Hogyan tudtatok meg magatokról h melegek/leszbik/biszexek vagytok?
Kb 13-14 évesen tűnt fel, hogy valami más. Bár igazán nem foglalkoztam vele, nem tekintettem rá problémaként, mert úgy gondoltam, hogy majd elmúlik. Úgy tudtam meg, hogy hetero pornók után láttam bi pornót. Ott "jöttem" rá, hogy mi érdekel jobban.
20/F
12-13 évesen "beleszerettem" egy lányba és azóta is csak lányokat tartok vonzónak szellemileg, fizikailag.
18l
A biszexualitásomat csak 20 évesen ismertem be magamnak. Akkor visszagondolva mindig is megvoltak a jelek. Szerettem gyerekkoromban a szép hercegnős meséket, aztán volt egy pajzán vicckönyvünk, ahol volt egy-két szexjelenet lerajzolva, azt is előszerettel forgattam, persze mindig csak a "néniket" néztem meg, volt, hogy zavarba jöttem nők közelségétől. Középiskolában igen erősen vonzódtam egy osztálytársamhoz is, valamint az egyetemen is egy-két évfolyam- vagy csoporttárshoz. És hogy miért nem vagyok leszbikus? Mert férfiakat is szerettem. Arra viszont nem tudok választ adni, miért fedezttem fel magamban ilyen későn. Régebben homofób megnyilvánulásaim is voltak, főleg a biszexuálisok felé, bár inkább csak a társasági nyomás hatására. Utólag elég vicces visszagondolni rá.
L
Ovis korom óta vonzanak a nők, 13 évesen szerettem bele egy barátnőmbe, na akkor jöttem rá hogy ezek valódi érzések. Persze később folyton magamra erőltettem hogy bi vagyok, mert nemtudtam elfogadni hogy csak a nőkhöz vonzódom. Mára már világos, leszbi vagyok :D
19l
alapból tudtam,hogy nem csak a csajok okésak.Aztán 17 voltam,amikor egy srác kiakatra verni nekem akkor nem ellenkeztem,és utána én is kivertem neki...ez után elég világos volt,hogy tényleg nem csak a lányokra izgulok.
29/f bi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!