Nem túl árazott egy picit ez a bor?

Ezt a szintű borászatot durván áthatja a sznobizmus (a vásárlók részéről) a szerzési vágy felkeltése. Elég csak az izzadságszagú leírásokat végigfutni a boroknál. Mind azt ígéri: mintha a mennyországba nyitnál be, ha 2-3 napi fizetésedért veszel egy üveg bort. Nagyon kíváncsi lennék egy átlegemberek által, dupla vaktesztben végzett kóstolóra :)

Az első hozzászólás viszont k. jó :))

Erről a kérdésről oldalakat lehezne írni, és a magyar borvilág egyik legfontosabb témájához kapcsolódik: ahhoz a kérdéskörhöz, hogy hova pozícionáljuk a magyar bort. Most, rohanva és telefonról csak nagyon tömören tudok írni, de azért pár gondolat:

- A St. Andreánál jóval olcsóbban vehetetsz remek borokat, bikavéreket is - pl ott az Áldás, pár ezer forintért. Nem látom, hogy a pince elszállt volna, az alsóbb, 2-6 ezres tételei remekül muzsikálnak az árkategóriájukban, abszolút korrekt áron kínálják az általuk megugrott minőséget.

- A St. Andrea egyre felkapottabb lesz, a borokhoz kevésbé értő emberek is egyre inkább felfiagyelnek rá, kezdenek bekerülni a köztudatba. Ez egy remek dolog, ugyanis a köztudatban magyar csúcsborászatokként leginkább olyan döntően villányi pincék élnek, akik cseppet sem áraznak visszafogottabban, mint a St. Andrea, de a boraik megragadtak a 90-es évek magyar útkereséseinek (és zsákutcába tévedéseinek) szintjén, egyensúlytalanok, idejét múlt stílusúak, nemzetközi porondon szinte vállalhatatlanok, de minimum értelmezhetetlenek. A St. Andreánál a legjobb értelemben vett modern stílusban készülnek teljesen korrekt borok, amiket oda merhetünk rakni egy nemzetközi borsorba is. Ha a magyar fogyasztó fejében lassan lecserélődik a kép a csúcsborokról erre a délpannon lekvárok helyett, akkor már tettünk egy lépést a magyar borkultúra előremozdításáért. Hogy a fogyasztók egy pincét csúcspincének lássanak, kellenek a prémium árazású borok. Ismétlem: a St Andrea megtartotta ezzel együtt az elérhetű arú kínálatát is.

- A Nagy-Eged hegy bikavér jelenleg Magyarország egyik legjobb vörösbora. Ez magáért beszél.

- Volt magyar termelő, aki a soproni vörösborát 50 ezerért árulta. Ez ahhoz képest egy féláras termék. Persze, az az 50 ezer az félelmetes aránytévesztés volt, nem vitás. Mindössze annyit mondanék: nem a magyar vörösboros árak új csúcstartóját tisztelhetjük ebben a borban még így sem.

- Baromi fontos kérdés, hogy kiknek termelünk és milyen céllal. Ez a bor alig több, mint 80 EUR. Ha egy külföldinek elmeséljük, hogy igen, mi hatalmas bornemzet vagyunk, és az ország egyik legkiemelkedőbb termőhelyének csúcsbora ez a tétel, a magyar vörösök abszolút csúcsragadozója, tessék megkóstolni, vinni, venni, mire ő megkérdezi, hogy jó-jó, de mennyibe kerül, és arra az a válasz, hogy 80EUR, akkor valószínűleg körberöhög, elmegy és leírja ezt az országot, mint bornemzetet. Nem azért mert ez a pénz túl sok, hanem azért mert túl kevés. Az ár, ha nemzetközi mezőnyben akarjuk magunkat elhelyezni, az áraink mutatják, hogy hol tartunk, mit tudunk, mit tartunk magunkról. Ez sznobizmus? Lehet, nem tudom. Az ár valós értékmérő? Tutibiztos, hogy nem. De ettől tény, hogy van egy pozícionáló hatása. Kell pár ilyen bor az országnak, ilyen okokból. Lehetőleg jó borok. Szepsy sem véletlen akar több ezer eurós palackárakat adni az aszúinak - mondjuk az már kicsit elszállt ár szerintem, de ez más kérdés.

- A fentebb elmondottakhoz tartozik, hogy emellett írtó fontos, hogy jóval jobb áron legyenek remek borok. Sőt, fontosabb, ugyanis az teremti meg a hazai borivó közönséget. Azzal lehet az embereket a bot felé fordítani, egy stabil borszerető fogyasztói bázist kialakítani. Márpedig bortermelő nemzet nem nagyon van úgy, hogy az nem borivó nemzet is egyben. Innen pedig lsd: az első pontom.

Összességében igen, nagyon drága bor, de nem.baj, ha van ilyenünk is, sőt, jó.

@2: Az átlagember ízlelőbimbói sajnos igencsak eddzetlenek, nem képesek árnyalatokat észrevenni. Az élelmiszeripar pofonegyszerű, primitív, ámde baromi intenzív ízeket állít elő és rak mindenbe. Ehhez vagyunk szokva. Az összetettség, kifinomultság, harmónia helyett az intenzitás manapság a fő csapásirány, a többit nem nagyon vesszük észre. Ez nem a fogyasztók, nem az átlagemberek hibája. Ettől függetlenül az rendkívül kontraproduktív, ha valaki lesznobozza azt, aki ebből ki akar törni és többet akar érteni az ízek világából. Magyarországon a gasztrokultúra borostól, mindenestől a béka segge alatt van. Kezd valami alakulni, egyre többen akarják megismerni a kultúra ezen ágát is, de ennek a folyamatnak baromira nem tesz jót, ha mások őket kicikizik, lesznobozzák. Ez végtelen korlátoltságra vall, ami egy dolog, mindenkinek joga van korlátoltnak lenni, csak lehetőleg a kitörni vágyó embereket ne húzza vissza a saját mocsarába...

A borokat asszociációs módszerekkel írják le leginkább. Ízeket nehéz máshogy megfogni, leírni, sajnos. Ezen asszociációk néha nem csak hasonlóságok ugyanakkor - konkrétan ugyanazon molekulák felelősek sok gyümölcs aromájáért, amely molekulák miatt egy-egy bort ilyen, vagy olyan illatúnak-ízűnek érzünk. Ezt kevesen tudják, még kevesebbeket érdekel, ami szintén nem gond, de bírálat megfogalmazása előtt érdemes tájékozódni azért.