Vajon készüljek fel az ütközetre?
Röviden a lényeg az, hogy hétvégén lesz egy összejövetel, ahol ott lesz egy nő, akivel a kapcsolatom eléggé furcsa. A csaj még anno megtetszett középsuliban, de nem próbálkoztam be, mert nem volt alkalmas a szitu, eléggé nyomi voltam a középsuliban, de aztán amúgy is kiábrándultam belőle, mert megtudta, hogy tetszik nekem, és utána elég durva kavarásokat nyomott le ő, és a barátnői. Megutáltam, mert ment a feszkó, egy bulira nem tudtam elmenni, ami után ne lett volna balhé. Hol az apja akart nekem jönni, hol az egyik aktuális "barátja".
Eljött az egyetem, és elkerültem a csajt tavaly nyárig. Tavaly nyáron egy helyen zajlott le a diákmunkánk, egy helyen is laktunk, több emberrel együtt. Ezen emberek között kialakult egy társaság, akikkel majd találkozni fogok a hétvégén, de egy gyerekkori barátom is van köztük, tehát már akkor is adott volt, hogy itt majd kialakul egy jó kis brigád.
A probléma az volt, hogy ez a nő nem hagyott békén. Állandóan kötekedett velem, semmi sem tetszett neki, amit csináltam, de az is igaz, hogy nem is neki csináltam semmit. Undok módon viselkedett, de csak velem. Mindenki mással udvarias, kedves meg már nyájas volt szinte. Játszotta a kedves vidéki lányt. Egyszer berúgtunk ott nyáron, akkor meg ölelgetett egész este, meg táncolt velem, nem tudtam levakarni magamról.
Aztán ott van egy másik része a sztorinak, ami az, hogy például lájkolja az új profilképemet facen vagy instán, meg szívecskéket küld, ha valamit kirakok történetbe.
A hétvégén ott lesz ő is. Persze lehetne az is, hogy nem megyek el, de viszont a többiekkel akarok találkozni.
Hihetetlen ez a kettőség. 🤣
Vajon mit akar? Miért ilyen őrült?
Ja, egyik barátomat kérdezte is, hogy én megyek e majd a bulira, és mondta neki, hogy igen, arra meg elégedetten reagált, mondta, hogy már várja, hogy láthasson, és szívhassa a vérem. Haverom ezt viccesen fogja fel, meg azt mondja ne vegyem komolyan, ne feszüljek be.
Brutális. 😀
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!