Sablon kérdés, de kiteszem: ha 17 évesen nincsenek rendes barátaim, akkor később sem jöhet össze?

17 éves lány vagyok, és nem állok túl jól barátok szintjén. Volt egy óvoda óta "legjobb barátnőm", de még tavaly kiderült, hogy miután Pestre költözött minden közös ismerősünknek azt pletykálta, hogy én nem tartok ki mellette és nem vagyok igaz barát (közben persze ugyanúgy beszéltünk neten és egy hétvégén találkoztunk is, de nekem nem szólt hogy bármi is bántaná). Persze számon kértem, hogy miről van szó, és ilyen apróságok miatt, hogy nem veszem fel neki a telefont (amikor úgy szokott hívni, hogy megvárja az első csengetést és le is teszi aztán megcsinálta még vagy 23x)... Persze nem értette, hogy miért haragszok rá, amikor olyan emberektől tudtam meg hogy elvileg mi nem vagyunk jóban, akikkel nem is ápol közeli viszonyt. Régebben volt több barátnőm is, de emiatt a csaj miatt kevesebbet találkoztam velük, mondjuk azért mert 11 évesen ketten egymásnak estek egy fiú miatt és egyik nap az egyik jött szidni a másikat, másnap a másik jött hogy ócsároljuk az egyiket és ezért inkább rájuk hagytam a dolgot. Nyolcadikban mindenki annyira, de annyira szerette egymást, hogy majd mennyit össze járunk majd a gimis éveinkben meg azután is.. Hát az úgynevezett "csajos gangból" a felét ballagás óta nem láttam. Párszor beszéltünk neten, a programok más ügyek miatt le lettek mondva, aztán első gimis év felére már annyiból állt a kommunikáció, hogy lájkoljuk egymás profilképét. :/ Gimiben eredetileg jól indultam, kicsit meg voltam szeppenve a hirtelen környezet változás miatt meg hogy a kisvárosból át kell járni a nagyvárosba, de kiderült, hogy az egyik lány odavalósi ahova én és így már volt egy ember akivel jóba is lettem. Ő aztán félév után elköltözött, azóta egyszer-kétszer beszéltünk. Utána jóba lettem egy másik lánnyal, akit a többiek Bambulinak hívnak, mert mindig elbambul és totál kiesik, ha közbe mondanak neki valamit. Ő mindig (lehet tudatosan vagy tudat alatt) elszigetelődne az osztály többi tagjától. Pl. általában egy vagy két padsort mindig üresen hagyunk elől amikor leülünk órára & amikor kettő marad üresen, akkor azt kéri hogy az elsőbe üljünk és utólag vettem észre hogy így olyan mintha teljesen elkülönülnénk a többiektől. Most amikor osztottuk év elején a szekrényeket magunk között, megbeszéltük hogy oké legyünk egy szekrényben és amikor megyek le belepakolni akkor is látom hogy úgy választott hogy maradt egy üres szekrény a mienk meg másik három vagy négy osztálytársunk között. Tavaly jött át hozzánk egy lány, aki nagyon távolról a rokonom és egy városban is lakunk, neki se nagyon vannak barátai de 3 éve van szerelme és sulin kívül mindig vele van. Úgy körülbelül 5 lánnyal (beleértve a fenti kettőt) vagyok jóba az osztályból akikkel napi szinten beszélgetek rendesen, de valamiért amint kicsengetnek az utolsó óráról és felszállunk a hazafelé tartó buszra, szinte megszűnünk létezni a másiknak. Nyáron sem találkoztam egyikkel se, beszélgettünk Facebookon olykor-olykor. Nem igazán van nálunk kiközösítés, tehát nem mondanám magam kiközösítettnek, mert nyilván nem vagyok az, csak fáj egy kicsit, hogy nincs olyan ember az osztályban, akinek nem csak addig lennék jó amíg tart a suli idő. Az osztály nagy része városi és már ismerték egymást vagy általánosból vagy közös baráti körökből és ők egyből "csapattá" alakultak így, mint vidékinek nehezebb volt jóba lenni velük. Mindig igyekszem vicces lenni, ha segítséget kérnek segítek, nem veszekedtem még senkivel se (pedig néha nagyon jólesne megmondani nekik a magamét, amikor például azért akarnak csapatosan felmenni az igazgatóhoz mert a tesi tanár, akivel eddig csupán két óránk volt, nagyon meghajt minket tesin, vagy amikor az egyik csaj rinyál hogy ő nem csinálja a pókjárást, nyúlugrást mert ő ezt nem tudja meg mert nehéz, közbe hiphoppozik tehát... ne ez legyen már a legnehezebb mozdulat) Na, szóval.. Általánosan barátságosnak és viccesnek mondanak, de valahogy mégse találok olyan embert, akivel egy hullámhosszon lennénk. Lehet nagyképűnek hangzik, de én utálom a buta embereket és mivel sok buta ember van körülöttem nehéz nem észrevenni ezt a tulajdonságot (pl. amikor rokon-osztálytárs kijelenti hangosan a buszon a tömegben, hogy a fivér szó nem azt jelenti, hogy férfitestvér) és ha állandóan kinagyítva hallom/látom a hülyeségeiket akkor elvész az érdeklődésem is... Gondolkodtam rajta, hogy lehet ez az egyik oka hogy nehezen barátkozok, hogy valamiért jobban látom a negatív tulajdonságokat. :(

Az is része lehet, hogy mondhatni véletlen gyerek vagyok.. Apám csak akkor tudta meg, hogy anya terhes amikor már nagy hasa volt. El is akarta venni utána de anya nemet mondott, azután meg nem keresett. Mindig zavart ez az apás dolog, de most kamaszkorban jött elő nagyon, amikor látom, hogy velem egykorúak posztolnak ki közös képet az apjukkal "köszönöm, hogy vagy nekem", "Szeretlek" megjegyzésekkel és amikor látom, hogy a volt évfolyamtársam is kézen fogva ment az apjával a Tescoba.. Anyának nehéz dolga volt nevelés szinten, egyedül nehéz lehetett és ezért mindig is zárkózottabb voltam, mindig volt bennem afféle önbizalomhiány. Az is rossz érzés, hogy akikkel jóban voltam általánosban, mennyire jó volt velük... Mindig volt szülinapozás, fagyizás, aztán meg jött a középiskola azt csá. Mondjuk én úgy vagyok velük, hogy ha ennyire voltam fontos akkor csináljanak amit akarnak (egyébként nem csak engem nem keresnek, egymást se, szinte mindegyik megtalálta a maga körét és totál új ember lett belőle). Mit csinálhatnék, hogy legyenek barátaim? Rossz folyton féltékenykedni, hogy mások milyen sokat járnak el, mennek bulizni is, én meg itthon vagyok, eszek-iszok, gépezek, írok, és a reggelből már hirtelen este 10 lesz és semmit nem csináltam egész nap. Jó lenne már akár egyetlen egy ember is, aki nem úgy hív a legjobb barátnőjének, hogy közben azt mondja mindenkinek hogy rosszba vagyunk és mióta Pesten van én tojok rá.. Anya is sokszor teszi fel a kérdéseket, hogy ennyi idősen nem illene már legalább havonta egyszer elmennem bulizni vagy barátot találni.. Hát bulizni elmenni nincs kivel, egyedül meg nem megyek diszkózni, kocsmába főleg nem. Barátom meg azért nincs, mert bármilyen hihetetlen nem tetszik senki annyira, hogy komolyan összejöjjek vele vagy csak szórakozásból... A 3 régi barátomat, akikkel a mai napig egy utcába lakunk nem igazán akarom keresni. Az egyikkel találkozok néha a buszon és hazáig beszélgetünk és ennyi. A másik kettő egy ikerpár, de ők már teljesen új közegben vannak. Annyira nem hiányoznak és szerintem én sem nekik:)

Mióta középiskolás vagyok rájöttem, hogy tökösebbnek kell lenni, mert hamarabb kialakulnak a "bandák", mint általánosban, de valamiért mindig kilógok a sorból akármennyire is vagyok jóba a többiekkel. Van valaki akinek ennyi idősen nem igazán volt rendes társasági élete, aztán úgy a húszas évire rendbe jöttek a dolgok?

17/L