Kezdőoldal » Ételek, italok » Sütés, főzés » Ki hogyan főzi a csemegekukori...

Ki hogyan főzi a csemegekukoricát ill. ki használja fel a főzésnél a bajszát és a csuhét? (Többi a kérdésben)

Figyelt kérdés

Én amióta csak az eszemet tudom, úgy főzöm a csemegekukoricát, hogy a csuhé, belsőbb, zsengébb részeit is belefőzőm, és a bajszát is elsősorban az íze miatt. (Az utóbbinak egyébként jelentős gyógyhatást is tulajdonítanak - ráadásul még tea formában is árulják pont emiatt.)


Nálam ez viszont már gyerekkorom óta berögzült dolog. Ugyanis én félig-meddig falun nőttem fel. Ott pedig azt figyeltem meg, hogy a zsenge kukorica csuhéját mindig belefőzték a kukorica közé, és ettől jobb lett az íze. (A fazék alját kibélelték csuhéval majd a csövek tetejére is tettek, hogy azokat ellepje.)

Viszont sokszor fordult elő, hogy a bajuszt nem mindig szedték le teljesen a csövekről. Én pedig sokszor ettem úgy a csöveket, hogy a bajusz még félig-meddig rajta volt. Eleinte idegesített a sok cérna szerű szál a csöveken, de utólag rájöttem hogy egész jó ízt ad a kukoricának. Azán már úgy halásztam ki a szálakat a fazékból és úgy ettem a kukoricacsövek mellé, egy csomóba gyűjtve.


Utólag pedig kitaláltam, hogy mi lenne hogy ha a bajuszt egy csomóba gyűjtenénk, belebugyolálnánk a csuhé közé hogy ne bomoljon ki, azt aztán a csövek alá helyeznénk, a csövek által lesúlyozva és így is főznénk? Amennyiben zsenge, tejes csemegekukoricáról van szó, úgy kb. 10-15 percig, utána a hőt elzárva kb. ugyanennyi ideig párolni a csöveket a főzővízben. (Hogy a bajuszból és a csuhéból kioldódó aromaanyag bele tudjon ivódni a csövekbe.)


Nálam az eredmény ízben egyszerűen fantasztikus lett! Utánanéztem sok helyen, de szinte sehol sem találkoztam azzal, hogy valaki így főzné a kukoricát (azaz csuhéval és bajusszal együtt). Ráadásul - ahogy mondtam, a bajuszt gyakran még külön is veszik, abból pedig "gyógyteát" főznek. A szemekről lehántolt csövekből pedig alaplét (angolul "corn stock" vagy "corn broth") amit aztán mindenféle külön fűszerekkel dúsítanak úgy, hogy a kukorica íze majdhogynem elveszik - ezt az alaplét aztán sokféle módon használják fel - többek között vegán és vegetáriánus ételek készítésénél is.

(Pedig az igazán jó alaplé az, amiben a tejes csemegekukoricán, a csuhéján és a bajszán kívül semmilyen más ízesítő, de még só sincsen. Ugyanis ez a tökéletes kukorica esszencia szerintem - főleg úgy hogy a belefőzött bajusz miatt állítólag még gyógyhatása is van.)



2022. aug. 27. 12:30
1 2
 11/11 anonim ***** válasza:

kérdező:

Nincs elcseszve a "like" rendszer.

Kevesen értékelték a válaszokat és így jönnek ki a kerek számok. 25-50-75-100%


4-en értékeltek, abból 3-nak hasznos volt

2022. aug. 29. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!