Ti már éreztétek magatokat diszkriminálva?

Én néha azért, mert nő vagyok.

Ehhez kicsi vagy,meg gyenge,meg nem érted,szimplán mert nő vagy..hozzáteszem nem autószerelésről és hasonlókról van szó.

Persze, a külsőm miatt. Fiatal nő vagyok, fogalmazzunk úgy, nem túl szép. Egyszer szakmai gyakorlatra mentem csoporttársaimmal ugyanahhoz a céghez. A csoporttársaim mind szép lányok voltak, már első naptól kezdve mindenki körülrajongta őket, nekem pedig még csak nem is köszöntek vissza, amikor beértem a munkába és köszöntem... Ugyanazt a munkát végeztük, ugyanolyan teljesítménnyel, tehát nem lett volna okuk rá az ottaniaknak, hogy velem máshogy bánjanak, mégis volt olyan például, hogy a nap vége fele kezdett elfogyni a munka, és mondták, hogy jó, akkor a gyakornokok egy órával hamarabb hazamehetnek, mert nincs mit csinálni. Én is pakoltam volna, hogy na akkor megyek, erre kérdezték, hogy én meg hova indulok?? Itt van még a munka, csináljam meg! Csak a többieket engedték el, nekem egyedül kellett befejeznem, amit ők hátrahagytak.

Egy másik munkahelyemen meg azért éreztem magam diszkriminálva, mert én fiatal voltam (25 éves), mindenki más meg legalább a 30-as évei végén járt. És úgy kezeltek, mint egy gyereket. Nem egyszer utaltak úgy rám, mint a "kisdiákra" meg "tinilányra", pedig 25 évesen nem voltam már egyik sem. Ha bejött valami olyan meló, amit senki nem szívesen akart elvégezni, azt mindig úgy beszélték meg a főnökkel, hogy rám ossza ki, mert én úgyis "fiatal vagyok, még tele vagyok életerővel, bírni fogom a stresszes munkát jobban, mint ők."

Pozitív és negatív diszkriminációban is volt részem. Pozitív: suliban, mivel jól tanultam, a tanárok egy része próbált bratyizni velem (olyan is, akitől hányni tudtam volna), volt, aki tőlem több mindent elfogadott... ez ilyenkor szar, mert van, aki irigykedik és engem okol, hogy biztos nyalizom, én kellemetlenül érzem magam, mert nem kértem a tanároktól ezt, közben meg zavar az igazságtalanság... mármint az is, hogy a többieket minden apróságért piszkálják, én meg simán bemehetek utcai cipőben váltócipő helyett a suliba, otthagyhatom a táskám a teremben, ha a többiek nem... de az is, hogy kvázi elvárnák a többiek, hogy én meg még ostorozzam magam direkt ("adjam fel magam" pl. a váltócipős balhékkor)... pedig ha rendesen tanultak volna, és nem lettek volna bunkók a tanárokkal, nekik is engednék.

Negatív diszkrimináció főleg a külsőm miatt ér. Voltam már olyan állásinterjún, ahol végignéztek rajtam, és már láttam, hogy esélyem sincs... pedig csak annyi a "bűnöm", hogy túlsúlyos vagyok, egyébként csinosan, stílusosan, alkatomhoz illően, alkalomhoz illően öltözködöm, udvarias vagyok, az arcom nem ronda, ápolt vagyok, az állásinterjún jól szerepeltem, és képesítve is lennék a munkára.

Az más kérdés, hogy olyan interjún, ahol meg vmi piramisjátékba akartak volna beszervezni, az "interjúztató" pasas meg folyamatosan elég félreérthetően célozgatott arra, milyen csini meg mittudomén vagyok, hátha emiatt ellágyulok és hagyom magam beszervezni vmi ilyen hülyeségbe. Ezt kifejezetten nemi diszkriminációként éltem meg, mert nem lenne szabad hivatalos állásinterjún így célozgatni, meg éreztetni, hogy azt hiszik, három bókra ugrom, mert nő vagyok.

9. válaszoló: ahova a kirakatba keresnek nőket, az nem professzionális hely, inkább örülj, hogy fel se vettek. Nyilván nem egészséges a túlsúly, de ha a külső alapján ítélnek, az a munkahely pont annyit is ér, ne törődj vele. Nem azt mondom, hogy fogadd el így magad, mert hosszabb távon tényleg nem jó élettani hatásai vannak az elhízásnak, bár lehet ez persze betegség miatt is, na mindegy. Bocs, hogy eltértem a témától.

Jogászként tényleg nem teljesen világos, miért létfontosságú a jogosítványt megszerezni...