy egy éjszakán át, mert annyira megszívja a hideg, elillan az íz világ belőle.
A csak készített, pác jó, de a grill, flekken pác, vagy valamelyik fokhagymás vagy más ízesítésűt, próbáltam és omlósabb, szebb szint kap a hús. Nem kell belőle sok, étolajba bele keverni, megforgatni benne a felszeletelt húst,(úgy a hűtőbe) a tetejére lehet még ízesítésnek amit szeret a család, préselt fokhagyma vagy valami fűszer növényt, víz rá, lefedni alufóliával, mehet sülni, 1 óra, vagy másfél. (hús vastagságtól, csirke vagy sertés attól függ)
Sertés oldalast, be vagdalni oldalt több helyen, csirkehúst is úgy, és bele kenni a vágott részbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!