Tanárok! Ha egy diákotok többet érez irántatok azt ti hogyan kezelitek?

Egyetemen tanítok(tanszéki mérnök), diákokkal kb egykorú vagyok, legalábbis egy korosztály így nekem ez kicsit más.

Ha szingli vagyok és nekem is tetszik akkor hajrá, ha nem akkor nem. De még nem fordult elő ilyen

Ezek a dolgok nagyon összetettek. Van benne egy törvényszerűség is, hiszen ha adott egy fiatal tanár, legyen férfi vagy nő, aki kamaszok közt dolgozik, akkor ez a kérdés mindig is ott lesz. Klasszikus téma. A szexuális oldala vitán felül elítélendő. A tanárnak értelem szerűen nem szabad tennie soha semmit. Etikátlan, erkölcstelen, szakmaiatlan, és egy kamasz lelki fejlődésére káros. A beleegyezési korhatárról meg ilyenekről most ne beszéljünk.

A gond akkor van, ha egy ilyen kapcsolat mély érzelmi oldalát is alapul vesszük, márpedig ez a lényeg. Ezek nem egyik pillanatról a másikra lesznek, hanem kialakulnak. Nem tanórán, ha csak tanóra van, akkor ilyesmi nincs, hanem utána, pl. korepen, ahol a formális keret szétesik, és nem tanár-diák hanem ember-ember kapcsolat alakul ki. A tanár és a diák ott ismeri meg a másikat, sok diák mesél el otthoni dolgokat, lelki fájdalmat, és a másik emberben talál valakit, aki fontos lesz neki. Az a másik ember ha ezeket elfogadja, kialakulhat egy nagyon gyengéd kapcsolat, aminek alapja a bizalom, őszinteség. A szerelem is ilyen dolgokon alapszik az esetek többségében. Amíg nem nyúlnak egymáshoz, ez egy nagyon szép dolog, hiszen a diák már nem csak az iskoláért és önmagáért tanul, hanem a tanáráért. A tanár pedig a diákjáért tesz meg mindent szakmailag és emberileg. Kölcsönösség, és bizalom és tisztelet, és szeretet köti össze őket. Tisztára mint egy párkapcsolat.

Vannak történetek, ahol működött tanár-diák kapcsolat, volt már erre példa, és lesz is ilyen. De ehhez sok idő kell. A két félnek ki kell tartania egymás mellett, míg eljön az pillanat, mikor a társadalom nem ítéli el őket. A kamaszok többségére jellemző, hogy nem kitartóak. Az élethelyzetük sokat változik, és az az ember, akit a tanárban láttak, egyre elhalványul és érdektelenné válik. Ha már nincs vele a kamasz összezárva, nincs rá szüksége, akkor el is fogja felejteni. Ez normális, mert a kamaszok érzelmileg még nem stabilak. Abba se menjünk bele, hogy ma a felnőttek sem sokkal jobbak. Erről külön is lehetne beszélgetni. A kamasz a kortársai közt minden bizonnyal talál majd valakit, aki jobb a tanáránál. A kapcsolat nagyon veszélyes, mert nincs kegyetlenebb a kamaszoknál, akik bár éreznek, az érzéseik súlyával zömében nincsenek tisztában. Egy felnőtt már igen. Ha a tanár viszonozza, elképesztően nagyot csalódik, hiszen kitart évekig az érzés mellett, egy fiatal ember mellett, akiben hisz, akit ő is megszeretett, és örül azoknak az érzéseknek, amit egy kamasztól kap. Ifjú fejjel gondolkodva a maga módján őszinték is azok az érzések, de ahogy a kamasz felnő, meggondolja magát. Évek telnek el. A kamasz érzelmileg valószínűleg nem sérül, hiszen kapott egy embert, aki szerette, akire támaszkodhatott, akiben megbízhatott, aki próbálta a helyes úton tartani. De a felnőtt igen. A tanár marad egyedül, nem a kamasz.

Mindez nem igaz akkor, ha a dolog szexuális síkra terelődik, ha a tanár a diákjában ezt látja, akkor a fentieket felejtsük el, mert nem helyénvaló.

Tanárnak lenni egy szerep. Valaki jól el tudja játszani, van a ki nem. A szerep mögött is ember van, aki baromira nem tökéletes. A társdalom várja el, hogy azok legyenek.

Ha egy tanár tudja, hogy egy diákja többet érez, nem szabad vele foglalkozni. Ha túl közel kerülnek egymáshoz érzelmileg, a tanárnak fog jobban fájni, mert veszítenivalója csak neki van. Emberileg is és szakmailag is túl sok. Gyakorlatilag egy életet törhet ketté. És nem a kamaszét.

Ezért nem szabad soha viszonozni. Akkor se, ha amúgy vannak vagy lehetenek ebből szép történetek. Hideg fejjel le kell rázni a diákot. Ez a helyes.

#5

Viszony remélhetőleg sehogy. A szerelem kérdése más. Minden embernél és minden helyzetben eltérő ez az érzés. A diákok, ha nehézségekkel küzdenek, érzékenyebbek. A tanár a munkájából adódóan figyeli a diákokat, mert nem csak oktat hanem nevel is. Ehhez kell, hogy emberileg is lássa a diákot. A helyes reakció probléma esetén a jelzés a gyermekvédelmisnek, és onnan megy hivatalosan az ügy. Ha egy tanár nem ezt teszi, hanem megpróbál segíteni, akkor átlépi a kompetenciahatárokat. Nehéz döntés, mert ha a tanár kilép a szerepéből, és emberileg a diák mellé áll, kialakulhat a kölcsönös szimpátia. Anno én is “szerelmes” voltam az irodalom tanárnőbe abban a pillanatban, ahogy ötödikben megláttam. Semmi közös emlékünk nincs, mert nem voltam se problémás se semmi. Gyerekes butaság, kedves emlék. A tanár-diák szerelem nem ez. Ha egy diák problémás és a tanára a szerepéből kilépve emberként segíti, pl. tanulásban vagy zűrös családi helyzetben vagy ami épp van éveken keresztül, akkor ott kialakulhat egy kötődés, amiből lehet szerelem. Nyilván a motivációk mindenkinél mások. A kamaszkor nehéz. Vannak nagyon felnőttes 15 évesek és gyerekes 19 éves is lehet. Nagyon nagy a szórás. A tanárok életritmusa az iskolához igazodik. Sok fiatal tanár nehezen találja meg a szerelmet a munka mellett. Tanárnőként azért, mert kevés férfi tolerálja a nő ilyen mértékű, munka általi lekötöttségét, férfiként pedig kevés nő bírja a rosszul fizetett, hétvégén dolgozatokat javító gyakran stresszes férfiakat. A tanári szerep mögött is lehet egy fiatal ember, aki közelengedhet magához egy diákot. A múlt sem mindegy. Pl. más ha egy 23-30 körüli friss diplomás, kvázi kezdő tanárról beszélünk vagy egy rutinos 40-esről. Megtörtént régen is, és még fog is. Szakmailag hiba, emberileg meg döntse el mindenki maga.

Ez egy tabutéma, egyik fél sem szeret erről beszélni. Néha kell. Lehet e tanár-diák barátság? Ez megint más dolog. Ahol egyszer volt szerelem ott ez bonyolult.

#6

"Nehéz döntés, mert ha a tanár kilép a szerepéből, és emberileg a diák mellé áll, kialakulhat a kölcsönös szimpátia."

Ezt szokta beadni egy olyan tanár aki szarban van,pl.flörtölget egy osztályban,vagy épp benne van magában mindenben,majd amikor épp lebukna elhagyja az iskola tett helyszínét,majd rákenyi egy diákra .. mert épp lebukás van a közelben.

#7

Az "Ezt szokta beadni abban a helyzetben..." helyes meglátás. Ha a tanár flörtölget az már régen rossz, mert ott már nincs hagyományos tanár-diák kapcsolat. Ilyet nem tehet.

Van a tág baráti körben egy tanárnő, aki jelenleg a volt diákjának a felesége. Mikor hallottam róla, elég furcsa volt, pályakezdőként abszurdnak tűnt az eset. A főiskolán találkoztunk ilyesmivel, ugyanez csak ott a tanár volt a férfi.

Minél többet tanítottam, annél több ilyet láttam. Ilyen esetek vannak. Mint tanár, lehet gondolkodni erről, és véleményt formálni. Főleg ha már elmesélte valaki a történetét.

Volt az az eset arról a tanárnőről, aki a beleegyezési korhatár miatt megúszta. Na az erős, ott nehéz bármit is magyarázni. Azt viszont hiszem, hogy képes kialakulni tanár-diák kapcsolatban szerelem. És úgy gondolom, hogy nem szabad utat adni neki, akkor sem, ha olyan emberek beszéltek róla, akik jelenleg is abban a párkapcsolatban élnek.

Ez a téma régóta tabu, pedig mivel szinte minden nap van valami a hírekben, lassan ideje lenne beszélni róla.

Azt értem, hogy a megjegyzéseidből az szűrhető le, hogy a tanár minden esetben a hibás, ha ilyen van, mert ő a felnőtt, és neki kell mindent helyesen látni. De ahogy a baráti körben is történt, nem volt mögötte semmi olyan, ami más esetekben nem történik meg. Megvárták az iskola végét, és élnek együtt. De van ellenpélda is. Lehet beszélni róla.

Az iskola 3 alappillére a szülő, a diák és a tanár. Ezek a témák, vagy ha nem beszélünk róla, csak szakadékot okoznak, nem közelítenek. Márpedig a mai oktatásban a legnagyobb hiba, hogy sem a tanár, sem a diák, sem a szülő nem bízik sem egymásban, sem a rendszerben.

#8

Fel lesz nyomva a tanár ez biztos.

Az a baj a kompetenciahatárokkal, hogy nagyon nehéz megtartani őket. Aki iskolai vagy szociális közegben dolgozik, az tudja.

Elmesélek egy történetet, ami igaz.

A mi sulinkba került egy srác, az előző iskolájából kirakták, nagyon balhés, sajátos nevelési igényű, beilleszkedési tanulási és magatartási nehézséggel küzdött, minden volt. Velem sem alakult jól az elején a tanár-diák kapcsolat, bevallom irritált, mindig a középpontba akart kerülni, és deviáns viselkedéssel akarta felkelteni a társak figyelmét, akik nem vele, hanem rajta nevettek.

Sok rossz jegyet kapott. Az anyja megkeresett, hogy nem korrepetálnám e a srácot. Elvállaltam, mert nem akartam elutasító lenni az anyjával, aki tényleg kétségbe volt esve, hogy mi lesz a fiával.

Külvilág reakciója: a pénzért tettem.

Nem, 500 Ft-ot kértem, és 3 évig tanultunk együtt, karácsonykor meg ilyen alkalmakkor ő is kapott ajándékot, pl. könyv meg ilyenek. Amit én elkértem, hellyel közzel vissza is kapta.

Szakmai reakció: ha a saját diákodat korrepetálod, hogy lehetsz vele objektív az értékeléskor? Teljesen helytálló reakció, a srác olyan jegyeket kapott tőlem, amit megérdemelt. Törekedtem objektív lenni, aki nem akarja elhinni, úgysem fogja.

Emberi oldal: a srác a heti 2-3 korepórát kapott 3 éven keresztül. Az egész életét elmesélte. Gondok az apával, a volt iskolával, iskolatársakkal. Akármekkora debilségnek hangzik, nekem mesélte el az egész életét, minden problémáját, örömét és bánatát. Leállíthattam volna? Igen. De meghallgattam. Ha problémája volt, tanácsot adtam. Könyvekről, filmekről, zenéről tudtunk beszélni, vagy bármiről, mert kiderült, hogy nem is olyan lökött ez a gyerek, mint azt sokan hiszik. Hogy megválaszolhassam a kérdéseit, én is sokat elmondtam magamról, mint magánember. Barátok lettünk. Mi lett a következmény? A srác tanult. Sikereket értünk el, még ha hullámzott is a teljesítmény. Az iskolai életbe beleszokott, a viselkedése sokat javult. 8. év végén felvették egy gimnázium SNI tagozatába. A végén azt mondta, hogy én voltam az egyetlen barátja, akihez fordulhatott. A srác utána is tartani akarta a barátságot, egy ideig írt is, de aztán megtalálta a maga közegét.

Pár hete összefutottunk, ma is helytáll az életben.

Ez a példa nem tanár-diák szerelemről, hanem tanár-diák barátságról szól. Emberileg mindketten profitáltunk belőle, holott szakmailag sok határt léptünk át. Ha a rendszerre bízzuk a srácot, akkor elkallódott volna az oktatás és a szociális szféra útvesztőjében.

Jó döntés volt? Helyes? Ma úgy vélem igen. Aki éveken keresztül tanít, az találkozik ilyesmivel. És néha megérinti az embert. Az olyan történetek, mint Az arc nélküli ember, vagy a Holt Költők Társasága képesek megtörténni. Tudom, mert én is éltám át ilyet.

Emiatt a példa miatt érzem bonyolultnak a tanár-diák szerelmet.