Csak én nem parázok rá a párkapcsolat témára?

38F vagyok, én sem parázok rá, minek?

Én sosem stresszeltem magam, amikor nem volt pasim, szuperjól éreztem magam szingliként. Nem is basztatott senki. Egyrészt gondolom látták, hogy nincs semmilyen hiány az életemben, szaxpajtim mindig is volt, és amikor úgy éreztem, hogy jöhetne egy kapcsolat, akkor mindig jött is. Ha valaki mégis nekiállt mondani, hogy kéne egy társ, szépen leállítottam.

Átérzem. Például múltkor jött mamám (akit alig látok évente), adott apámnak egy üveg pálinkát, és azt mondta, hogy csak akkor bonthatja meg, ha bemutatom az első barátom. Ja, és az összes unokatestvéremet megkérdezte, hogy van-e barát/barátnő, aztán büszkén mondogatta nekem, hogy képzeljem, már xy-nak is van. Kösz, de ebből nem kérek, nem is értem, hogy mi köze van hozzá, amikor néha még azt is elfelejti, hogy hány éves vagyok. A szüleim mégbetegebb dolgokkal dobálóznak, de ezt inkább nem írom le. Nem akarok feszültséget generálni azzal, hogy megmondjam, hogy aszexuális vagyok, és bár ettől lehet kapcsolatom, sosem próbáltam keresni, és valószínűleg nem is fogok. :D Vannak sokkal fontosabb dolgok az életemben nekem is, bár érzem a nyomást, sokszor érzem úgy, hogy nem leszek boldog, valami baj van velem, stb.

Oh értem. :) Mondjuk a mai világban már tényleg kell idő, hogy a helyére kerüljön az ember.

Én sem stresszelek rajta, tudom, hogy nem szeretnék párkapcsolatot, mert egyszerűen nincs rá szükségem, már életcéljaim vannak. Család, rokonság beletörődött, nem nyaggatnak vele.