Tényleg nagy hiba volt, hogy nem mentem kollégiumba?

Nem tudhatod, és ezen a ponton már felesleges kattognod rajta.

Max annyi a tanulság hogy innentől ragadj meg minden alkalmat, amivel kiléphetsz a komfortzónádból.

Nem mindenkinek való a koli. Én kolis vagyok, nagyon szeretem. Rengeteg barátom és élményem van innen. Itt ismertem meg a páromat is.

De ez én vagyok. Nekem az egyedül élés nem ment volna, nem menne. Magányos lennék. Nekem több testvérem is van, megszoktam, hogy nem vagyok egyedül.

Én kollégista voltam, és tényleg akkoriban pörgött a legjobban a szociális életem. Az tényleg egy olyan hely, hogy még ok sem kell arra, hogy valaki megszólítson, egy idő után a legfélénkebb embernek is hatalmas baráti köre lesz ott.

Viszont ennek az ára is magas: nincs semmi személyes tered, a legtöbb kollégiumban még zuhanyozni sem tudsz egyedül. Ha anyagilag úgy álltam volna, bármikor elcseréltem volna a kollégiumot albérletért, pláne ha egyedül tudtam volna bérelni egy lakást.

Te viszont már ne pörögj ezen, változtatni úgysem tudsz a múlton.

Hát akkor én leszek az ellenpélda :D Én kb. 3 évig voltam kollégista, de nem tudok egy kimondottan pozitív kolis élményt sem megemlíteni és egy barátot sem szereztem onnan, a szociális életem erősen konvergált a nullához. Én mindig ismeretlenekkel laktam együtt (más szak, más kar, más évfolyam) és a legtöbb blokk vagy szobatársammal szinte alig találkoztunk, leginkább csak reggel/este annyira más volt az időbeosztásunk. Egyikükkel sem volt semmi konfliktusunk vagy ilyesmi, de nem is barátkoztunk össze és nem volt olyan sem, hogy mondjuk együtt főztünk volna vagy ilyesmi, csak együtt laktunk. Nálunk a koliban sem voltak közös programok, közösségi terek sem, blokkonként voltak a fürdők és konyhák is tehát még ott sem futottunk össze. Úgyhogy nekem ebből a szempontból nem volt nagy élmény, pedig pont emiatt szerettem volna kolis lenni. Nagyon vártam és nagyot csalódtam végül :D Viszont magával a kollégiumi léttel nem volt gondom, sőt. Én is egykeként nőttem fel, volt saját szobám, nem kellett osztozkodnom semmin senkivel stb., de a koliban egyáltalán nem voltak ebből adódó nehézségeim. Tudtam rendesen aludni, tanulni, pihenni stb. is, szerintem a többség szeretné ha tekintettel lennének rá és így viszonyul a másikhoz is. Persze, attól is függ kikkel laksz együtt.

Szerintem se tulajdoníts ennek nagy jelentőséget, ez van. Ha van rá lehetőséged, akkor jövőre megpróbálhatod a kolit, ha lesznek barátaid is akikkel össze tudsz költözni az még jobb. Próbálj barátkozni, beszélgetni, ismerkedni és majd lesz valahogy.

Ezt nehéz megmondani, pláne ennyi idő után, illetve nagyon sok dologtól is függ pluszban; az összekerülők személyiségétől, a napirendektől, ingerküszöbtől, szokásoktól, szabályoktól, alkalmazkodóképességtől.

Én sem vagyok kolis, hanem naponta buszozok 1-1 órát. Gimiben az voltam, de az ottani tapasztalatok annyira nem voltak túl kellemesek, hogy újra bevállaljam. Néha kicsit elgondolkodom, hogy vajon mennyire lenne másabb a szociális életem, mennyivel lenne több barátom/ismerősöm, de tudom, hogy az alvásom, kipihentség körül lennének gondok. Szak- és csoporttársak sem szoktak túl jókat mesélni (szobatárs hajnalban tanul lámpánál, vagy épp éjjel készülődik, csapkod, valahol épp buli van, vagy kiabálás, szobát kell cserélni meg ilyenek), és alig akad olyan, aki nem cserélt volna legalább 1x szobatársat. Viszont cserébe remek barátságokat tudtak kialakítani, még az introvertáltabbak is.

Szóval egyik sem olyan dolog, aminek csakis előnyei lennének, mérlegelni kell, hogy mi a fontos, és mi az, amit fel lehet adni az adott dologért.