Miért ilyen velem az élet?

Sziasztok! :)

17 éves, fiatal srác vagyok. Biszexuálisnak érzem magam, de viszont a fiúkhoz jobban húzódom. Milyen az életem? A legkisebb jónak is örülök. Szép napsütéses nap, nevetés, egy tábla csoki hazafelé. Viszont az életem tartogat rosszakat is: A szüleim eléggé kevés fizetést kapnak, de azt kiemelem hogy mindent megkapok amit szeretnék, és nem vagyok nagyravágyó. Ennivaló, fedél a fejem felett megvan amiért roppant hálás vagyok, viszont nem engedhetek meg magamnak azért mindent, ami helyes is viszont vannak hátulütői. Sokkal öregebbnek tippelnek a gondolkodási módom szerint, mindenkivel kedves vagyok, sosem bántok senkit. Viszont nagyon kevés barátom van, kapcsolatom még sosem volt, amit nagyon szeretnék már. Főleg először fiúval szeretném az elsőt, tudjátok mit :) Persze, csak kapcsolatban. Körülöttem, mint tiniként tapasztalom hogy teli van az ország fiatalokkal akik nem raktak le semmit az asztalra, csak flegmák is édesapukájuk a fenekük alá nyomott egy autót, már is a legnépszerűbbek és a többi tinédzser birkaként kezdi követni. Az ilyen srácok sokkal könnyebben ismerkednek egymással, előfordul hogy barátokból lesznek partnerek vagy szeretők. Szóval, ők sokkal könnyebben ismerkednek. Nem tagadom, irigylem az ilyen fiatalokat viszont szeretném hogy egyszer én is megengedhessem magamnak azt az életkörülményt ami nekem jó. Nem hiszem hogy elszállnék magamtól, nem olyan nevelést kaptam. Kitűnő tanuló vagyok, Egyetemet nem engedhetek meg magamnak, ezért is alig várom hogy jó munkám legyen hogy olyan életet teremtsek magamnak, amiben teljesen boldog vagyok az oldalamon egy szerető társsal. Miért van az hogy akinek van pénze, hírnevet, csomó ismerőst, és szinte bármit elérhet? És akinek nincs pénze, és nem küzdi fel magát az csak egy senki marad? Én szeretnék küzdeni, felküzdeni magamat csak nem tudom merre az irány?