Tudtátok, hogy ezek az ételek igazi beregi Tiszaháti ételek?

2-es persze :)

A beregimuzeum.hu-n találtam ezeket a recepteket.

Nyári halászlé beregi módra

(6 személyre) 1,5 kg vegyes hal, 5 darab zöldpaprika, 5 darab paradicsom, 6 darab nagy

krumpli, 2 fej vöröshagyma, 3 dkg só, 3 dkg őrölt paprika, 1 tojás, 5 dkg liszt, 1–2 cseresznyepaprika.

Amegtisztított halat szeletekre vágták és lábasba rakták, hozzátettek egy paradicsomot,

egy-két zöldpaprikát, 1–2 cseresznyepaprikát, 1 kanál pirospaprikát, sót és a kockára vágott krumplit. Felöntötték vízzel és hozzáadták az apró kockára vágott vöröshagymát. A

forrástól számított 50 percig főzték. Majd a megfőtt halat kiszedték, a levet leszűrték. A

lébe tetszés szerint tésztát főztek. Tálaláskor a halat előre a tányérokba rakták, és rámerték a tésztás hallét.

Csíkleves (csíkos káposzta)

40 dkg savanyú káposzta, 2 babérlevél, 4–5 szem bors, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál

zsír, 1 púpozott evőkanál liszt, késhegynyi piros paprika, só, cukor, ecet, 10–12 db csík.

A kimosott, kinyomkodott savanyú káposztát másfél liter vízben feltették főni. A megtisztított felvágott hagymát a zsíron megfuttatták, a lisztet megpirították, piros paprikával

megszórták és egy kevés hideg vízzel simára keverték. A levest berántották vele. Megsózták, csipetnyi cukrot tettek bele. Ha nem lett elég savanyú, egy kis ecettel savanyították.

A csíkot éles késsel lefejezték, és a belső részeket a nyakánál egyből kihúzták. Az így

megtisztított halakat jól megmosták, levesbe dobták és egyszer felforralták; alig kellett

főzni, mert nagyon hamar megpuhult. (Pákozdi Judit, 1992. 71.)

Paprikás lisztbe forgatva meg is sütötték a csíkot. Feldarabolva pörkölt is készült belőle.

Ma már kiszáradtak ezek a kis patakok menti vad vizek, de az 1950-es években, a

vízililiomáról híres Csaronda-patak árterületében még kosárral merítették a vizes, nádas

helyekről a csíkot, és készítették a csíkos káposztát és a többi ételeket. A lápos területek

lecsapolásával ez teljesen megszűnt.

Tehát az élet egyik tartópillére a XVIII. század végéig az erdőgazdálkodás, az erdőgazdálkodásra alapuló állattenyésztés volt, amely a hússzükségletet biztosította, kiegészülve

a vizekre épülő halászattal, a mocsaras területeken a csíkászással.