Kezdőoldal » Emberek » Tanárok, iskolatársak » Mit tegyek ezzel a szörnyű...

Mit tegyek ezzel a szörnyű igazgatóval? Ti mit tennétek? Mit javasoltok?

Figyelt kérdés

Az iskolában, ahova két gyerekem is jár, én vagyok a szülői munkaközösség elnöke.Néha fárasztó, viszont én szeretek a gyerekek érdekeiért harcolni,úgy érzem, ez egy kötelesség is egyben.


Az iskolában tavaly elment nyugdíjba az igazgatónő,voltak dilijei, de azonkívül egy tündér volt.Jó volt vele együtt dolgozni,nyitott volt az új dolgokra, igyekezett lépést tartani a korral.


Miután elment nyugdíjba, egy sárkány került e helyére.Az a nő tanárnak is alkalmatlan,nemhogy egy oktatási intézmény vezetőjének.Nem lehet vele együtt dolgozni, nem kompromisszumképes.

Például, szerettünk volna egy egyszerű dologban változtatást, ő nemet mondott, azzal indokolta,hogy "KLIK hatásköre"

Én fogtam, kinyomtattam és az orra elé tettem, de akkor is nem, mert a nagykönyvben nem az van írva.


Egyébként, ez nő a szocialista rendszerben a férjével együtt nagy pártemberek voltak.Amennyire alkalmatlan tanárnak, azon sem lepődnék meg, ha a diplomája is valamiféle "megbundázott" papír lenne.

Én és még sokan mások tartjuk el a befizetett adónkból az ilyen semmirevaló közszolgákat, akik nagyon nagyra tartják magukat,de igazából nélkülünk árok parton aludnának.Ideje lenne ezt figyelembe venni és együttműködni.



Az egyik fiatalabb tanárt jól ismerem, ő mondta egyszer, hogy engem nagyon utál, mert sokkal több pénzem van, mint neki, fiatalabb vagyok, sikeresebb.


2018. márc. 5. 19:08
 1/5 anonim ***** válasza:
Akkor menj a klikhez, ha ez annak a hatásköre. Mi a gond? Megmutatta az utat, örülj neki.
2018. márc. 5. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Elfelejtettem odaírni, hogy a kinyomtatott lapon az állt,hogy az iskola hatásköre és a vezető dönt felőle, nem a KLIK.
2018. márc. 5. 19:25
 3/5 anonim ***** válasza:
Attól, hogy ebben nem ért veled egyet, még nem kell mindennek elmondani.
2018. márc. 5. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Pontosan mit akartál átverni raja?
2018. márc. 5. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:

Azt, hogy a gyerekek az iskola másik bejáratát használják, ne azt, ahol most közlekednek.


Azért, mert a amíg elmennek a biciklitárolóba, tiszta sárosak lesznek, főleg ebben az időben.

Én mondtam, hogy kavicsozzák le vagy betonozzák le, de azt mondták "nincs pénz".

Én ezt nem hiszem el, de elfogadtam érvként.Utána vetettük fel, hogy akkor használják a másik bejáratot, el a nő meg azt mondta, nem lehet a bejáratot áthelyezni, meg ez a KLIK hatásköre.


Lerázott azzal,hogy a KLIK-hez tartozik, hülyének nézett.Ugyanis, akinek van minimális esze az is tudja, hogy ezt az intézmény hatásköre.

2018. márc. 5. 20:22

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!