Szerintetek a beosztás, anyagi javak vagy az életszínvonal adják a társadalmi helyzetet?

Úgy látom, a magyar társadalom nagy része csak azzal foglalkozik, hogy kinek mi a munkája, hol áll a képzeletbeli ranglétrán.

Huszas éveink végén járunk a barátommal, de akárkivel találkozunk, mindenkit csak az érdekel, hol dolgozunk. Itt a nyár, de nem arról kérdezgetnek, amiről a külföldi ismerőseink, hogy pl hova megyünk nyaralni, vagy hogy mutassunk majd képeket az új lakásunkról, nem, itthon mindenkit csak a munkahelyünk érdekel. Nemrég összetalálkoztunk pár régi munkatársammal, de semmi más nem érdekelte őket, csak az, érdemes volt-e a régi közös munkahelyünket otthagyni egy másik lehetőségért, "bejött-e az élet". Nos, igen, bejött, de mi ezt nem a karrierrel vagy ranglétrával mérjük, hanem azzal, hogy a korosztályunkhoz képest sokkal korábban szereztünk saját otthont, jó autóink vannak, érdekes helyekre járunk nyaralni, évente többször kirándulunk Közép-Európa szerte. Mások viszont csak azt látják, hogy nem vagyunk előléptetve (mint pár ismerősünk lassan 30-35 év felé), egyszerű irodai munkások vagyunk, de jól keresünk, aminek következtében a magyar átlagnál jóval jobban élünk. Ez viszont senkit nem érdekel, több éve nem látott ismerősöket is csak a munkahelyünk érdekel. Még a szüleink is - ott állunk egy lakásvásárlás kellős közepén - inkább kérdezik meg huszadszorra is, milyen a munka, minthogy az érdekelje őket, mikor tudunk költözni vagy milyen lesz a lakásunk, vagy netán milyen volt a kirándulás ide vagy oda.

Ha nem a munkahelyről kérdeznek, akkor meg a minket ért rossz dolgok érdeklik őket, pl hogy kiraboltak pár hónapja és van-e fejlemény (mi lenne 3-4 hónap után már, ismerve a magyar igazságszolgáltatást?!). De a jó dolgok senkit nem érdekelnek. Miért ilyen az általános magyar társadalmi viselkedés, ez a régi kommunista rendszer maradéka? Külföldiek miért nem a munkáról kérdeznek egyből, őket miért az érdekli, jól vagyunk-e és hogy élvezzük-e az életet (nyaralás, autó-/lakásvásárlás)? A múltkori volt munkatársakkal való találkozás másból sem állt, csak mindenki nagyozni próbált azzal, kinek mennyire jöttek be a karrierszámítások, arról meg senki nem beszélt, hogy 1-2 ember ezért éjt nap alá téve dolgozik, meg hogy előléptetve is alig él meg. Mintha bizonyítani akartak volna, hogy nekik milyen jól megy, de az nem érdekelte őket, hogy nekünk talán még jobban. Máshol is észrevehető ez, hogy presztízskérdést csinálnak a munkahelyből, de az anyagi javakból már nem? Menő vagyok, ha előléptettek egy betanított munkás pozícióból, de nem vagyok menő, ha 30 évesen saját lakásom és sokmilliós autóm van?