Meg akarok halni, mert az életben semmi sem sikerült. Miért lenne érdemes mégis élni?

Csak nagyon kevesen tuják legyőzni az(oka)t az ösztön(öke)t, ami(ket)t a életben maradáshoz belénk "épített,, a természet. Ha mégis képes lennél rá, akkor viszont legyőznéd a létező legnagyobb félelmet. De akkor miért akarnál meghalni, hiszen bármit kipróbálhatsz már minimális félelemérzettel. Vagyis sokkal több lehetőséged van már MOST IS ha összeszeded magad, és találsz egy új irányt az életednek amit jónak érzel hogy kövesd. "összeomlás,, Amikor valami összeomlik azután lehet a legjobban lehet építkezni, mert megmarad az üres hely, és az anyagok is. Szerintem már ezért is érdemes folytatni, mert a mélypontból csak felfelé vezet az út. Tűzz ki újabb, számodra értékes célokat, és kövesd az irányt. Engedd magad a változásnak, ez egy ilyen játék..

További szép napot, és fel a fejjel! ;)

A baj az, hogy mindenkinek megvan a maga baja és nincs kapacitás a másikéra, max a saját körein belül. Az ember önző lény, de ez természetes. A saját bajunk érdekel, a saját pénzügyi helyzetünk, a saját családunk. Miért érdekelne az, hogy a miskolci Péter utcában lakó Józsinak mi baj az életében? Őt sem érdekli, hogy nekem mi fáj.

Ebből is kell kiindulni az életben: magadra számíthatsz. Abban a pillanatban, hogy mástól várod a segítséget, elvesztél. És itt van a kutya elásva: bármi is történt veled eddig, legalább még életben vagy. Ha meghaltál akkor már lényegtelen, vége a dalnak örökre (most vallási dolgokba ne menjünk bele). Akkor mibe telik legalább megpróbálni változtatni amíg van a tüdődben levegő? Ha meg se próbálod, elbuksz. Ha megpróbálod, valószínűleg elbuksz, de adsz magadnak esélyt. Ez a legtöbb amit tehetsz de a legkevesebb is. Az élet rövid, a halál végtelen.

A fejfájás mögött sok minden lehet, nem hinném hogy jogod lenne megítélni, hogy ez mekkora probléma (remélem semmi komoly). Ilyen hozzáállással nem tudom, hogy várod el az együttérzést mástól, talán kezdhetnéd ott, hogy amit elvársz, azt te is igyekszel megadni másnak. Ahogy mi sem ismerjük a te pontos helyzetedet, te se tudod azt, hogy itt ki mögött milyen történet, élethelyzet áll, így kérlek rá, hogy ne ítélkezz.

Egyébként sem hiszem, hogy itt bárki segíteni tud, ha nagyon reménytelennek érzed a helyzetedet, szakemberhez kell fordulni. Nem szégyen, és így nagyobb eséllyel segítenek. Talán próbáltad már, talán bizalmatlan vagy, nem tudom... de biztos, hogy többet ér, mint itt kérdezősködni.

Ezen már én is gondolkoztam.

De valahogy mindig bennem van az, hogy élni jó...minden baj és fájdalom ellenére.

Minden ember életében vannak hullámvölgyek.

Miért lenne szánalmas "mert sajnáltatja" magát? Nem kérte, hogy sajnáljuk. Elég baj az, hogy egy ember így érez és senkire sem számíthat.

Édes jó istenem, még egy öngyi-futóbolond, ti már sosem szűntök meg? Kezd már nagyon idegesítő lenni, hogy mindennap idejön valamelyikőtök, de a sok önjelölt kispszichológuson is röhögök már, akik tolják a sablonválaszokat: "Jaj ne csináld te szegény, jaj, írj nekem, én megértelek, jaj, adok neked zsepit! Ne, ne, ne, jaj, ne, neeeeee jaj neeeee!!!!!"

Egy cirkusz, amit műveltek. :D

Nehéz erre úgy válaszolni, hogy nem értjük a miérteket. Valószínű ezért sem kapsz túl sok normális választ.

Miért érdemes élni? A céljainkért, az álmainkért. Amit a realitás talajára kell helyezni, nem lehetetlen álmokat üldözni.

Én mondjuk mindig büszke vagyok magamra, ha feltudok állni a mélyről, úgyhogy ezért is érdemes! :)