Mit gondoltok egy egy anorexiásról ha...?

Azt hogy betegség.

Kezeltetni lehet, nem tehet róla.

Semmit

Semmit

Még inkább semmit

Semmit

Semmit

Én nem voltam az. A gyerekorvos mondta anyáméknak, hogy anorexiás. Ez hét éve volt, azóta apám BOLONDNAK hord el, mimden miatt... Mert egyszer valaki azt mondta anorexiás vagyok, ezért "bolond" vagyok, akivel úgy bánhat, mint a kutyával. Nem voltam az. De apuci egy 16 éves lányt emiatt az egy mondat miatt, hónapokig alázott, de ez feljogosította, hogy mai napig, pofa be, mert "megbolondultam". Többször volt, hogy lefogott és elkábított anyámnak felírt gyógyszerekkel, majd hónapokig tudtom nélkül mérgeztek, mert rájöttek, hogy magamtól nem veszem be...

Majd mikor évekkel később rákérdeztem, miért csinálták, "mert megbolondultál piszok".

Megjegyzem, nem voltam az. De ha az is lettem volna, sem ez a megoldás. De mai nalig úgy érzi, emiatt alázhat, bolondozhat, és a tulajdona vagyok. 20 évesen, mert nem lett meg egy vizsgám, kitalálta, megint megbolondultam, szarrá alázott, meg "be kell adni megint, majd ő tudja, mit kell nekem adni".

Annyi értelme volt, hogy utána bármikor rosszul voltam, megkaptam, hogy "bolond vagyok", egy szavam sem lehetett...

Ha valaki esetleg, mégis az, nem ezt kell vele, hogy "bolond", aztán a szavaival élve, "kicsinálom". Mert egyszer valaki, akár rosszindulatból (meggyőződésem), vagy éppen tényleg ezt hitte, azt mondja, hogy anorexiás. Ezért egy életre bnáthatja, de ezt felnóttként is hiába mondom, azóta is joga van, úgy bánni velem, mint egy kutyával, mert "bolond" vagyok. Megjegyzem semmi bajom, apám 170/110 kg, alkoholista és cuklrbeteg, 4 fajta gyógyszert szed, arra iszik. De én bolond vagyok, mert alkatilag nem vagyok kövér.

Nem kitalálom. De máig nem értem, engem szerintem utálnak a szüleim, főleg apám... Ekkora szörnyegeteg...

A magam részéről olvastam az anorexia nervosáról, így ennek szellemében gondolkodnék. Teljesen mindegy, ki az illető, ugyanazt gondolom.

Az anorexia nervosa egy pszichés eredetű betegség, ami kihat az étrendre és persze a gondolkodásmódra. Akiről tudom, hogy anorexiás, arról erősen feltételezem, hogy méregeti magát, kényszeresen hasonlítgatja magát másokhoz és azt is, hogy sérült az énképe.

Egyebek mellett leginkább arra gyanakodnék, hogy az illetőnek van egyéb mentális problémája (depresszió, szociális fóbia stb.)

De az anorexiája ellenére emberileg nem tartom őt kevesebbnek!

#5 Magam sem tudom... Az iskola miatt. 18 évesen ott voltam érettségivel, semmi segítségem nem volt, nulla forintom és erőltettké az iskolát, kvázi kényszerítettek. Utána már verni is kezdtek az egyetem miatt. Volt, olyan, hogy meg akart apám ölni, anyám meg a hajamat tépkedte, hogy merek sírni, mert "ordibálsz nyuszó apáddal, nem csináltunk semmit, te képzeled be, te támadtál apádra". Utána meg érzelmileg zsarol, hogy "mindent megtettünk érted, hálatlan, nem akarsz velünk élni, mindog kiabálsz velünk". Soha nem kiabálok velük stb. Ezredszerre is kedves vagyok, de minek, kb. egy normális szavuk sincs hozzám...

Mindig az a mondat ugrik be, miután közölte a gyerekorvos, hogy anorexiás vagyok, apám erre: "ennek már mindegy, nincs benne élet, ez bolond, a másik gyereket mentsük meg, vele lesz, ami lesz, Péternek meghalt a lánya (tóba fulladt), mégis túlélte, ezzel már nem kell foglalkozni, csak a másikkal". Ez volt 2013. novembere.

Oldalakat tudok írni, előtte sem volt habostorta az életem, de miután az a k...rva kiszólta, hogy anorexiás vagyok, eldurvult. De ha szerettek volna, szeretnének, nem csinálják ezt. Persze én vagyok a bolond... Egyébként azt nem tudom, hogyan nem öltem meg már magam, mert ezt nem lehet bírni... Meg, hogy ő diplomás, neked mid van taknyos, ő (gyerekorvos) tudja jobban, hogy bolond vagy-e ... 16 évesen hogyan legyen diplomám, meg akkor megtehet mindent. Egyébként meg nem is a gyerekorvos volt hibás egymaga, hanem ők. Ha azt mondja, dobjanak a kútba, ezek megteszik, mert a diplomás gyerekorvos azt mondja...

Esküszöm, hogy igaz. Meg ha valaki anorexiás lenne, a családjának talán mellette kellene lennie.

Nekem volt anorexiás tanítványom (óraadó voltam a sulijukban), ő akkor - 12 évesen - már egyszer megjárta a kórházat.

Végtelenül értelmes, szép, intelligens lány volt, aki nyíltan beszélt a betegségéről. Azt mondta, ez "testképzavar". Tisztában volt vele, hogy lelki eredetű nála, mert korábban valaki azt mondta rá, hogy kövér... Azt mondta, már meggyógyult. Ennek ellenére hónapokra visszakerült a kórházba (pszichiátriára), mert megint elkezdett nem enni.

Aztán már nem tanítottam, de mikor érdeklődtem felőle, megtudtam, hogy újra bekerült, és már ott tartott, hogy elkezdett tönkremenni fiatal, fejlődő szervezete, a bevitt táplálék nem akart felszívódni. Ördögi kör. Nem tudtam rajta segíteni, pedig nagyon akartam, a szüleivel is beszéltem. Remélem, jobban van azóta.

Szóval azt gondolom az anorexiásokról, hogy bizony, betegek. Először csak mentálisan, de sajnos gyorsan jönnek a testi bajok is.

Szívből sajnálom őket!