A tradicionális olasz vagy a tejszínes carbonara, amit jobban szerettek?
Ugyan nem derül ki, hogy te melyiket szereted jobban, mert írod, hogy az utóbbit (ami tejszínes) majd "Ugyanakkor megeszem a tejszínes változatot is."
De mindegy is, nem ez a kérdés
Nekem a tradicionális és a tejszínes (magyar) két különböző étel.
Ha Magyarországon rendelek, akkor ugyan carbonaraként kérem, de tudom mire számítsak.
Szeretem a tejszínest, talán jobban mint az eredeti olaszt.
#1 Hoppá, az utóbbi helyett előbbit szerettem volna írni, azaz a tradicionális verziót kedvelem jobban.
#2 Erre figyelni kell, de eddig szerencsére még nem jártam így, közepes hőfokra állítottam a lapot, és mielőtt összekeverem már leveszem a lapról, így még nem volt gondom.
Az eredeti kategóriákkal jobb, feltéve, hogy nem sütik agyok a tojást, és betartják az eredeti receptet.
A tejszinesnek semmi köze ehhez és nem is ízlik.
Én mindkettőt szeretem.
Második válaszolónak: az a trükk, hogy leveszed a tűzről a szalonnát, és utána kevered hozzá a tojást (a tojásba is menjen egy marék reszelt pecorino), majd abba dobod bele a tésztát, teszel hozzá egy keveset a tészta főzővizéből is, és úgy forgatod össze az egészet a tűzön. Így a tojás gyakorlatilag csak rámelegszik, nem lesz száraz rántotta belőle. NYAMM.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!