Miért nem érdeklem az embereket?

Sziasztok. Az a problémám, hogy úgy érzem, egyszerűen láthatatlan, érdektelen vagyok. Ha új társaságba megyek, mindig kedves, illedelmes vagyok, de úgy általában is, próbálok kommunikálni (de az a baj, hogy legtöbbször ez se megy). Aztán hirtelen hiába vagyok kedves, segítőkész, nem keltem fel senki érdeklődését. Ha valaki hozzámszól, azt csakis azért teszi, hogy megkérdezze nem láttam-e véletlenül xy-t. És most nem túlzok, szó szerint ez van. Ha valaki körbemosolyog egy társaságban, és elér hozzám a tekintete, azonnal komoly lesz, és lehetvad a mosoly. De mindenkivel így vagyok, mintha valami lepratelep lennék, a lányok körülöttem ölelgetik, csókolják egymást, és én hiába próbálkozok, mintha egy fertő lennék, úgy viszonyulnak hozzám. Örülök, ha visszaköszönnek, a múltkor listát is vezettem róla, mert boldog voltam, hogy 2 hét hiányzás után az egyik osztálytársam azt mondta nekem ,hogy "heló, rég láttunk" (ez gúnyból volt sztem...). A tanárok se tudják a nevem, nem tudnak felszólítani, csak nyekegnek, mint egy kutyának. Minden egyes napom maga a megaláztatás. Nevetek a vicceiken, próbálok bekapcsolódni a beszélgetésekbe, de soha senki nem hallgat meg, mintha láthatatlan lennék, és ugyanakkor egy undorító lepratelep. És ez minden egyes társaságban így van. Nincs kivétel.

Mit tegyek, hogy ez változzon, mi a baj velem? Undorodom magamtól, és egyszerűen úgy érzem mindenkinek csalódás okozom. A legjobban anyukámat sajnálom, hogy ilyen balfsz, bugyuta, szerencsétlen senki a gyereke, bár ő ezt sosem érezteti, neki én vagyok a minden.

Bocsánat, ha hosszúra sikerült, de nagyon köszönöm annak, aki mégis elolvassa. És előre köszönöm a válaszokat is.