Nektek van/volt részetek "bullyingban"? Ez egy anonim oldal, így mesélnétek?

Ja, vörös hajú fiúként az általános iskola maga volt a pokol. Alig volt olyan nap, hogy ne gúnyoljanak, gyalázzanak, sértegessenek. Az egyik legmegalázóbb az volt, amikor egy reggel mentem be az osztályba és közel 20 gyerek kezdett el rigmusban csúfolni én meg zavarodottan forogtam körbe és a barátaimnak hitt emberek is csatlakoztak hozzájuk és gúnyos vigyorral a képembe nevettek, bármerre fordultam csak nevetés, gúny, megalázás. Osztálykiránduláson vadidegen gyereke jöttek oda csak azért, hogy közöljék: mi van vörösróka......

Tesióra előtt egy felsős szórakozásból szétvert a hátamon egy sporttáskát, nem is a fizikai fájdalom volt a legrosszabb része, hanem az a kiszolgáltatott helyzet, hogy nem tudtam megvédeni magam, csak úgy zubugott a sporttáska az ütésektől. Annyira durva volt az eset, hogy másnap a gyerek maga jött oda elnézést kérni, hogy ezt ő se akarta.

Az általánost megúsztam ezzel, de a középiskolában már nem, minden évben volt félelmem, nyugtom sose.

Már kilencedik előtt féltem, tudtam, éreztem, hogy ez fog rám jönni. Megkezdtem és lásd, gólya voltam, a XI.-esek nekünk szervezték a gólyabált így elég sok időt kellett töltenünk velük, ráadásul az egyik legrosszabb osztályt kaptuk meg szervezőnek. Akiknek az órájukról még a tanárnők is sírva futottak ki, a főkolomposokat már IX.-es idejükben az akkori aligazgató pofozta fel nem egyszer, úgy beszéltek a tanárokkal is mint egymással. Táncpróbákon ketten, kétszer akkorák jöttek rám, mert megmertem védeni magam szóban. Nagyjából csak csúfolkodtak velem, ahányszor megláttak belém kötöttek, lekezelő módon beszéltek velem, legtöbbször mindig ugyanaz a pár személy. (Lány is volt köztük) Ezután a románok, sportolók is betaláltak, csupán az évfolyamtársaim osztályához menvén vagy le a WC-re is megkaptak, csúnyán néztek többen, beszólogattak, röhögtek, mutogattak. Egy "menő" csaj is sokszor leállt mikor meglátott és furán nézett rám, mondta a barátnőinek, hogy "na ez is hogy néz ki"..

Nagy nehezen lejárt első évem, utána jött a X. Alattam járók is elkezdtek páran kigúnyolni, viccelni velem, akik felettem jártak azok is. Volt néhány személy aki mindig nagyon figyelt, röhögött rajtam- ilyenek. Beszólogattak, kötekedtek a románok, borzasztó volt akkoriban suliba járni. Már a buszmegállóban sem bírtam megmaradni a sok román miatt, ezért próbáltam bujkálni, más buszmegállóba mentem ahol kevesebben voltak, más suliból, de azok is néztek csúnyán, beszóltak. Lassan már féltem kilépni az osztályteremből.

XI. elejére kissé felturbóztam magam, nem akartam többe félni, normális diákként akartam élni ott, ezért elkezdtem többet kijárni az osztályból, visszamentem a buszmegállómba. Szép is volt 1-2 hónapig, utána jöttek a bajok. Az újonnan érkezett román sportolók nagyon ránk szálltak. Csupán azért mert egyszer mikor beszóltak utána végig csúnyán néztem az elkövetőt, majd egy alkalommal berontottak az osztályterembe vagy tizenötön és az osztályom előtt belém kötöttek, fenyegettek, hogyha még csúnyán merek egyszer rájuk nézni elvernek. Visszaszóltam, aztán kiderült, hogy nem is velem van a nagy baj, hanem padtársammal, majd pár fiú osztálytársam megelégelte és felálltak- erre beijedtek és elhúztak. Ugyancsak a román sportolók végzős osztálya szállt rám, ahányszor megláttak elkezdtek gúnyneveket ordítozni, röhögni rajtam stb. Év végére megint olyan volt, hogy féltem kitenni a lábam az osztályból..

XII.-re újult erőkkel újra elkezdtem járkálni a suliban, több időt elölteni a folyósokon, persze megint előjöttek páran, beszóltak, röhögtek rajtam, meg ilyenek, de próbáltam nem figyelni rájuk és végezni a dolgom. Majd ismét az újonnan érkező 9.-es román sportolók akadtak rám, volt egy hülye gyerek aki mindig leállt nézni, beszólt, ordított utánam, meg akart alázni. Egy alkalommal épp a WC-re tartottam mikor szembementem a csoportjával, elkezdett megint beszólogatni. Már többször is visszaszóltam neki, de sosem tanult. Bementem a mosdóba, erre berúgták az ajtót, elkezdtek csúnya szavakat kiáltani nekem. Majd megelégelve, miután kijöttem- ők épp távozóban voltak, odamentem és megmondtam, hogy gyorsan álljon le ezzel, mert baj lesz. Tette a nagymenőt, de utána többször is szembementem vele és leállt. Persze a többi nyomorék a suliból csak csinálta, végzésem napján is, a műsor alatt próbálkoztak...

Most már melózok, itt annyira nem jellemző, de itt is találtam pár ellenszenves embert, aki elég érdekesen néz és vigyorog, mikor elhaladok..

Nagyjából az egészet megemésztettem, persze jobb lett volna ezek nélkül, de hatása mai napig érződik rajtam. Nagyon bizalmatlan vagyok emberekkel szemben, bárhova elmegyek mindig arra figyelek, hogy megint ki fog belém kötni..

1. Néhány osztálytársam.

2. Először csak szóban, aztán amikor látták hogy nem kapnak érte semmit, már ütöttek is meg lopkodták és tönkretették a holmijaimat, kidobálták az ablakon stb. Egyszer beszakították a fejem egy székkel.

3. Igen, először szóltam otthon, leszarták, aztán a tanárnak, leszarta, aztán megütöttem az egyik gyereket és én kaptam büntetést, bejött az anyja meg minden.

4. A volt osztálytársaim nagy része közmunkán van ugyanott ahol suliba jártunk.

Volt részem benne, igen. Tulajdonképpen az egész középiskolás korszakomat végigkísérte. Igazából a kezdetek óta ki voltam közösítve. Már rögtön 9. osztályban is kívülállóként éreztem magam, pedig ott még ugye senki nem ismert senkit az osztályból, de engem valamiért már akkor kipécéztek maguknak, pedig semmit nem csináltam, amivel magamra haragíthattam őket. Próbáltam haverkodni, poénkodni a többiekkel, de egész egyszerűen nem tudtam beilleszkedni. Nem tudom, hogy az én szekálásom honnan vagy hogyan indult, csak arra emlékszem, hogy egy idő után már gyomorgörccsel jártam minden nap suliba, és azon agyaltam, hogy vajon ma hogy fognak velem kiszúrni. Olyan is volt, hogy betegséget színleltem, csak azért, hogy ne kelljen a suliba menni. Otthon nem mertem, és nem is akartam szólni az engem ért bántalmakról, mert attól féltem, hogy azután még rosszabb lesz a helyzet. Fizikai és szóbeli bántalmak egyaránt értek. Volt, hogy szögeket tettek a székemre óra előtt, dobálták a táskámat, kiborították belőle a cuccaimat, eltépték a füzetemet, eltörték a tollamat, ellopták a tolltartómat, lökdöstek a folyosón, dobáltak papírgalacsinnal, radírral, köpőcsöveztek, megfürdettek a hóban, kigáncsoltak, leöntöttek vízzel, rágót tettek a hajamba, bezártak a WC-be, a tesi öltözőbe stb. Ja, és természetesen be is szólogattak. És nem ám ilyen bratyizós szinten, hanem elég durván. Voltak akik olyasmiket mondtak, hogy anyám biztos a terhessége alatt végig ivott meg drogozott, azért lettem én ilyen. Természetesen próbáltam megvédeni magam, de amikor kiálltam magamért, akkor még jobban kiröhögtek, és másnap még inkább megszívattak. Az a szomorú, hogy volt 1-2 "haverom" az osztályban, akikkel szünetben elvoltam, de amikor piszkáltak, akkor ők is végignézték/végigröhögték az egészet. Viszont ami szerintem a legsúlyosabb, az a tanárok rálátása a dolgokra. Szóltam szaktanárnak, osztályfőnöknek, igazgatónak, de kb csak legyintettek rá, hogy ezek csak diákcsínyek, minden nap előfordulhat. Jogos a kérdés, hogy miért nem váltottam sulit? Erősnek akartam mutatni magam, meg akartam mutatni, hogy bármi történik, kibírom, pedig az imént felsorolt dolgok tényleg napi szinten történtek meg velem. Utólag visszagondolva bánom, hogy nem váltottam sulit, mert így kárba vesztek a középiskolás éveim.

Viszont az a szerencsém, hogy ezek az évek nem törtek meg. Nem lettem egy magába fordult, antiszociális ember, nem akartam öngyilkos lenni, nem lett semmilyen súlyos negatív utóhatása. Azóta egyetemre járok, ha jól megy minden, akkor hamarosan le is diplomázok, mellette diákmunkán dolgozom egy nagyon jó társaságban, ahol teljesen más a helyzetem, mint középsuliban. Egoizmus nélkül mondom, hogy a kollégák körében igazi kedvenc vagyok, mindenki mosolyog, ha meglát, szeretnek velem dolgozni, úgyhogy jó irányt vett az életem. Sok barátom, haverom van, akikkel el lehet járni iszogatni, mozizni, pókerezni, focizni stb. :) 23/F

hö

Hát ezekből kijönne egy komplett blog...

Az is tipikus, hogy az áldozat szív, ő lesz pellengére állítva mindig. És akik ezt nem élték át, azok csak vonogatják a vállukat, hogy mit sajnáltatod magad, több éve volt. Ja, akkor amikor mentálisan is fejlődik a tini-gyerek.

Basz--d....

Kérdező.

Tehát a nevelőanyád?

És apud ennyire elvakult?