Mi a baj velem, miért nem kedvelnek?

Szóval most szeptemberben kerültem az új osztályba, új suliba. Az első héten nagyon jóban lettem a legjobb barátnőmmel, nagyon sokat nevetünk, mindenki kérdezi, hogy hogy lettünk ilyen jóban, ismertük-e egymást korábban(nem). Viszont teljesen ellentétek vagyunk. A legszembetűnőbb az az, hogy ő 156cm én pedig 180. Én nőiesebben öltözködök, míg ő annyira nem. Rajta persze jól állnak a bővebb cuccok is, mert alacsony, rám inkább csak a szűkebb ruhák jók. Neki rövid a haja, göndör/hullámos, nekem hosszú, egyenes.

Ez egy kis ismertető volt, hogy el tudjatok képzelni.

Én egyébként nehezebben tudok megnyílni, nem tudok egyből mindenféléről beszélni, kell egy kis idő amíg feloldódok. Viszont próbálok nyíltabb lenni, beszélgetni azokkal, akik veszik a fáradságot és rámnéznek, nem pedig el mellettem mintha ott sem lennék. Pedig sajnos azt tapasztalom hogy szinte senki nem szeretne velem beszélni. Hiába szólok hozzá valakihez, meg sem hallja, vagy csak hümmög, annyi se. Én pedig olyankor elhallgatok, és sírni tudnék, hogy miért néznek semminek az osztálytársaim, miért nem próbálnak megismerni, mikor én pedig szeretném őket. Ellenben ha a barátnőm szól hozzá valakihez azt egyből meghallják, válaszolnak neki, nevetnek, én pedig olyankor eléggé el tudok keseredni. Vagy amikor beszélek valakivel, kérdezek valamit, és ő a barátnőmnek beszél, nem nekem, nem is rám néz, hanem rá. Én próbálok közbeszólni, véleményt mondani, vagy valami, hogy ne zárjanak ki teljesen, de nem megy. Úgy érzem nem segít semmi, és egyszerűen nem látnak engem szívesen. Nem tudom mit csináltam, hogy ezt kapom, de elég rosszul esik. És amiben biztos vagyok hogy a többségnek az az ítélése hogy túl magas vagyok és nem fognak rám felnézni és úgy beszélgetni velem hanem inkább leszarnak és beszélgetnek a normális, alacsony lányokkal, mert az a normális, az az elfogadott, az a cuki, rám pedig essen szikla. Bocsánat minden alacsonytól, de nagyon sok mindenkinél tapasztalom hogy már eleve a magasságból ítélnek, pedig baromira nem tehetek róla hogy ilyen vagyok.

Visszatérve, azt tudni kell, hogy én tényleg nagyon szeretem a legjobb barátnőmet, és semmi bajom vele, tudom hogy ő is ugyanúgy legjobb barátjának tart, és nagyon jól elvagyunk, már ezalatt a 3 hónap alatt is mintha évek óta ismernénk egymást, de ezek mellett a dolgok mellett nem tudok elmenni, már szinte meg sem szólalok mert velem úgysem akar senki beszélni, csak vele. Illetve még ott van az, hogy én táncolok már 8 éve, és akkor az elsősavatós táncban beraktak leghátra szélre, ahol abszolút nem látszok, mert magas vagyok. Csak ezért. Már kedvem sincs hozzátenni dolgokat a tánchoz, mert én úgysem csinálok semmi érdekeset, csak ott hátul álldogálok, míg az alacsony lányok elöl mindenféle szóló mozdulatot csinálnak. Mert ők a szépek, a jók.

És elnézést hogy ennyit írtam, csak már ki kellett adnom magamból, és szeretném megkérdezni, hogy mit tegyek? Hogy fogadtassam el magam így a többiekkel? Hogy beszélgessek úgy velük ha ők rám sem néznek?

Köszönöm előre a válaszokat!

(annyit hozzátennék, hogy nekem semmi bajom azzal, ha valaki alacsony, nem ezért írtam, hanem mert ezek szerint elég sok embernek viszont az baj hogyha valaki magas)