Most én lennék a hibás?

Midig is érdekelt a harcművészetek világa, azonban azt senki sem nézné ki belőlem. Nem tanulom sehol, szimplán youtube videókból, könyvekből próbálok meríteni, és otthon gyakorlok. Mindig csendes vagyok, nem keresem más társaságát(félénk vagyok), ezért nincsenek barátaim sem.

Állandó a hétköznapi cikizés, dobálnak(alufólia), ha meg eltalálnak azonnal mondják, hogy nem engem akartak. Ami persze hazugság, hiszen mi másért dobnák a fal felé..

Órákon is beszólogatnak, és ciki helyzetekbe hoznak, amire nem tudok azonnal reagálni.

Az osztályfőnököt nem érdekli, de én sem szólok, hiszen nem érdekelt, és még én tartottam cikinek, hogy félek kiállni magamért.

Ez így ment 2 évig, és szeptember óta, múlthét péntekig.

Tesi óra volt, és futottunk(körbe-körbe), verseny volt, és a leggyorsabb kapott volna egy ötöst.

Fej-fej mellett haladtam az egyik sráccal, aki nem bírta ki, hogy életében először veszteni fog ezen a versenyen(kellett volna nekem is az ötös.. de eddig mindig inkább lemaradtam, hogy ne legyek emiatt hibás a szemében), ez a fiú amúgy egy főszóló a szivatásokat illetően.

Szóval hirtelen nyakon vágott, amit a tanár nem látott, de a többiek meg igen és mindenki elkezdett rajtam röhögni.

Elöntött a düh, és megálltam, majd amikor a srác visszaért hozzám olyan gyomorszájast adtam neki, hogy azonnal beszorult neki a levegő, és összeesett.

Erre a tanár odaszaladt, kihúzta, és elkezdett velem ordibálni, hogy őrült vagyok, és elviszi a srácot a nővéribe, ha visszaér mehetünk az igazgatóhoz.

Azonnal szarul éreztem magam, és mégidegesebb lettem. Ha ez nem lett volna elég, ahogy a tanár kitette a lábát a teremből, a srác legjobb haverja (általában ők ketten szivatnak mindig), odajött és elkezdett lökdösni, és azt mondogatta "Hogy csak váratlanul vagy ilyen nagymenő mi?"

Utána beakart húzni nekem egyet, de kivédtem és jobbal én is indítottam egy ütést, ami betalálta. Utána gyomron rúgtam, majd amikor a földre rogyott, elkezdtem tovább rugdosni az oldalát, majd kézzel estem neki az arcának.

A lányok szaladtak a tanárért, a többiek meg leszedtek a fiúról.

A tanár hitetlenül állt a dolog előtt, és még ráncigálva vitt az igazgatóiba.

Az igazgatónak elmondtam minden sérelmemet, aki azt mondta, hogy megérti, de ennek nem ez volt a módja, és ezért igazgatóit kaptam. Illetve a szüleimet várja egy elbeszélgetésre, a többi szülővel.

Az osztályban azóta senki rám sem néz, mindenki a két srácot pátyolgatja, illetve amikor kimegyek wc-re, vagy bejövök olyanokat hallok, hogy "pszichopata", "dilis" "állat", stb. szóval halkan mondják, de hallom.

Miért engem utál mindenki, amikor életemben először kiálltam magamért?

Legalább a dobálózás befejeződött, és az, hogy mindig rajtam élcelődnek az órákon, és sokszor a tanárok is nevettek ezeken a poénokon.