Ti mit gondoltok, a rendszerváltás előtt, a Kádár rendszerben könnyebb volt társat találni mint most?

Nem a rendszer miatt volt könnyebb (és szerintem nem feltétlenül jobb, egyszerűen csak más), hanem azért, mert régen másképp viszonyultak egymáshoz az emberek. Nagyapámnak nem volt ott a zsebében az okostelefon, hogy egyetlen gombnyomással elérhető legyen számára a világ összes nője a pápua új guineaitól kezdve a grönlandiig, hanem ott volt a faluban Böske, akinél a világon sok szebb nő létezett és nem volt hajlandó sz#pni sem, de tudott főzni, tisztességesen eljárt a templomba, sosem vette szájára a falu, úgyhogy pontosan jó volt feleségnek. Ma már bőven elég annyi is, hogy nem szeretek sz#pni ahhoz, hogy valaki akár ismeretlenül, a millió pozitív tulajdonságom ellenére is elküldjön a pitsába és lapozgassa tovább a tindert nálam szebb, jobb, okosabb nőt keresve.

Másrészt régen voltak emberi kapcsolatok. Beszélgettek egymással a szomszédok, az egy településen élők, a munkatársak nem emailt írtak egymásnak, hanem telefonáltak vagy szemelyesen beszéltek. A szórakozást nem az egyedül üldögélés és számítógépes játékok jelentették, hanem a barátok, házibulik, társas elfoglaltságok. Sokkal kevesebb a bizonytalanság és könnyebb eldönteni, hogy tetszik-e valaki és szeretnél-e tőle bármit is, ha már valaha beszéltél vele, legalább hírből ismered, mintha még sosem találkoztatok volna, csak rád írna valamelyik közösségi oldalon, hogy "szép vagy, ismizünk?".

Könnyebb,de ettől még nem voltak boldogabbak.

Sokan olyannal élték le az életüket,akivel nem kellett volna.

Azért ne legyen inkább párja valakinek,hogy csak legyen valaki.

És igen,legyen egy mérce,szint,ami alá nem megy az ember.

Nehogy elhidd. Undorító volt az is (tudom, benne éltem, 1966-os vagyok). Ugye 22 évesen már vénlány, nem is kérdés. 18-20 között sorban mentek férjhez a kolleganőim. Ami vicces volt, hogy kb. két évig láttam az arcukon azt az eufóriát, utána már csak megkeseredett, beletörődött fiatal nőket láttam (többségében, mert nyilván volt kivétel). Akkoriban (80-as évek vége) már a válás is sok volt amúgy.

Amennyivel "könnyebb" volt talán, hogy akkor az átlagos összeállt az átlagossal, nemigen "választottak maguk fölé".

Én (nem akarom magam fényezni), átlagnál csinosabb, stílusosabb, komolyabb és műveltebb lány voltam. Nekem nagyon nehéz volt. Főleg munkahelyen, az irodában is, hányszor megkaptam, hogy válogatós p..icsa vagyok (csak mert nekem nem felelt meg a céges sofőr fia pl, aki néha bejött az irodába, és odajött beszélgetni). Én mondjuk kivártam, 27 évesen találtam meg a páromat, 29 évesen lettem a felesége, de borzasztó volt addig mindig a nyílt vagy burkolt célozgatások között lenni (főleg munkahelyen). És akkor még ugye nem volt elfogadott az 50 éves Marika nénit elküldeni a p....ba, hogy mi köze hozzá, végig kellett hallgatnom, hogy soha nem lesz senkim, mert válogatok.

Szerintem az átlagosaknak lehet, hogy jobb volt akkor. Könnyebben talált. (Megjegyzem, irodista kolleganőim is tán egy kivétellel fizikai dolgozó pasikhoz mentek feleségül.) Aki viszont azért felette volt, tanultabb volt, nem csak az számított hogy ne legyen egyedül, annak még szarabb volt, mint most, mert volt egy nagy társadalmi nyomás is.

Ezerszer jobb most, örülök, hogy a lányom most fiatal:)