Szerintetek is igazságtalan, hogy mondjuk 40 éves kor után az élet sokkal kevésbé élvezhető?

60 múltam, pont most vettem egy sport Mercit.

Tényleg szar az élet 40 után...

Tényleg szar az élet 40 után.

Főleg amikor narkós cigányok agyonvernek 2000 forintért 65 évesen.

Meghülyülsz, megsüketülsz, megvakulsz...

Boldog öregkor b.aszdmeg...

Negyven után jön el a legszebb férfikor a lányok terén.

Az a korosztály akik nem álltak szóba velem annak idején, most meg -szinte- nem tudom levakarni őket magamról, hogy mostanra elértem ezt-azt ami igen jól látható.

(A legkisebb kérkedés nélkül is.)

Teljesen igazad van.

Valóban csak felfogás kérdése az összes életen át tartó trauma.

# 3/6      ma 21:47

Nekem 35-től indult be.

A Gyakoris hazudozó barmokkal ellentétben, én nem lettem multimilliomos 12 évesen, Apple mérnökként, így tanulnom, majd dolgoznom kellett.

35-től jutottam el oda, hogy ÉLJEK.

Kocsi, motor, fegyver, nők (15-55), utazás, nyugalom.

Sokra mész a fiatalsággal, ha csóró vagy.

Szerintem annak, aki jól szervezi az életét és úgymond megdolgozik érte, az élet 40 felett is csodálatos.

Életemben akkor voltam a legboldogabb, mikor megkaptam az utolsó diplomámat is és egyúttal a belépőt teljes állásban egy olyan munkahelyre, amiről mindig is álmodtam. Lehet, hogy előtte többet buliztam, mint munka mellett, de olcsó bort ittam, lepukkadt kis szobában éltem, zacskós levest ettem és mindenből az olcsóbbat vettem. Hát nem a fiatal, egészséges és gyönyörű hamvas korai húszas éveim voltak életem fénypontja, főleg, hogy folyamatosan stresszeltem magam a munkával párhuzamosan folytatott tanulmányaim és a sufniedzéseim miatt... Szóval nem, én egyáltalán nem érzem úgy, hogy szar lesz 40 évesen, mert 30 felé kezdtem el azt érezni, hogy élek és látok a világból valamit, hogy jól élek és minőségi dolgokra is van pénzem.

Nem akarok újra fiatal lenni, akkor sem, ha még az vagyok (szerintem). Összeszorul a gyomrom, ahogy arra gondolok, hogy egy napon anyám otthonában ébredek a 9 négyzetméteres szobámban vagy a szarul szigetelt albérleti szobámban, ahol negyedmagammal élek és mindenki bszik elmosogatni és az eldobható borotváit eltüntetni a kád széléről. Hogy hajnalig kell tanulnom a szigorlatomra, hogy utána levizsgázzak és mehessek gyenge gyakornoki bérért dolgozni, amiből épphogy tudok állni mindent és esetleg tudok venni egy használt farmert meg a kínaiban 2000-ért egy cipőt. Hogy csomó, a korlátait nem ismerő és az ablakmosót jóformán prémiumkoktélként kezelő emberrel együtt pogózzunk a nagyteremben, majd egy "élni akarok" felfogású, de kétségkívül dögös sráccal smárolva kimenekíteni magam a rám ácsingózó szűzbajszos srácok közül, akinek a fele másnapra úgyis elterjeszti, hogy milyen ringyó vagyok, mert nem lelkiztem velük részegen. Aztán tolni egy prémium 500 forintos üveges bort vbk helyett, 200 forintos pizzaszelettel. Majd zsongó fejjel felkelni a bolyhos ágytakarójú, idegen öblítő szagú ágyamban alkoholos szájszaggal, kimosni magam a másnaposságból és nekiállni a projektmunkámnak, hogy le tudjam adni két másik zh mellett... Meg néha edzeni próbálni úgy, hogy a lakótársaid ne nézzenek hülyének azért, mert a szobádban egyedül nyögsz felülés közben a retkes padlószőnyegen, amit a tulaj nem enged felszedni.

Jesszusom, mennyire kinőttem ebből. Szomorú, ha valakinek ez az élet.

Nyilván fizikailag és/vagy mentálisan is leépülsz de messze nem mindegy, milyen szinten.

Rendszeresen teljesítménytúrázom, ismerősi körömben 40-60 évesek vannak akik napi szinten sportolnak s túráznak. De vannak 70-80 évesek is akik simán lenyomnak évente 100+ túrát 20-30 km hosszúakat, vagy akár többet is.

Vagy sokan tanulnak, oktatnak, dolgoznak ezerrel.

Az a baj, hogy sokak leragadnak ott, hogy "fiatalkor = bulizás" nem építik jól fel az életüket és a felnőtt koruk is csak a gürizést meg otthon tv előtt döglést jelenti.

40 környékére kellene beérjen a "munka gyümölcse", megvan a lakás, kocsi, a gyerek sem csinál már a gatyájába és lehet menni világot látni, kikapcsolódni, pihenni is akár. Vagy élni a hobbinak, új dolgoknak.