Milyen ételekhez használnak jellemzően rózsaborsot?

Brazil rózsabors - Schinus terebinthifolius Raddi - (A képen fekete-, fehér- és zöldborssal keverve)

(más néven: perui bors, rózsabogyó)

A rózsabors az úgynevezett borsfa termése. Az érett bogyókat megszárítják és sólében áztatják, körülbelül 4 mm-es nagyságú, egymagvas csonthéjú termések.

Édes és aromás – a terpénes íz emlékeztet a borókabogyóéra, hiányzik belőle az a csípős íz, amiről a bors esetében a piperin gondoskodik. Teljes aromája a magok széttörésekor bontakozik ki.

A termések körülbelül 3-5% illóolajat tartalmaznak. Az édes íz a jelentős mennyiségben tartalmazott cukorra vezethető vissza.

A bogyók fogyasztása némelykor légzési nehézséget és nyálkahártya-irritációt idézhetnek elő, ezért csak óvatosan szabad alkalmazni.

Brazíliában a (Schinus terebinthifolius), Peruban pedig a (Schinus molle L.) borsfafaj honos. Az előbbit elvitték Floridába, ma ott vadon nő. Az S. terebinthifoliust gyakran díszcserjeként ültetik a földközi-tengeri országokban.

További két faja (Schinus dependens és Schinus latifolius) arról nevezetes, hogy a Chilében kedvelt, chicha nevű ital belőlük készül.

Az Európában fűszerként forgalmazott rózsaborsot túlnyomó részben Reunion szigetéről importálják.

Elsősorban díszítéshez használják. Szárított állapotban gyakran összekeverik egyéb borsfajtákkal, az átlátszó borsőrlőben asztaldíszként szolgál. Főzéskor nem érdemes bors helyett használni, mivel azt nem pótolja. A parányi, rózsapiros szemek íze rendkívül gyenge, csupán a szemünket gyönyörködtetik tálalásnál.

Mellékhatások:

Nem teljesen veszélytelen az egészségre. Nagyobb mennyiségben fogyasztva az emésztőrendszerben émelygéssel és hányással járó gyulladást válthat ki. Az S. terebinthifolius fa kicsike termései megközelítően akkorák, mint a borsszemek, néha felhasználják az európai "nouvelle cuisine" konyhában vagy színes (fekete, fehér, zöld, piros) borskeverékekben.