Miért utálom a magyarországon élő ázsiaiakat?
Még szép, hogy jó kocsikkal járnak, csak éppen, ők az alatt az idő alatt is dolgoznak,
mialatt ti a meleg szobában utálkoztok, irigykedtek és fanyalogtok a gyíkon.
Nektek is adott a lehetőség, de azért tenni is kellene valamit, nem csak verni itt a nyálatokat, meg a répát egész nap!!
Ők idegen országokban, helyismeret és nyelvtudás nélkül is boldogulnak és karriert csinálnak,
ti viszont a sajátotokban sem tudtok!!!
Erről ennyit!
Én nagyon sok kínait ismerek és csak a tisztánlátás kedvéért gondolom, hogy érdemes hozzászólnom. A kínai egy nagyon más kultúra, mint a miénk. Nekem az egyik legjobb barátom és egyben a legrendesebb ember, akit ismerik kínai. Nagyon tisztelem a hozzáállását a munkához, az élethez, ugyanakkor tudom, hogy egy magyar soha nem lenne képes úgy élni, mint egy átlag kínai.
Azok, akik itt BMW-vel járnak nincsenek sokan. Az elmúlt években az itteni kínai kisvállalkozók is sokan a csőd szélére kerültek, elkezdtek visszamenni Kínába (a fent említett barátom is így döntött). Nyilván az, akinek rengeteg üzlete van, nem fog könnyen csődbe menni és jól meg is tudja szedni magát itt, de ez a világ rendje, bárki vállalkozhat. A kínaiaknak egyébként nincsenek jobb feltételeik, mint a magyaroknak, ugyanúgy kell adózniuk, csak sokkal olcsóbban tudják beszerezni az árut és az alacsony áraikkal rengeteg vásárlót tudnak bevonzani, ez a sikerük titka. Az áru egyébként nem lopott, csak Kínában minden sokkal olcsóbb, a legtöbb terméket ott gyártják (cserébe Kínában nem lehet levegőt kapni a gyárak füstjétől), egy kamion viszonylag olcsón eljön Magyarországig és rengeteg áru fér fel rá.
Itt Magyarországon a kínaiak többsége 8-10 fős albérletekben lakik Budapest rosszabb helyein, 7., 8., 10. kerületekben. Általában van külön szobájuk, de sokszor még az sem. A konyha, wc közös. Más országokban gyakori, hogy munkásszálló jellegű házakban laknak, emeletes ágyakon, nagyon sokan laknak egy szobában. Ők ehhez hozzá vannak szokva és számukra az is teljesen megszokott, hogy egyáltalán nincs szabadnapjuk, nincs szombat és vasárnap, ezek ugyanolyan munkanapok. Kínában egy kínainak egy hét szabadsága van, ez a kínai újév időszaka, ezen felül semmilyen szabadságuk nincs. Lehet egyébként szabadnapot kivenni, de számukra ez nem fontos, mert azt kieső pénznek gondolják. Náluk nincs (illetve csak nagyon kevés embernek van) TB-je, bármilyen betegségük van, az rengeteg pénzbe kerül, emiatt kénytelenek spórolni és állandóan dolgozni.
Az átlag kínai soha életében nem nyaralt, nem jár szórakozni, amikor Európába jönnek meglátnak egy teljesen más és sokkal vonzóbb életformát, de ahogy én látom inkább ragaszkodnak a beléjük nevelt elvekhez és itt is kínaiként élnek.
Sokan felhozták pozitívumként, azt, hogy nyelvtudás nélkül is boldogulnak itt. Én ezt egyáltalán nem tartom helyesnek, szerintem ha valaki más országba költözik, akkor a minimum, hogy igyekszik megtanulni az ottani nyelvet. Az is igaz viszont, hogy a kínaiak kínaiakkal beszélnek Magyarországon is, ezért nem veszik sok hasznát a magyar nyelvnek.
A "maximalista" hozzáállásuk a tanulásban is megmutatkozik, illetve egy kínai anya, nagyon sok időt fordít a gyereke taníttatására, emiatt rengeteg kitűnő tanuló kínai, itthon is. Lehet, hogy ebből nekünk magyaroknak inkább tanulnunk kellene, ahogyan a kínai összetartásból is, mert az is nagyon erős közöttük, nekik nem gond szinte azonnal szobát, munkát találni egy európai országban, mert az első idegen kínai azonnal segít a honfitársának. Na ez az, ami a magyarokról egyáltalán nem mondható el, sőt még inkább támadják a saját fajtájukat.
Én úgy gondolom, hogy nem irigykedni kell arra a BMW-re, hanem mindenkinek meg kell találnia azt az utat, amelyiken boldogulni tud. Egy kínai életformát szerintem egy magyar ember nem tud fenntartani, tehát nem gondolom követendő példának, egy-két dolgot érdemes átvenni, amit ők jobban csinálnak, kitartás, szorgalom, munkabírás, összetartás, talán ezek a legfontosabbak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!