Miért vagyok ilyen?

Antiszociálisnak nem mondanám magam, mert vannak érzéseim, viszont nagyon nem szeretek sok ember társaságában lenni. Inkább az introvertált jelzőt használnám magamra. Pontosan 2 darab barátom van, akikkel szeretek lenni, és fel tudok oldódni a társaságukban. Ha más emberrel kell normálisan beszélnem, az nem megy, nem vagyok olyan felszabadult, és rosszul érzem magam, ha esetleg a két barátom mellett még más is van a beszélgetésben, én ott köddé válok, nem szólok, nem nevetek egyszerűen megszűnök létezni. Az új emberekkel nem tudok beszélgetni, nem tudok poénokat elsütni, pedig szerintem vicces vagyok (:D), de ők tuti unalmasnak tartanak. Egyszer volt olyan, hogy mentem matekra, erre odajön mellém az egyik osztálytársam, és elkezdi nekem magyarázni, hogy szünteben mennyit várt a matektanárra, mondom wtf takarodj má', ez engem pont nem érdekelt (persze ezt így nem vágtam a képébe), csak hümmögtem valamit. Suli után legtöbbször haza fele vezet az utam, és otthon egyedül vagyok (viszont én szeretek is egyedül lenni, és már alig várom, hogy elköltözzek itthonról). Néha vannak olyan gondolataim is, hogy csak úgy le kéne lépni a civilizált világból, egy messzi eldugott országba, és megtermelnék mindent magamnak, és örökre egyedül lehetnék. Valószínűleg azért nincs sok barátom, mert mindenkinek a sorsa meg van írva, én nem vagyok túl szép, ebből kifolyólag én a nyomi szerepét kaptam, meg és általában a nyomiknak nincs sok barátjuk. Valamint, sokak szerintem bunkónak is hisznek, ami viszont nem igaz, mert általában csak őszinte vagyok, és szembesítem az embereket a valósággal, ami nem biztos, hogy tetszik nekik, mert nem pont azt akarták hallani, valamint a fejem a hangulatomat tükrözi, legtöbbször flegma fejet vághatok, mert már elegem van az emberekből, és csak otthon akarok lenni. Gyakran mondják a barátaim, hogy nincsen sok empátiám, ami talán igaz is, embereket kevésbé tudok sajnálni, mint állatokat. Még tavaly egyik osztálytársam hatalmasat zakózott tesin, mások úúú-ztak egyet, viszont én nem bírtam megállni, hogy ne röhögjek, mert szerintem igenis vicces volt. Mások boldogságának sem tudok örülni, ha az egyik barátnőm (van egy akinek minden jegye 5-ös, viszont a másik kb olyan tanuló, mint én) jobb jegyet kap mint én, én nem tudok annak örülni, hanem magamban anyázok egyet, hogy, hogy lehet, hogy jobbat írt? Ugyanez a barátnőm hívott szilveszterre bulizni, de én elég bunkó módon lemondtam, nem vagyok az a bulizós fajta, még sosem voltam ilyen buliban (kivéve, ha a negyedikben megrendezett szülinapi zsúrom annak számít), viszont én egyszerűen nem bírnék ott maradni, a sok ismeretlen ember, meg gondolom a szép lányok, akik végig a pasijukkal smárolnának, csak rontanák az önérzetem, meg az önbizalmam, amiből, hát valljuk be amúgy sem jutott túl sok. Nem tudom, hogy már leírtam-e, de az idegenekkel való csevegés nem a kedvenc időtöltésem, ha anyáékkal magyünk valahova, és én meglátok valamit, ami nekem nagyon kell, azt mondják, hogy menj és vedd meg, de ilyenkor inkább otthagyom, mert nincs kedvem szóbaállni az emberekkel. Egyszer egy fagyizóban hasonló eset miatt majdnem el is sírtam magam, jó, akkor kicsit érzékenyebb voltam, mert a hónap azon bizonyos időszaka volt, szóval hogyha idegenekkel való beszélgetésről van szó, és esetleg mások is vannak velem, akkor ezer százalék, hogy nem én leszek az, aki beszél, persze, azért szoktam egyedül vásárolni, és elfogadom, hogy kell velük beszélnem, de, ha nem muszáj, akkor inkább meghúzódok. Kiskoromban is ilyen voltam, szégyenlős, nem szerettem emberekkel társalogni/találkozni.

Igazából nem tudom, hogy mi célom volt ezzel a kérdéssel (sőt a kérdést még meg se írtam, és azt se tudom mi lesz), valójában nincsen nagyobb kérdésem, csak most kicsit ideges vagyok és ezt ki akartam írni magamból, de ha már ezt így faszán összeírtam, muszáj kérdést is feltennem. Azt nem fogom kérdezni, hogy hogyan változhatnék meg, mert igazából, én szeretem azt, hogy szeretek egyedül lenni, lényegében csak szeretnék meggyőződni arról, hogy nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen foggyos, akinek se barátai, se programjai, és csak otthon ül egész évben. Az mondjuk érdekelne, hogy ilyen személyiséggel fogok-e valaha párt találni magamnak, bár ez elég ellentmondásos, mert az előbb még azt írtam, hogy szeretek egyedül lenni, meg, hogy elköltöznék a világvégére. Na de azért lássuk be megvannak bennem a szaporodási ösztönök, és egy boldog család után áhítozok, csak nem tudom, hogy a pasiknak bejönnek-e az ilyen lányok, és hogy egy hozzám hasonló férjet fogok majd találni, mert az gáz lenne, mivel általában az ilyen visszahúzódó pasik a papucsok (tisztelet a kivételnek), viszont azért nincs olyan alacsonyan a mérce, hogy egy papuccsal összejöjjek.

16/L

Ui.: Bocsi az esetleges szóismétlésekért, főleg itt a vége fele volt sok, de ezt most már nem fogom átírni.