Alszesz finomításakor már nagyon korán érzem a "fazék ízt, szagot" mitől lehet?
Olvasd el még egyszer, amit írtam, mert félreértettél! Ezt én nem állítottam, hogy ez az oka, leírtam, hogy mikor tapasztaltam ilyet, és azt is, hogy a leírása alapján jól cefrézik. :D Csak azt, állítottam, hogy meggyőződésem szerint ez nem egészséges. És ezt is csak azért hoztam szóba elsősorban, mert nem értettem, miért teszi ezt, azt gondoltam, hogy így tartja jónak, eszembe nem jutott, hogy helyhiánnyal küzd.
3-6 nap kell egy főerjedésre és további 7-10 nap utóerjedésre, 5-6 nap alatt nem megy végbe egy erjedés.
Mindenesetre azért kíváncsi vagyok, milyen lesz az, amit most bent hagy a kazánházban, de kizártnak tartom én is, hogy ez a hiba, elméleti síkon ennek következménye, hogy leteszi a pincébe főerjedés után max. annyi lehet, hogy a vártnál (nem lényegesen, de) némileg kevesebb a kihozatal.
Azt írod 6 nap kell a főerjedésre, majd kb még kb. 10 nap az utóerjedésre. Szóval az a kérdésem, hogy az utóerjedésnél keletkezik-e még alkohol, és ha igen, akkor mennyi. Te hogy állapítod meg, hogy 6 nap alatt nem forrt-e ki a cefre? BRIX-et mérsz, esetleg a hőmérsékletváltozást követed, vagy vagy a cefre súlyvesztéséből következtetsz arra, hogy vége a cukor etanollá történő átalakulásának? Ne a cefre megfordulását tekintsd a kiforrásnak. Itt egy érdekes grafikon, amit nagyjából tekinthetünk ökölszabálynak is: [link]
Na, ezért írtam, hogy venni kell egy refraktométert, és ha lemegy a szárazanyagtartalom 5-7 körüli értékre, és onnan nem mozdul 2 napig, akkor nyugodtan lehet főzni. :)
Ismerjük már mi egymást innen! Két szememmel állapítom meg! :) Ezt nem tudom neked leírni, hogy hogy. Nem feltétlen fordul meg a cefre, ez után nem megyek én sem. Általában egy kierjedt cefrét azon a héten főzöm, gáz már nem képződik, ha felnyitom a hordót pár másodpercig még képződik buborék, majd megnyugszik, a teteje leveses, még ha nem is tiszta lé, az alja ívó joghurt sűrűségű. Ha felnyitás után hosszabb ideig is keletkezik még pár buborék, akkor a linkelt iránymutatással ellentétben én még hagyom! Tehát próbálok magamból ilyen szempontokat kipréselni, de az igazság az, hogy nehezen tudom megfogalmazni. Ránézek és tudom, követem, szemrevételezem az erjedési időszak alatt, minden nap, főerjedés leállta után 5-6 nappal felnyitom, ránézek, megállapítom, hogy ez a nap is jó hosszú lesz vagy kap még pár napot... :) Ahogy te csinálod, onnan nézve ezt biztos fájdalmas olvasni, bocs!
Amit linkeltél az is csak 1 ember szavai, pont mint az enyém vagy a tiéd, ill. ha te írtad ezt, akkor az enyém és a tied. Vannak benne vitathatatlan dolgok, mi több a túlnyomó része az, így igen, lehet ez ökölszabály.
Viszont nem csak tényeket közöl, hanem véleményt is...
"Az utóerjedés során a pektinbontó még feltár egy-két cukor molekulát, keletkezik egy-két CO2 buborék, de ezért nem érdemes hetekig tárolni a cefrét és kockáztatni a romlást. Szerintem további ízek sem alakulnak ki utóerjedés során, de itt két táborra oszlunk, mert van aki szerint igen (meg a Sólyom könyv szerint is igen). " Hetekig nem, de még egy pár napig akár 1 hétig érdemes.
Nálam nem szerintem igen, nálam ez egy erős igen, nem úgy kezdődik, hogy szerintem! Nem tudom, hogy most ez egy szerintem, vagy egy tesztelt dolog, így tapasztalat, mert ha az, akkor nem értem miért nem azt írta, hisz lényegi a különbség a kettő között. Szerintemekkel úgy vagyok, hogy akkor az derüljön ki. Épp emiatt tavaly vagy tavaly előtt szilvával próbálkoztam (nem ezen a hozzászóláson felbuzdulva), 1 adagot lefőztem főerjedés utáni 2. vagy 3. napban, és egy adagot 1 hét után. Én nem több hétről beszélek! 7-10 napról főerjedés után! Lényegesen aromásabb, ízvilágban és illatban is sokkal intenzívebb pálinkát kaptam a 2. adagból!!! Tehát van egy hozzászóló, aki azzal operál, hogy "szerintem" egy szerintemmel megy szembe Sólyom Lajos szavával és végül is miért ne tehetné, hisz az is csak 1 ember szavai, nem egy szentírás, rendben van! DE akkor ne szerintemmel tegye, hanem próbáljuk ki, és állhat ott akkor az, hogy "tapasztalatból írom"! Ha nem te írtad ezt, és/vagy még nem próbáltad ezt, akkor próbáld ki!
Kihozatal, ahogy írtam is, elenyészően több! kb. 50-50kg gyümölcsről volt szó, s asszem kb. 1-2 deci különbség ha volt (emlékeim szerint).
Teljesen rendben van az, ha refraktométert használsz és ajánlod is annak használatát, nem vitatom, hogy hasznos, ahogy azt sem, hogy miért ne ha viszonylag olcsó, én elvagyok ugyan nélküle ill. eddig elvoltam, de tény, hogy nem haszontalan dolog, lehet nélkülözni, de ott van tervben nálam is, hogy jövőre veszek egyet. A klasszikus gyümölcsökön túl idén jó pár nem túl közkedvelt alapanyaggal is megpróbálkoztam, és egyre inkább szükségét érzem én is, (pl. bodza, csipkebogyó, kökény, naspolya). Bodza, valami elképesztően jó, tényleg döbbenet, (ahogy az is, hogy mennyire keveset ad, de megéri!) nagyon megéri! Lényeg, most már értem miért ennyire drága a "gyári".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!