Lehetek még teljes értékű tagja régebbi baráti társaságoknak?

Ha konkretizálni akarom, a régi osztálytársaimra gondolok akiket mindig is nagyon szerettem amióta ismerem őket gimiből, és (ahogy a legutóbbi /első/ találkozónkon kivettem) ők is minimum kedvesek, empatikusak irántam, de sose tudtam közel kerülni hozzájuk, ami 100%-ban a saját hibám, ugyanis tizenéves koromban eléggé antiszociális, visszahúzódó plusz kissé igénytelen is voltam, és rettentő önbizalom hiányos mellé. Nem extrém dolgokra kell gondolni, beszélgettem azért másokkal, voltak barátaim, haverjaim, meg azért nem voltam ápolatlan meg ilyesmi, csak simán sokszor elvoltam magamnak és nem "nyomultam" barátkozni. Főleg a lányokkal nem tudtam közeli kapcsolatot kialakítani, ami különösen fáj mert nagyon jó osztályom volt és remek emberek többségében. Aztán egyetemet már nem fejeztem be, több évre kiestem az életből, de most már gyógyulok elég jó ütemben, és a most tavaszi találkozónkon esett le hogy amúgy mennyire rohadtul hiányoznak ők nekem és hogy mennyire elbaltáztam anno hogy nem nyitottam jobban feléjük és nem kerültem be úgymond a baráti körbe, pedig tuti hogyha társasági ember vagyok akkor simán jó barátok lettünk volna sokakkal.

Na és ezen a ponton döntöttem el hogy elég volt, 26 leszek azonnal, 26 évem ment gyakorlatilag a szemétbe, meguntam és úgy döntöttem szeretnék teljes életet élni és nyitott, magabiztos, társasági ember lenni, és ezért aktívan tervezek is tenni, egy ideje sokkal jobban adok magamra, könnyebben barátkozok és lazultam is sokat, persze bőven van még hova fejlődnöm, de én is látom magamon a változást és mások is mondták azóta. Viszont nem tudom hogy akik éveken át zárkózott, önbizalomhiányos, savanyú alaknak ismertek meg, hajlandóak-e ennyi év után, felnőttként adni nekem egy esélyt, sajnos nincsenek jó előérzeteim ezzel kapcsolatban. Lehetséges még "visszakapaszkodni" és megkedveltetni magam a volt osztálytársaimmal, ezáltal pedig nyilván új emberekkel is? Van olyan akinek ilyesmi sikerült? Nagyon jó lenne...