Mit gondoltok, miket etetnek meg velünk napjainban az élelmiszervegyészek?

A válasz:

Ne ámítsuk magunkat! Aki reggelire "kakaóitalt" iszik, a laboratórium

ízeit nyeli, aki eperjoghurtot kanalaz, fűrészport fal, aki bolti

citromlevet tesz a teába, az a penészgomba "váladékát" kapja,

bármennyire tiltakozik is. Az édeset idomított baktériumok "köpik ki",

a savanyú a mikroorganizmusok "izzadmánya".

Érzékeinket (észrevétlenül) manipulálja egy világhatalommá

szerveződött maffia, az ízipar, s laboratóriumokban előállított

(titkos) aromákkal, ízfokozókkal megváltoztatja ízlelésünket.

Veszélyben az ízlés szabadsága, a kulináris önrendelkezés joga. Nem

azt esszük, amit enni vélünk. Mert semmi sem az, aminek látszik. Az

eperaromát egy Holzmindenben székelő német aromagyár állítja elő

ausztrál fűrészpor, alkohol, víz és néhány titkos összetevő

keverékéből. (A Föld teljes epertermése az "eperből" készült

fagylaltok, joghurtok, desszertek mennyiségének egy százalékát sem

fedezné!)

Egy amerikai konszern baktériumból kávétejszínt és krémsajtot

varázsol, egy másik vörös áfonyából cseresznyét, ricinusolajból

őszibarack-aromát. Az Athlon nevű cég (nem vicc!) madártollból

péksüteményt, a General Foods vízből, fehérjéből és gyanús zsiradékból

műszalonnát. A Procter and Gamble nevű amerikai vállalat még a

gyapotszálat (pamutot) is fogyaszthatóvá teszi: a növény rostjaiból

kenyeret sütnek. Az ízek e szép új világában a menthenthiol nevű

vegyület a grépfrút, az acetyl-pyrolin egyik változata a ropogós

kenyérhéj, a filberton a mogyoróíz illúziójáért felel.

Mint a Mátrix című filmben. Nem eperjoghurtot eszünk, hanem vizet

mesterséges illúziókkal. A szagok és ízek e virtuális valóságában már

a füstölt sonka és lazac sem eredeti: napjainkban a húsgyárak

"folyékony füstöt", azaz műfüstöt használnak, amiben 30-90 másodperc

alatt meg lehet "füstölni" a terméket. Ráadásul a vásárlókat mézédes

hazugságokkal etetik, a Danone Actimel "szuperegészséges" joghurtital

egyszerre tartalmaz két (veszélyesnek tartott) édesítőszert,

aszpartámot és K-aceszulfámot is.

A csalafinta íztrükkök aztán megteszik a magukét, aki gyerekkorától

hozzászokott a víz-, szén-dioxid-, karamell-, foszforsav-, citromsav-,

nátriumbenzoát-, koffeintartalmú italhoz (ez a kólák összetétele),

annak az igazi bodzaszörp ízetlen. Az élelmiszeripar tehát

"maszkírozza" az ízeket, ha kell, korrigálja és retusálja őket (mint

Sztálin környezetét a korabeli fotókon), hozzászoktat bennünket a

kémiai édesítőszerek, ízfokozók, sűrítőanyagok ízéhez, reklámokkal és

aromákkal etet, ízfüggővé tesz.

Korunkban húszezer élelmiszeradalékot forgalmaznak (köztük hétezer

aromát). E titokzatos porocskák és folyadékok nélkül, melyek

összetevőit (üzleti titokra hivatkozva) sokszor még az ételre

allergiás gyerekek orvosainak sem árulják el, az élelmiszer-ipari

termékek többsége élvezhetetlen és eladhatatlan lenne. Az íz az ételek

lelke. Aki az ízeket befolyásolja, életünket manipulálja. Ráadásul az

íz nem csak ízlés dolga. Az íz legfontosabb funkciója a táplálék

ellenőrzése. Figyelmeztetés (lenne), hogy mit nem szabad megenni. Ha

becsapják íz-lelésünket, elfeledtetik velünk az eredeti ízt, akkor

tényleg bármit lenyelünk.

A leves hazudik - írja magyarul újfent megjelent nagyszerű

pamfletjében Hans Ulrich Grimm (Kétezeregy Kiadó). De nemcsak a Knorr

és a Maggi zacskós leves hazudik (a négy főre szóló adagban mindössze

két gramm szárított marhahús található), hanem szinte minden. A

kenyér, a virsli (de az nagyon), a csecsemőtápszer. Érzékeinket

manipulálják és átprogramozzák. Éppúgy, mint gondolatainkat. Egész

életünket. Tavaly az Egyesült Államokban az asztalra került ételeknek

már kilencvenhat(!) százaléka ipari termék volt.

A Fast Food Nation (gyorsétterem-generáció) már nem ismeri az ételek

eredeti összetevőit, életében soha nem szagolt vargányát. "De hát

végül is - mondja cinikusan az egyik aromagyár mérnöke - az élvezet

fantázia dolga." Már akinek!