Olyan ironikus az élet ugye? Írnátok példákat rá? Részletek lent:

Én megértem, hogy nem várhatom el a véletlen szerencsétől, hogy számomra ideális helyzeteket teremtsen, hiszen az ideális helyzetek véletlen létrejöttének matematikailag is csak nagyon pici a valószínűsége. De kb. ugyanilyen pici a valószínűsége annak is, hogy a lehető legrosszabb forgatókönyveket hozza össze a sors, pedig az sajnos sokszor előfordul. Pl. pont a legrosszabbkor találkozok valakivel, mert már beteg, de még nem tudják, és ezért nem kezelik, és ezért rettentő hirtelen haragú, és elviselhetetlen. Előtte is, utána is jobb lett volna, mert vagy még nem lett volna beteg, vagy már kezelték volna. Vagy pont mire megoldódna végre egy évtizedes probléma, rögtön jön helyette egy másik, csak hogy nehogy véletlenül boldog lehessen az ember. Írnátok ti is példákat? Például az is totál ironikus, hogy amikor elválnak a szülők, mikor még kicsi a gyerek, akkor szegény gyerek gyakran az egész gyerekkorán keresztül "végigasszisztálja", ahogy az anyja pasizik, majd mire a gyerek felnő, kirepül, és végre nem asszisztálna már hozzá, addigra anyuka megöregszik, és megállapodik egy állandó pasi mellett. Pont mire már pasizhatna, addigra fejezi be. Vagy az a nagyszülő, aki nem tud elég időt tölteni az unokájával, mert a vejével, vagy a menyével nem jön ki. Ezért csak mikor az meghal, akkor lesz több ideje az unokájára, de ha ez még nem lenne elég ironikus, addigra az meg már pont felnő, és épp szerelmes, és akkor meg már nem a nagyszülőjével akarja tölteni az idejét, bármennyire is hiányzott neki a gyerekkorában (a szerelme meg viszonzatlan marad...). Vagy amikor egy lányt a szigorú, konzervatív szülei nagyon fognak, hogy "vigyázzanak az erkölcseire", nem engedik pasizni, sokáig kimaradni stb., akkor a lány az első komolyabb udvarlójához gyorsan férjhez megy, csak hogy elkerülhessen otthonról, majd rájön, hogy még pasizni akar, hiszen még nem „élte ki” magát. De az hamar kiderül, elválnak, és majd középkorú anyukaként - "természetesen" a gyereke mellett - "pótolja be" a pasizást, amitől a gyerek meg érzelmi sérült lesz, és képtelen lesz társat keresni. Mintha ezzel pontosan az ellenkezőjét „érték volna el” a nő szülei, pedig „jót akartak”. Vagy mondjuk, egy család átmenetileg befogad egy rokont, de pont a legrosszabbkor, mert a gyerekre az rossz hatással van, és mire már jöhetne, mert a gyerek felnő, addigra meg már nem jön... De gondolkodhatunk nagyobb léptékben is: mire az emberiség "eléggé" rájön arra, hogy az életmódjával tönkreteszi a természetet, és saját sírját ássa meg, már rég késő lesz (vagy már most is késő van). És lehet, hogy a technika fejlődése megoldaná a környezetszennyezés problémáját, de mielőtt ezt elérhetné a világ, összeomlik (remélem nem, de szkeptikus vagyok).