Ti mit mondtok a kéregetőknek? Olyan hülye szituba kerültem .

A postaboltban vettem volna valamilyen csomag kekszet vagy egy közeli boltban pár zsömlét. Ha elfogadják az ételt én szívesen adok (ha tudok), mert tudom hova és mire megy.

De találkoztam olyannal is aki azzal odajött, hogy éhes, és amikor felajánlottam, hogy veszek valamit, akkor felháborodott.

Azt, hogy: "Nagyon sajnálom, de nincs nálam pénz, nem tudok adni."

Nagyon sajnálom, az ilyen embereket tényleg, de jelenleg én sem állok a helyzet magaslatán szóval... nem igazán lehet mit tenni. :( Általában bűntudatom van nekem is, hogy nem adtam ez normális szerintem ilyen helyzetben. Amit te leírtál az meg aztán tényleg nagyon szomorú.

Mondtam volna, hogy "És nekem ehhez mi közöm van, asszonyom? Kérjen a gyerekek apjától, aki nem én vagyok! Esetleg vállaljon munkát, én is abból szerzem a pénzt! Legvégül pedig árulja már el, hogy ha ennyire nincs mit enniük, akkor mire fel vállalt 3 gyereket? Le kellett volna állni az első után! De ha már megszülte őket, akkor a maga dolga etetni és ellátni, nem az enyém, én is a sajátomat etetem, nincs felesleges pénzem az önéire!"

És legyél benne biztos, hogy nem kajára kért pénzt. Ez a legújabb, a sima és a kiskutyás koldusok már olyan megszokottak, hogy az ember rájuk sem néz, hát most támadnak a kisgyerekekkel. Ne legyél balek.

Nehogy már te érezd hülyén magad emiatt!

Ki vagy te annak a nőnek és a gyerekének? Megmondom: senki, csak egy vadidegen, akitől talán le lehet gombolni pár forintot.

Nem, nem vagyok szívtelen, és jómagam többször segítettem már kéregetőknek (bár legtöbbjüknek kár volt, mert egy nagy fenét kellett kajára az a pénz...), de mégis azt mondom: nem a te kötelességed etetni őket. Egyáltalán, milyen jogon várja ő el, hogy te a pénzedből - amit te, vagy szüleid kerestek meg (nem tudom, már dolgozol-e) tisztességes munkával - az ő szükségleteiket fedezd.

Én egyszerűen azt mondom, hogy "elnézést, de nem áll módomban adni". Szerintem ez korrekt válasz, nem vagyok vele bunkó, de ugyanakkor világosan közlöm vele, hogy nem, és kész.

Bár a legtöbb kéregető ezt nem fogja fel. Legtöbbjük sajnos szemtelen, mint a piaci légy, és azt hiszi, hogy neki "jár" a pénz. Na, olyankor szoktam az egy fokkal erélyesebb hangnemet elővenni, és szépen felvilágosítani, hogy amit én tisztességes munkával megkeresek, ahhoz neki a világon semmi köze. Ha ő is dolgozna, neki is lenne. Persze, tudom, sokan önhibájukon kívül kerültek az utcára, de ettől még nekem nem lesz kötelességem a magam által megkeresett pénzt átpasszolni nekik.

Persze, nyilván a hangnem attól is függ, hogy milyen mentalitású kéregetővel van dolgom. Nem nehéz felismerni, hogy valaki tényleg rászorul-e, vagy csak a napi betevő piára gyűjt. Ha úgy állok anyagilag, és látom, hogy tényleg rászorul, akkor általában szoktam segíteni. Nem feltétlenül pénzzel, volt, hogy bementünk a boltba, és vettem nekik zsemlét, meg 10 deka párizsit.

Engem az akaszt ki, amikor erőszakosak és értetlenek. Meg bizony van, hogy ha akarnék, se tudnék adni, csak ezt sokuknak nehezére esik felfogni.

"A postaboltban vettem volna valamilyen csomag kekszet vagy egy közeli boltban pár zsömlét. Ha elfogadják az ételt én szívesen adok (ha tudok), mert tudom hova és mire megy.

De találkoztam olyannal is aki azzal odajött, hogy éhes, és amikor felajánlottam, hogy veszek valamit, akkor felháborodott."

Egy ismerősöm eljátszotta ugyanezt, 200 ft-ból vett neki ételt. Erre a hajléktalan válasza: köszönöm kisasszony, de én ennyi pénzből egy hétig eltartottam volna magam...

Egyszer a vonaton odajött hozzám két koszos kis cigánygyerek, hogy éhesek és nem adnék-e nekik pénzt. Még főiskolás voltam (és naiv) és hazafelé tartottam, így pénzem már nem is volt, így odaadtam nekik az egyetlen vajkrémes szendvicsemet amit az útra csomagoltam.

A szendvicset elvették, és néhány perc múlva hallom, hogy a pár üléssel hátrább ülő szüleik épp azt tárgyalják, hogy én milyen csóró vagyok, hogy egy ilyen kis vajkrémes szendvicsem volt csak.

Gondolom a koldulásból meg talán még egyebekből ők jobb ételeket ettek, mint amit én adni tudtam. Én meg az utolsó (előtti) falatom adtam nekik.

Azóta nem adok kolduló embereknek semmit. És nem is mondok nekik semmit, miért én tartozzak magyarázattal azért, mert nem adok? Őt tartozik bocsánatkéréssel, amiért zaklat engem.

Ha meg nagyon erőszakos, megmondom neki hogy hagyjon békén.