Ha megtetszik nektek valaki, akiről nincs infótok, hogy kapcsolatban van-e, akkor mertek kezdeményezni nála?

Ha normális ember, akkor rövid úton lekoptat, ha van párja.

Próbálkozni lehet, különben hogy tudnád meg?

Milyen heylzetben? Nyilván ha a villamoson látsz valakit, aki szimpatikus, akkor ott helyben kell lépni, de egyébként mondjuk egy fesztiválon, koncerten, sporteseményen, túrán, uszodában, edzőteremben, nem annyira melós akár ott pár jól irányzott mondattal kideríteni, hogy az illető szabad vagy foglalt, érdeklődik-e egyáltalán irántad, ha nem sikerül, még mindig el lehet kérni a kontaktját egy jó beszélgetés után, és akkor meg ne legyen már teher még pár mondatot váltani vele akár üzenetben, mire kiderül, hogy szabad-e a pálya. És simán ér elmondtani valakinek, ha kiderült, hogy egyébként ő stabil kapcsolatban él, hogy te pedig pont ismerkedni akartál, és akkor sajnálod, de el kell köszönnötök egymástól.

Én legalább is ezt csinálom. Meg próbálom arrafelé terelgetni az illetőt, hogy inkább ő kérjen randit, ha már én voltam, aki megszólította. Nincs ellenemre az se, hogy én hozzam fel, de az a tapasztalat, hogy a férfiak szeretik, ha ők hívhatnak el.

Látjàtok milyen használj voltak a régi népi öltözködési szokások...

Ha jegyben járt a lány ilyen színű kendő, ha már feleség, olyan színű... Na a kendőt csak példaként írtam, nem vagyok olyan mívelt, hogy tudjam a régi öltözködési szokásokat, de azt tudom, hogy volt utalás nem kicsit...

Mára talán csak a jegygyűrű maradt némi eligazítæs gyanánt.

Ahogy a kérdező írja.

38/F

Le kell szólítani, mert máshogyan úgysem tudod kideriteni.

(tudod, mi lett volna ha...)

Ha beszélgetőviszonyban vagytok, simán rákérdezheted, hogy van-e párja.

Nekem volt ilyen, huszonéves lányként. Alapvetően én nem kezdeményezek, de itt annyira tetszett az illető…jártam egy munkára, ott találkoztunk, részleteket nem írok. Ő etikailag nem kezdeményezett volna, abban biztos vagyok, csak maximum a projekt után vagy soha. Kb két hónapig áradoztam róla majd barátok rábeszéltek.

Tudtam, hogy nem megyek többet a projektre, ezért meginvitáltam az illetőt egy találkozóra, szerintünk egy tök király üzenettel:D én se tudtam róla semmit, se facebook, se insta, csak whatsappja volt.

Visszautasított, mondván köszöni nagyon de van valakije (barátaim nem sokkal később tinderen megtalálták, az mondjuk fájt:D) nem tudom, hogy tényleg volt e valakije de szerintem nem tetszettem neki, ez tűnik reálisnak. Én nem bántam meg hogy felkerestem, örökké bennem lett volna a “ha” , illetve intelligensen kerestem fel, amikor találkoztunk szintén nem voltam proli, nem kerestem azután tehát nincs mit szégyellnem. Örülök, hogy ilyen bátor voltam, azt sajnáltam hogy nem volt szerencsém/nem ismerhettem meg. Nekem nagyon ritka az, ha valakit idealizáltan, a személy ismeretén kívül ennyire megtetszen.