Akik a Kádár-korszakban, és a rendszerváltáskor voltak fiatalok, mesélnétek történeteket, hogy milyen volt akkor személyesen Nektek, illetve a környezetetek milyen volt?

És távirányító sem volt a tévén... Maddonna meeg Modern Talking volt a menő, az Alphaville-re és a Wham!-re lassúztunk a nyolcadikos farsangon, de még csak egy ártatlan puszi sem csattant el... Az iskolaköpeny még kötelelző volt, de csak csengetés előtt rángattuk magunkra. Azok a jó kis oroszórák Olga nénivel! :-):-( Aztán a pár műholdas adó, Dallas, Knight Rider (ein Mann, ein Auto...), Klinika, A boldog család... stb. sorozatok. A Balaton tele a volt NDK-sokkal, ott találkoztak a családok.

Úúúú, mennyit tudnék még írni!

70-ben születtem.

Gyári melók: ha nem sikerült teljesíteni a tervet, levitték a mennyiséget és mindjárt 150%-os túlteljesítes volt.

Az alkeszek simán ihattak munkaidőben. Rengeteg bújtatott, tedd-ide, vidd-oda semmirekellő munkakör volt.

Be kellett lépni a pártba, mert kicsináltak.

A sok proli a Balatonon pihenhette ki a fáradalmait szakszervezeti üdülőkben.

Olcsó lakáshoz jutás.

Autó, telefon csak az elvtársaknak és csókosaiknak.

Banán, téli szalámi, gyulai kolbász csak pult alól spanoknak.

Farmer, kvarcóra, zsebszámológép, walkman becsempészve csókosoktól.

Keresztelő sutyiban a falvakban.

A legbutább, legaljább talpnyalók vezető poziciókban.

Kötelező orosz nyelv. Az itt állomásozó ruszkik bűze.

Az itt állomásozó ruszki katona összejött az orosz tanárnővel és gépfegyverrel az oldalán beült a gyerekek közé orosz órára. A vérkomcsi igazgató mindezt szó nélkül tűrte. A gyerekek meg sírva mentek haza.

Kötelező sorkatonaság, ahol bármikor megölhették a gyerekedet öngyilkosságként beállítva.

A komtexen keresztül az ország lerablása.

Aki nem így látta, a nagy egyenlősdiben, az maga is közel ült a húsosfazékhoz.

1973-as vagyok, a kamszkorom épp a rendszerváltásig tarott.

Kétféle rendszerkritikáról hallottam gyerekként akkoriban a 80-as években élve.

* Az egyiket főleg egyes felnőttektől a családban, ami kb. olyan volt,amit ma rendszerkritikának nevezhetünk. A szocializmus valamiféle rendszerszerű bírálata, más országok gyakolatával való szembeállítása. Mindezt persze igen szűk körben, leginkább csak személyesen elmondva.

* Megéltem egy másik fajta rendszerkritikát is, ezt inkább gyerekektől, vagis saját osztáytársaimtól, osztályközösségen, kortárscsoportokon belül. Nagyon-nagyon ritkán felnőttekről is talán.

Attól vitatkoztunk gyerekként, hogy mi ha mi lennénk az ország vezetői, milyen fajta ,,igazi kommunizmust'' építenénk. Szinte cersenyt vitatkoztunk erről rendszeresen. Kissé leginkább a nyugati értelemben szélsőbalosnak számító, vagy inkább utópikus elképzelések, amikről leginkább scifikben lehet olvasni, meg ilyen kora újkori meg felvilágosodás kori utópiákban, csak mi persze ilyen gyerek szinten űztük inkább.

Voltam 3 nyaraláson is az NDK-ban. A látottakkal kapcsolatban igen ambivalens emlékeim vannal Egyrészt tudtam persze a felnőttektől arról, hogy sok felnőtt szerint ez a rendszer valahogy meg fog bukni, vagy legalábbis elnyomó jellegű. Másrészt viszont ösztönösen is összehasonlítottam az NDK-rendszert a nyomor és a szegénység Nyugaton látott, vagy Magyaroszágon helyenként látott formáival. Tudom, hogy részben utopikusan álmodoztam is az NDK rendszerről:

- Hú, ezek még tisztább fajta kommunizmust építenek, mint mi, mi lenne, ha akárcsak véletlenül is, de valahogy rájönnének az ,,,igazi kommunizmus'' titkára, és meg lenne a kulcs egy tökéletes jövőbeli társadalom felépítéséhez!

Megpróbálom koronologikusan is elésorolni a gyerekkori hozzáállásom változásait annak dinamikájában:

- 1985-ben 12 éves gyerekként egészében véve még elvászthatatlan volt személyes egyéni vágyaimtól az, ahogy láttam a világot.

- 1987 körül már inkább polarizáltabban, ambivalensen álltam hozzá: egyszerre volt bennem egy lázadás szerű dolog is, meg ezzel ellentétesen egy utópia-szerű rajongás is.

- 1988-ban alapvetően örültem, és abban hittem, hogy most tényleg meg lesz oldva egy igazi kommunizmus felépítése.

- 1989-ben hatalmas csalódás volt, ahogy mutatták, hogy az első tömeges hajléktalanná vált embereket csak úgy szórják ki az utcára.

- 1990-ben végleg megundorodtam az új rendszertől, érzelmileg teljesen leváltam róla, sosem tanultam meg azonosulni vele. A mélyszegénység létét súlyos háborús válságként láttam, allambiztonségi és ideológiai szempontból képtelen voltam felfogni, és nem értettem, miért is nem számolják fel valamiféle régi NDK-s stílusban (tömeges házgyártás, lakáskiutalások, szövetkezetek, stb.)

Feloldást ma sem tudok mondani, alapvetően a mélyszegénység, hajéktalanság, gettőszegénység megjelenését végzetes hibának tartom ma is, ami mellesleg gazdaásglag is hiba volt, leginkább egyfajta ,,adósságot'' jelent, ami közvetve, nem anyagi formában, hanem a társadalom kettészakítása formájában tartja markában az országot. Ma sem fogom fel a világot gyökeresen másképp, mint ahogy gyerekként akkoriban és főleg az NDK-ban megszoktam: a társadalom nem más, mint egy gigantikus ,,csővezeték'', amiben adott mennységű folyafék kering. Ha valahol szegéység van, hát majd akkor azokat a dolgokat államilag megtermeltetjük, szétosztjuk, és akkor majd jó lesz. Szegényeket utcára nem dobunk, mert attól még a probléma nem tűnik el, legfeljebb szétszóródik az élet színterein. Mint egy gigantikus csővezeték: ha hiányzik adott mennyiségű víz, azt pótolni kell, mert a meglevő vízmennyiség ide-oda öntögetésével az meg nem oldódik. Régi NDK-s stílusú lakásépítések kellenének, a szegények között átadandó lakások, és egyszerű TSZ-szerű helyi falusi közösségek, amibe be tudnak kapaszkodni. Stb. Nagyon sokat ma sem tudok a társadalomról, de a legfőbb bajnak ilyenekt érzek, mint a lakhatási szegénység, gettók, családon belüli erőszak terjedése a legleszakadtabb gettókba szorult emberek közt. Ma sem tudok másképp, mint valamiféle kommunista utópiában gondolkodni, ezt szoktam meg és nekem ez a természetes.