Miért utálnak sokan, ha luxusutazásokra megyek, ha közben a sztárokat istenítik, akik szintén ilyen utazásokra járnak?

Ja és itt van a kutya elásva... Pár 100ezer igen is luxus magyar viszonylatban. Sokan egy hetes Balatont sem tudnak megengedni, nem a felvágós 5*-os Dubajozás...

Érdekes tesómék tudnak úgy is gyönyörű helyekre menni, hogy nem kell mindenhova 10 csillagos luxus talpnyalás. Ahogy mesélik, simán az alatt vannak saját szervezéssel, mint amit irogatsz itt. Luxus utazásra járogatsz akkor el kell fogadni az irigyeket.

És miért érdekel? Mit számít mit gondolnak? Én is járok sokat külföldre, nekem ez természetes. Elmesélem annak, aki kérdezi. A barátaink közt gazdagnak számítunk bőven, ők nem tehetik meg, hogy csak úgy elrepüljenek valahová pl hétvégére. Mi igen. Az az érdekes, hogy úgy tudok a mai napig ezekről a kiruccanásokról mesélni nekik, mint egy kisgyerek. Úgy is érzem magam sokszor, volt, hogy potyogott a könnyem, mikor olyan helyen jártunk, ahova nagyon vágytam. Árakról nem beszélek, senkire sem tartozik. Hogy a kérdező szavaival éljek, luxus szállodákban szoktunk megszállni, a leghíresebb éttermekben eszünk, és imádom a legdrágább boltokat. De nem szoktam mondani, hogy mi mennyi volt, nyilván aki látja és ismeri a dolgokat vagy a helyeket, az tudja. De nem a ráköltött összeg számít, hanem az érzés és az élmény. Nekem legalábbis. Van aki tud az örömömnek örülni, van aki nem. Aki nem, az nekem nem számít. Az igazi barát mindig örül a másik sikerének, a többiek le vannak ejtve. Csak lehúznak. Energiavámpírokkal nem foglalkozom, ezt megtanultam.

Dicsőítést sem várok, nem kell engem magasztalni. Miért is kéne? Az én örömöm. És itt pont.