Miért gondolja az idősebb generáció hogy a fiataloknak jót tenne ha visszahoznák a sorkatonaságot?
Mert ezzel a saját nagyszerűségüket bizonygathatják, hiszen ők voltak sorkatonák.
Kérdezd meg tőlük, hogy hány embert öltek meg sorkatonaként. Nyilván azt mondják majd, hogy egyet sem. Ekkor rá lehet tromfolni azzal, hogy tűzoltó-e az aki egy tüzet sem oltott el soha, csak megmutatták neki hogy kéne? Vagy kérd meg őket, hogy nyomjanak már le 50 fekvőtámaszt, merhogy minden kiképzés annyit ér, amennyi megmarad belőle.
A sorkatona harcértéke régen sem ért semmit; a másfél év alatt leadtak 5 célzott lövést, takarították a körletet meg velük szüreteltették le a szőlőt a helyi TSZ-ben. Azért büszke rá aki végigcsinálta, mert egyfajta férfivá avatási szertartás volt, mint valaha a természeti népeknél a próbák, amik után a fiatalok a törzs teljes jogú tagjává váltak.
De nagyon jól meg lehetett tanulni közben inni, hazudni és kummantani.
Az a vicc, hogy az ő korosztályuk nem ismeri a legjobban a tiszteletet. Bunkó mód üvöltöznek a bolti eladókkal, random idegeneknek beszólogatnak az utcán ha nem tetszik nekik azok külseje, a buszmegállóban fellöknek mindenkit mint valami dúvad, leszálláskor is letaposnak mindenkit hogy elsők legyenek stb.
Ezek szerintem keverik a tiszteletet a behódolással. Nem tetszik nekik hogy a mai fiatalok nem hódolnak be nekik, nem reagálnak pozitívan az ő tapló paraszt viselkedèsükre.
Náluk a tisztelet egyenlő a korral, a vevőnek mindig igaza van akármilyen ghhheci, stb. Azt szeretnèk ha visszamennènk ebbe a mentalitásba, ès kedvükre bunkóskodhatnának anèlkül hogy visszaszólnának nekik.
Mert nehéz nekik a beismerés, a felelősségvállalás, hogy igazából az ő "hibájuk", hogy ilyen "lázadó", öntudatra ébredt a fiatal generáció.
Az ők több évtizedes társadalmi torzításaik voltak a nem normálisak.
Hogy nem volt szeretet, munkaalapú lett a társadalom, az a normális, ha beledöglesz a munkába, fizikaiba persze, a számítógép nem munka, utána otthon csinálj valamit, le ne ülj. A csinálás. Állandóan csinálni. Mert azt hitték, hogy akkor jön a szeretet, elismerés, ha hajtanak. De kitől is kellene jönnie?
A legcélravezetőbb viselkedési forma, ha békén hagynánk mindenkit, aki nem úgy él mint mi, és a saját dolgunkkal foglalkoznánk. De ez nagyon magas érzelmi intelligencia szint.
Olyan világban élnek, amilyet mi, idősebb generációk alkottunk nekik. Csodálkozni nem kell, hogy nem tetszik nekik.
Én felébredtem, de kevés vagyok sajnos.
A mai világ azért eléggé énközpontú és az átlag fiatal kb. olyan mint amit te is jól hozol, hogy neki jogai vannak, őt nem szabad kritizálni, ... és a sorkatonaság pont erre tanít meg, hogy van egy felettesed akinek igaza van, akkor is ha nem és kurvára megszívod ha visszapofázol.
Most ezen lehet vitatkozni, hogy mennyire jó az ilyen alá-főlé rendelt viszony és hogy mondjuk egy modern munkahely mennyire ilyen, de azért hasznos tudna lenni ha mindenki tudná, hogy neki hol a helye.
Nem a tiszteletlenségről van itt szó van aki a futkosón húzta le még annak idején a másfél évet mert a katonaságnál se bírtak vele
Túl érzékenyek már az öregek, lassúak meg más az életszemlélet
Persze a tiszteletet meg kell nekik adni de jó kérdés ők mit értenek tisztelet alatt
Bár véleményem szerint is 6 hónap kötelező sorkatonaság mindenképp szükséges lenne csak a probléma az, hogy ekkora haderrővel és ennyi és ilyen minőségű fegyverzettel még önvédelemre se képes az MH szokásosan az első világháború óta
Szóval be kéne sorozni újra minden 18 évest, legalább 3-6 hónapra és el kéne kezdeni fegyverkezni a kormánynak, hogy modern fegyvereink legyenek
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!